859 felszólalás
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Kormánypárti képviselők úgy próbálják meg beállítani, mintha ez az államadósság azért keletkezett volna, mert az előző kormány elkocsmázta a pénzt. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van! - Dr. Varga László: Hazudtok, egytől egyig.) Az előző kormány fe…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném jelezni, hogy eredetileg megosztottan mondtuk volna el, de Gyenes képviselő úr jelezte, hogy nem tud itt lenni, tehát én használom fel az egész időkeretet. Tisztel…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Először is szeretnék elnézést kérni a miniszter úrtól, ha néha államtitkárnak szólítottam, de már megszoktuk, hogy mindig az államtitkár úr van itt (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.)…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Most kaphattunk néhány példát arra, hogy a Fidesz képviselői hogyan szaladnak bele napról napra azokba a pofonokba, amit ellenzéki korukban indítottak el. Ebbe a kategóriába tartozik természetesen a jövedékiadó-emelés kérdése, meg számos m…
A/4758 Tessék mondani ez már a függetlenség, vagy lesz még rosszabb? III.
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Elfogadom, és bízom abban, hogy az államtitkár úr egyszer végre őszinte választ ad a feltett kérdéseinkre. (Derültség az MSZP soraiból. - Moraj a kormánypárti padsorokból.). Az időt kérem szépen visszaállítani, elnök úr. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem is…
A/4758 Tessék mondani ez már a függetlenség, vagy lesz még rosszabb? III.
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, amit mondott, azzal még egyet is lehetne érteni, csak akkor nem kellene összevissza hazudozni (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Fejezd be!), mert Kósa Lajos képviselő úr ezzel a tanácskozással kapcsolatban nem ezt mondta el a sajtónak.…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hargitai képviselő úr állítása, hogy a megyei önkormányzatok finanszírozása teljes mértékben elhibázott és alulfinanszírozott volt az elmúlt nyolc évben, nem állja meg a helyét, tisztelt képviselő úr, mert akkor minden megyei önk…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 2., 4., 16., 32. pontjához kapcsolódóan, amit képviselőtársaimmal nyújtottunk be, szeretnék hozzászólni. Ezek az indítványok - mint ahogy látják - egyrészt arról szólnak, hogy nem értjük és nem is értünk egyet azzal a…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tehát mi a szándéka a kormánynak valójában? Egyrészt kontroll alatt szeretné tartani a közbeszerzés ügyeit. Amilyen változtatásokat hajtottak végre a közbeszerzési törvényben, az mindenképpen meglehetősen szabad kezet ad a kormány egyes szerveinek meg…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy mennyire igaz az, amit a képviselő asszony elmondott, ma a bizottsági ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy az egyébként a kormánypárti képviselők által beadott, a Horváth László és Habis László által beadott módosító indítványokat, amelyek azt célozzák…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Még egy ékes példa arra, hogy az egész törvényjavaslat teljesen átgondolatlanul és előkészítetlenül került a Ház elé. Ez a 31. ajánlási pontban van, ahol a kormánypárti képviselők tesznek módosító javaslatot arra, hogy felhatalmazzák a kormányt arra, hogy amennyiben európai unió…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
KOVÁCS TIBOR, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban példátlan az, hogy egy politikai képviselő egy parlamenti bizottságban politikai vitát generál. Hát ilyenre példa nem volt még korábban soh…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár asszony azzal kezdte a hozzászólását, hogy ez a törvényjavaslat hasonló súlyú, mint a rendszerváltáskor az önkormányzati törvény létrehozása. Emlékezetem szerint azt a törvényt egy kicsit…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy Kálmán képviselő úr bár nincs itt, egy csomó fontos dologra hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy mi lesz azokkal az orvosi eszközökkel - ilyen tömegesen van minden intézményben -, ami nem a kórház tulajdonában van, hanem különböző gazdasági t…
I/4514 Hányszor fog még adót emelni a kormány?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt ígérte a kormány - és főleg még ellenzékben a Fidesz -, hogy kevesebb adót kell fizetni majd Magyarországon, és átláthatóbb lesz az adórendszer. Kérdezem: már most átláthatóbb? Én nem gondolom. Az adónemek szám…
I/4514 Hányszor fog még adót emelni a kormány?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Én őszintén sajnálom önt, hogy saját miniszterének agyrémeit önnek kell rendre itt a parlamentben megmagyarázni (Zaj a kormánypárti padsorokban.), mert a miniszter nem jön ide és nem magyarázza meg azokat az agyrémeket, amelyeket kitalál, és ezekről semm…