559 felszólalás
I/5142 Miért tesz tönkre 27.000 családi vállalkozást a kormány? (II.)
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Államtitkár úr, nem tudom, hogy a fuvarosok érdekképviseletének vezetőivel mit beszélgetett, de azt tudom, hogy a fuvarosok nem ezen a véleményen vannak, legalábbis azok, akikkel én találkozom Nagykanizsán, Zalaegerszegen vagy akárhol az országban. Nem hiszem, hogy ők azt kért…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Igen, elnök asszony, mert néhány másodpercig jó volt, addig megnyomtam a kétpercest, de ez után már nem fogom tudni megint, mert nincs is nevem, és nincs is semmi rajta. De hangom van, úgyhogy jó. Majd kézzel jelzem, ha kérek két percet. Tegnap is ez történt végig. Három dolog…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Akkor folytatnám: Ha a magyar kormánynak szándékában állt volna azt a javaslatot követni, hogy tegyük lehetővé, hogy a hazai, tehát a magyar tulajdonú középvállalkozói kör, természetesen valamilyen szervezeti egységet alkotva - például ezt a szövet…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Ha már ilyen az ellenzék, akkor hadd mondjam el, milyen a kormányoldal. Most hangzott el kormányzati oldalról, hogy szigorú versenyeztetéssel nyerték el az alvállalkozók az autópályánál az egyes beruházási elemeket. Ha nem három napja arról zengene az újság, hogy meg kell vizs…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Nem ehhez akartam hozzászólni, de akkor most már muszáj ehhez elmondani: a biztos asszony egy vasúti konferenciára jött, egyébként nem ő felel az EU-ban az ISPA-támogatásokért. Nem is hölgy - csak annyit súgok a kormánynak, hátha ismerik -, hanem egy úr felel érte, nem hölgy,…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Balla György képviselőtársam azt mondta, hogy az általa kitűnőnek tartott bizottság, amely a közbeszerzéseket vizsgálta, kitűnő szakértőkkel, jó háttéranyagokkal dolgozott. A bizottság által felkért szakértőnek, mégpedig Fidesz által felkért szakértőjén…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Visszatérnék az államtitkár úr felszólalására, hiszen tulajdonképpen most arra reagálunk, csak kicsit a vita elkanyarodott. Azt gondolom, nemcsak erkölcsileg romboló az, ha a kormány nem jár élen a versenyeztetésben és a közbeszerzésben, hanem valóban anyagilag is. Először az…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nem szívesen válaszolok, de itt most sorban ilyen dolgok hangzanak el. Ami köztünk van, az rendben van, azt már megszoktam a parlamentben, de azt kérem, hogy legalább külső személyekről ne mondjunk ilyet! A szakértő úrról elhangzott, hogy mivel nem lett meghos…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Addig is, ameddig erre a konszenzusra sor nem kerül, fölolvasnám a Szabad Demokraták Szövetségének határozatijavaslat-módosítását. Tehát azt javasoljuk módosító indítványként, hogy a közbeszerzések... (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ez nem a részlete…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): A statisztikákkal persze mindig az a baj, tisztelt elnök úr és tisztelt Ház, hogy sokféleképpen lehet azokat prezentálni, bemutatni. Például, megint csak a közbeszerzésekről van szó, az állami vagyon értékesítésével kapcsolatos eljárásoknál is figyelemmel lehetünk arra, hogy h…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Nem szívesen mondom, képviselőtársam, de szerintem jobb lenne, ha erre a választ Manninger Jenő államtitkár úr adná meg, mert ugyanazt mondaná, amit én, tehát a savanyú cukrot a vécécsészével nem jó összekeverni. Az M0-ás autópályának ez az ominózus szakasza, tehát a 2-es úttó…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Balla képviselőtársam most már zsinórban csak képtelenségeket állít, és én most szeretném visszautasítani. Ilyenek hangzottak el - a jegyzőkönyvből vissza lehet olvasni majd -, hogy az most már mindenki előtt nyilvánvaló, önök sem mondanak ennek ellent, hogy az önök idejében a…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársam sajnos rosszul emlékszik: az említett férfi hölgy volt (Derültség az MSZP-frakció soraiban.), és nem az ISPA-ért felelt, és nem azt mondta, hogy ne pályázzunk. Katona Kálmán, akkor még hivatalban lévő miniszter úr itt, a parlamentben, amikor…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy elég nagy, hogy úgy mondjam, kockázatos játék a kormány részéről, hogy azt mondja, hogy akkor olyan cégnek adom, mert végül is ez hangzott el, hogy miért ne építhetne a Vegyépszer, csak azt kell biztosítania, hogy majd legyen olyan ember, aki…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A beszámolóhoz szeretnék szólni. Ahogy az előbb elmondtam, a Szabad Demokraták Szövetsége azt javasolja a parlamentnek, hogy a tanács beszámolóját ne fogadjuk el, és két kérdéskörre, a jelentős állami szerepvállalással, de nem közbeszerzés útján megvaló…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony, Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy tulajdonképpen az elmondandóm jelentős része töredékekben, kétpercesek formájában természetesen már mind részemről, mind képviselőtársaim részéről elhangzott, én mé…
