859 felszólalás
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Babák képviselő úr az elmúlt három és fél napban, úgy látszik, nem figyelt kellőképpen (Babák Mihály: De figyelek rád, iszom a szavaidat.), mert egyrészt az expozéban a miniszter úr, másrészt az államtitkár úr itt már legalább tí…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Babák Képviselő Úr! Ön már elég régen ül itt a parlamentben, és emlékszik arra, hogy minden költségvetési vitában a Fidesz képviselői ezerszámra nyújtanak be módosító indítványokat, és érdekes módon ezek a módosító…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Egy közel 35 órás vita végére érkezünk el néhány perc múlva. Ez a vita szólt arról, amit talán Herbály képviselő úr fogalmazott meg legpontosabban, hogy mi a feladata egy költségvetésnek, és milyen mozgástere van. A kormányp…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A megszokott gyakorlat, hogy az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács jelentéseiből a másik oldal a negatívumokat emeli ki és azt hangsúlyozná, mintha ezek a jelentések csak ezt tartalmaznák, i…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ellenzék képviselőinek figyelmét szeretném felhívni arra, mert már sokadszor mondják el itt a parlamentben, hogy az alkotmányos rend szerint a költségvetést a kormány hosszú hónapok előkészítő munkája alapján szeptember 30-ig nyújtja be a parlamentn…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elismeri-e ön azt, hogy a közösségi közlekedés jelenlegi rendszere évtized óta átszervezésre, átalakításra szorul, mert nem működik hatékonyan? (Babák Mihály: Nyolc éve kormányoztok!) Elismeri-e ön, képvise…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy dolgot vitatok azok közül, amiket önök emlegetnek. Mégpedig azt vitatom, hogy azok a számok, amelyek megjelennek, hogy márpedig a vasút működtetéséhez ennyi meg ennyi forrásra van szükség, sehol, semmivel, semmil…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Így elég nehéz lesz ez a vita a mai napon, hogy érdemi vitát folytasson a parlament a költségvetésről. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz vezérszónokának hozzászólása, az ő szavaival élve, brutálisan h…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Varga Képviselő Úr! Önöknek az a szerencsétlenségük, hogy mi itt ültünk az előző ciklusokban is, és emlékszünk arra, hogy a Fidesz hogyan viselkedett abban az időszakban, 2002 és 2006 között, amivel kapcsolatban most utó…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Áder Képviselő Úr! Ez a beszéd, amit ön itt elmondott, ezt nevezzük mi a Fidesz kettős beszédének, mert mindig a helyzethez igazodóan fejtik ki az álláspontjukat. Szeretném emlékeztetni önt, hogy van önnek egy pártvezető…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bíztam benne, hogy nem a szerint a forgatókönyv szerint folyik majd egész nap a vita itt a parlamentben, hogy az ellenzéki képviselők felállnak, és tételesen sorolják azokat a tételeket, ahol kevesebb jut, mint amennyi ebben az é…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szatmáry Képviselő Úr! Rosszul tetszik emlékezni, ugyanis négy évvel ezelőtt a Fidesz nem arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen gazdasági problémák lehetségesek, hanem a választási kampányban jelentős ígéreteket tett,…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt szeretném kérni az ellenzéki képviselőktől, vezérszónokoktól, hogy a demagógia sztratoszférai magasságaiból, amit hallhattunk itt az elmúlt percekben az önök szájából, mindhárom ellenzéki vezérsz…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Mádi Képviselő Úr! Ha tízezerszer fogja elmondani, hogy államcsőd közeli helyzet volt 2008-ban, akkor sem volt államcsőd közeli helyzet, semmilyen tényszerű adat, semmi az ön állítását nem támasztja alá. Magyarország fiz…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek Mikola képviselő úrral abban, hogy sehol a világon nincs olyan ország, amelynek akkora jövedelme lenne, amit korlátlanul tudna az egészségügyre elkölteni, pedig valóban a világ pénzét el lehetne erre az