267 felszólalás
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hargitai képviselő úr pár órával ezelőtt elhangzott felvetésére szeretnék reagálni a kétperces felszólalásommal, ami a 192., 193. és 194. pontokat érinti. Arról van szó, hogy a súlyadó tekintetében - Hargitai úr elmondta - általános a 800 fo…
T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. A második szakasz 25. pontjához és a vele összefüggő 32. ponthoz szeretnék hozzászólni, ami egyben a törvényjavaslat mellékletének 5. és 11. sora módosításának javaslatát tartalmazza. Én azt hittem, hogy a bizottsági üléseken osztatlan siker…
T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy érzem, hogy Arató képviselő úr nem cáfolt engem, hanem megerősített. Ha semmilyen kihatása nincs ennek az egész hóbelevancnak az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban, akkor miért szerepelünk benne? Ebből a bérlapból nem olvastam fel…
T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem kell, hogy igénybe vegyem, elnök úr, a két percet. A részünkre kiadott pénzügyminisztériumi tájékoztató 28. oldalán a 14. pont a fogyasztói árkiegészítés rendszerének főbb változásai címszó alatt a következőt közli: a négy intézkedés együttesen a…
H/5621 A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Én a 6. ajánlási ponttal kapcsolatosan, ahol azt olvashatják a képviselőtársak, hogy az önkormányzati bizottság nem foglalt állást az előterjesztő állásfoglalásával kapcsolatosan, azt szeretném kérni most az államtitkár úrtól és az el…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy a kormány tevékenysége okán a csalódottság nőttön-nő, de a budapestiek csalódottsága tovább fokozódhat, hiszen három és fél órája Budapest helyzetével tulajdonképpen nem is igazán foglalkoztun…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati bizottság azon képviselőinek véleménye, akik általános vitára alkalmatlannak tartották a törvényjavaslatot, három kérdés körül foglalható össze. A…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága 2003. szeptember 9-ei ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, és azt egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta. (Dr. Eörsi Mátyás tap…
T/4927 A társasházakról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A társasházakról tárgyal ma a Ház, és valamennyiünk előtt ismeretes, hogy az 1924. évi társasházi törvény kiválóan működött mindaddig, amíg a háború utáni kommunista rendszer nem államosította az ingatlanokat. Ha n…
T/4927 A társasházakról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jogi személyiség problémakörével szeretném folytatni, ugyanis a javaslattevők megkerülték, tudatosan negligálták az alapvető és minden bizonnyal végleges megoldást hozó kérdést, a társasházak jogi személlyé té…
T/4927 A társasházakról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az államtitkár úrnak szeretnék figyelmébe ajánlani egy olyan körülményt, amely egyrészt ma is tetten érhető, másrészt az önkormányzati bizottságban is így történt. Ahogy a rádióhallgatók is hallhatták, egyetlenegy kétperces hozzászólás me…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hogy ki nem akar vizsgálóbizottságot, azt most a kedves rádióhallgatók abból fogják megtudni, hogy én a részletes vitában a 4., 5. és 6. javaslathoz kívánok hozzászólni. Részletes vita van, kedves Szabó képviselő úr, nem tudom,…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelettel köszönöm a szót. Csiha doktornő és Font Sándor is említést tett arról, hogy ennek a bizottságnak milyen időtartamra kellene kiterjesztenie a vizsgálódási időszakát, milyen távolba, milyen messzire kellene visszavinni a cselekmények kutatását. Cs…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bőhm képviselőtársunkat is végighallgattuk, aki az SZDSZ véleményét fejtette ki a vizsgálóbizottság felállításával kapcsolatosan. Természetesen árnyaltabban és intelligensebben beszélt, mint Tóth Károly képviselő úr, de ezt már megszoktuk tő…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Bőhm Képviselőtársam! Az ország lejáratása körülbelül a következők szerint működik. Ha ír valamit erről az ügyről, mondjuk, egy nyugati sajtóorgánum, vegyük a Frankfurter Allgemeine Zeitungot, amely, mondjuk, három sort szentel Magyar…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Gondolkodtam, hogy kérjek-e kétpercest, és ezzel majd megint lehetőséget teremtek arra, hogy Kellner (sic!) képviselő úr újabb tíz percig szórja a rágalmait összevissza, szerteszét. De az előző két MSZP-s felszólalásból megtudhattuk azt, hog…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Most, hogy a XIII. kerületi valós történetet megismertük, térjünk át egy olyan budapesti kerületre, ahol nemcsak a költségvetési és pénzügyi trükkökkel okoztak 1 milliárd 200 millió forint hiányt idén a…