A/5021 Miért nevezi a Miniszterelnök Úr olcsónak azt, ami legköltségesebb?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnálom, hogy nem a miniszterelnök úr fog válaszolni. Én nem árulok zsákbamacskát, nyilvánvaló, az Európai Unió által kiadott dokumentumokra támaszkodik az a véleményem, pontosabban a kérdésem, amit most el fogok mondani. Ebben a…
A/5021 Miért nevezi a Miniszterelnök Úr olcsónak azt, ami legköltségesebb?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Nem szívesen mondom, miniszter úr, de azért önnek tudnia kell: az MDF-kormány alatt írták alá azokat az autópályákat... (Font Sándor: Ti írtátok alá '95-ben!) Ön többször tárgyi tévedést vét, de nyilván azért van, mert nem olyan régóta miniszter, hiszen a Duna Televízióban pár…
I/4995 Diákhitel- piac ajándékba a Vegyépszer-modell alapján
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálatos módon a diákhitelek finanszírozása kapcsán ismételten felszínre kerültek olyan elemek, amelyekben mindannyian a Vegyépszer-modell elemeit fedezhetjük fel. Mint az közismert, az Orbán-kormány autópálya-építési programjából elhíresült Vegyépsze…
I/4995 Diákhitel- piac ajándékba a Vegyépszer-modell alapján
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Államtitkár úr miniszterének nyomdokain jár, hiszen (Közbeszólás: Hol járjon?) éppen pár perccel ezelőtt mondtam a közlekedési miniszternek, milyen kár, hogy a miniszter úr itt a Házban egy kérdésemre ezt válaszolta: kijelentését azzal szeretném megcáfolni, hogy autópályára az…
I/4170 Mikor kapják meg elmaradt munkabérüket az 1951. és 1956. között katonai behívóval kényszermunkát végzett tartalékosok és sorkatonák?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Nem.
I/4993 A Tetra-rendszer kiépítése a Vegyépszer-modell alapján
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy olyan ügyre szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét, amely kísértetiesen hasonlít az úgynevezett Vegyépszer-modellhez. Az említett modellnek - tudjuk - az a lényege, hogy egy több száz milliárdos állami megrendelést a…
I/4993 A Tetra-rendszer kiépítése a Vegyépszer-modell alapján
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Államtitkár úr, ön is tudja, hogy történt ilyen felkérés, és ön is tudja, hogy a Motorola természetesen nem kötött ilyen szerződést. Mindannyian ugyanezt állítjuk. Ön azonban nem válaszolt arra, hogy vajon miért utasította vissza ezt a kecsegtető ajánlatot a Motorola, csak min…
K/5008 Miért tesz tönkre 27.000 családi vállakozást a kormány?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A cím kissé provokatív, de azért, mert nagyon fontos kérdésre szeretném fölhívni a tárca figyelmét. Itt valóban mintegy 27 ezer kis- és családi vállalkozás, azt is mondhatnám, mikrovállalkozás jövője, sorsa forog kockán. A közúti áruszállítás…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten a Fidesz frakcióvezetésének egyik tagja, akkor, amikor már azt gondoltuk, hogy lezárult a tavaszi időszak, a televízióban homokozóként jellemezte a magyar parlamentet. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Azt…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az ajánlás 4. és 5. pontjához, tehát a nagykanizsai önkormányzatot érintő módosító indítványhoz szeretnék először szólni. Mindenekelőtt idézem a törvény címét: a gázközművagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezéséről. Rögtön…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (Közbeszólások a Fidesz soraiban: Az igazat mondd! - Miért nem fizettél '95-ben?) Ha néhány képviselőtársam megnyugszik, akkor elmondom, hogy talán, amikor vádaskodunk ebben a Házban, és mindenfélét mondunk, akkor némi tényekk…
K/4690 Mit tehet meg az állam az önkormányzatokkal?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínűleg a zavart az okozza, hogy eredetileg a pénzügyminiszterhez intéztem a levelet. Tisztelt Államtitkár Úr! A nemesnépi önkormányzat kálváriáján keresztül egy olyan elkeserítő jelenségre szeretném felhívni a figyelmét, amely, gon…
T/3934 A hírközlésről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A záróvitában, a zárószavazás előtt azért kértem szót, mert a módosító javaslatok között természetesen van olyan módosító javaslat, amelyik technikai jellegű, és valóban alkotmányos problémát - vagyis a módosító indítványokkal megszavazott törvényjavasl…
I/4607 Hova jut el az az autós, aki elindul az M3-as autópályán?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban nyilvánosságra került az a tény, miszerint új terv készül az M3-as továbbépítésére. Az évek óta ismert, hazai és nemzetközi szakemberek által kidolgozott eredeti elképzelés szerint az M3-as autópálya a térség…