egészségügyi re…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szokatlan időpontban kerül sor az adótörvények vitájára, de szokatlanok a körülmények is a világgazdaságban. A legtöbb gazdasági szakember véleménye szerint az országnak né…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki hozzászólásomban utaltam arra, hogy az európai parlamenti választásokat megelőzően a Fidesz elnöke bemutatta a Fidesz választási programját. (Tállai András: A Jövőkép című vitairatot!) Ennek utaltam néhány elemére,…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Babák képviselő úr kijelentése ezek szerint arra vonatkozik, hogy a Fidesz képviselőcsoportja vagy ön személyesen nem támogatja a személyi jövedelemadó ilyen radikális mértékű csökkentését, mert ön mást akar nyilvánvalóan, személyi jövedelemadót akar növelni, ha a csökkentéssel…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanapon a fideszes képviselők megszólalásai azt mutatták, mintha azt gondolnák, már meg is nyerték a választásokat. Némelyek olyan arrogánsan szóltak hozzá napközben a vitához, mintha ennek az oldalnak már semmi keresniva…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Van, tisztelt képviselő úr, amit jól csinálnak. A demagógiát hihetetlen magas színvonalon csinálják, meg a semmitmondást. Amikor elhangzottak az érvek és indokok akár a vezérszónoki felszólalásban, akár az államtitkár úr expozéjában, akár más képviselőtársaink elmondásában, azok…
T/9662 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Már az általános vitában is elhangzott, és szeretném ismét megerősíteni, hogy a kormánynak nincs olyan szándéka, hogy ezen vagyontárgyakat mindenáron értékesíteni kívánja. Éppen azért nyújtottuk be képv…
T/9662 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy közel sem fogom kitölteni a 20 perces időkeretet. Röviden szeretnék beszámolni az Országgyűlésnek a képviselőtársaim által benyújtott, mindössze három paragrafust…
T/9662 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak röviden szeretnék reagálni arra, amit Mádi képviselő úr elmondott. A képviselő úr is jól tudja, hogy a vagyontörvény melléklete tartalmazza a tartósan állami tulajdonú társaságok listáját, egészen pontosan egészen a 25 száza…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt percekben megpróbáltunk tájékozódni a tekintetben, amit Ékes képviselő úr megfogalmazott. Bízom benne, hogy csak információhiány miatt, de mégiscsak a kormányt kívánta befeketíteni a képviselő…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Csak arra hívtuk fel a figyelmét, hogy célszerű az igazat mondani, Ékes képviselő úrnak is, mert ha azt mondta volna el egyébként, hogy az a problémája, hogy bár megítélték a támogatást, valószínűleg b…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálatosan ez a mai vita is - ha vannak olyan televíziónézők, akik most vagy nemrég kapcsolódtak be ennek a vitának a követésébe -, szeretném elmondani, egyébként a kormány által benyújtott adótörvényekről szól, és a másik olda…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak az igazság kedvéért szeretném elmondani. Tisztelt Tállai Képviselő Úr! A mai időkeretes vitát ugyanolyan elvek alapján osztotta el az Országgyűlés a döntésének megfelelően, mint ahogy a korábbiakban az történt. A Fidesznek u…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kóka frakcióvezető úr úgy jellemezte a Reformszövetség javaslatát, mint egy jó szándékú és kiforrott koncepciózus javaslat. Itt képviselőtársaim már utaltak azokra a problémákra, amelyeket részben a Reformszövetség is elismert, p…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Szeretnék utalni arra is, hogy bár kiforrott és koncepciódús javaslatnak nevezte a Reformszövetség javaslatát, érdekes módon ez a javaslat néhány elemmel nem foglalkozik, amit mi rendkívül fontos tételnek tekintünk. Egy…
H/8658 Az Országgyűlés feloszlásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként szeretném azt a talán nem meglepő bejelentést tenni, hogy az MSZP képviselőcsoportja egyik előterjesztést sem támogatja, ezt néhány gondolat erejéig szeretném is megindokolni. Elsőként talán a…