J/2528 Az adatvédelmi biztos 2002. évi tevékenységéről H/3921 Az adatvédelmi biztos beszámolójának (2002) elfogadásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én tényleg segíteni szeretnék Mécs Imre képviselőtársamnak, hogy folytathassa az észrevételeit az adatvédelem problémáinak a területével kapcsolatosan. Én nem érzek erős kritikát megfogalmazódni az ő felszólalásában, de annak a véleményemne…
J/2527 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2002. január 1 - december 31.) H/3920 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2002. január 1 - december 31.) szóló beszámoló elf
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mélyen tisztelt Biztos Urak és kedves Munkatársaik! Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága május 27-én, keddi napon tárgyalta a biztos úr beszámolóját, és utólag is nagyon helyesnek bizonyult az, hogy ezen a napon…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Podolák György képviselőtársunk azzal kezdte, hogy semmi esélyt nem ad egy vizsgálóbizottság munkájának, mert általában az a tapasztalata, hogy a vizsgálóbizottságok eredménytelenek, sőt károsak. A Házszabályban pillanat…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Göndör képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy kicsit másképp gondoljuk, pedig ugyanaz a cél. Nekem az a véleményem, hogy a baj megtörtént, és a baj pártsemlegesen történt meg. (Göndör István: Így van!) De a félelem is megvan, és a félelem azért va…
H/3996 A paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedéseknek, valamint a kieső villamos energia pótlási lehetőségeinek megvizsgálására
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak a vizsgálóbizottság működésével kapcsolatosan: Podolák képviselő úr, a Házszabály úgy rendelkezik, hogy a bizottság maga határozza meg működési rendjét, és megállapítja vizsgálati módszerét. Azt hiszem, ez a c) vagy a b) pont a Házszabályban. Teh…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Ahogy elnök úr kérte, megjelölném, hogy a 16. ponthoz kívánok először hozzászólni. Dr. Fónagy János képviselőtársammal együtt azt javasoltuk, hogy a törvény második részében felsorolt módosító jogszabályok közül valamennyit helyezzük…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Pettkó képviselő úr nyilatkozatára azért nem reagálok most, mert ha jól tudom, akkor az első négy paragrafus tekintetében még nem nyitottuk meg a vitát, úgyhogy visszatérnék és jelezném, hogy a 16-ossal szeretnék foglalkozni. Örömmel üdvözlöm,…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, alelnök úr. A 16. ponthoz már csak egy zárómondat. Nem szolgálna a demokrácia dicsőségére az, ha valamelyik ciklusban az akkori jogszabályok alapján a Legfelsőbb Bíróság hoz egy jogerős ítéletet, majd a ciklusváltás vagy a kormányváltás után, egyszerű…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, alelnök úr, a szót. Azzal szeretném még kiegészíteni az eddig hallottakat, hogy kritika érte a vitastílusunkat, hogy esetleg túlságosan fővároscentrikus, vagy talán a Fővárosi Önkormányzatban érezzük magunkat. Az egy helyzet, hogy Gy. Németh Erzsébet…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Gyakorlatilag itt most előttünk két előterjesztés fekszik: egy törvényjavaslatba összezsúfoltak két, egymáshoz nem tartozó témát, a 4-es metró beruházásáról szóló törvényt, amit természetesen a…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért vagyok kénytelen második körben is hozzászólni, mert az önkormányzati bizottságban egyhangúlag támogattuk a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, és Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony megkapta azt a biza…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mint az elnök úr is bejelentette, az általános vita folytatása kezdődött el kettő órakor a Házban, és most a bizottsági előadókat hallgatjuk. Azt szeretném megkérdezni tisztelettel az elnök úrtól, hogy hogyan kerülhetett arra sor, hogy a dél…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság ellenzékben lévő tagjai kisebbségi véleményük kialakításakor a bizottság valós feladatait tartották szem előtt, és ezért vizsgá…