31 010 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr: "50 éve végezték ki Angyal Istvánt" címmel. Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak 5 perces időkeretben.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, a kormány részéről kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm munkájukat. Holnap reggel 8 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését. Nyugodalmas jó éjszakát kívánok. Az ülésnapot bezár…
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. A jegyzők összeszámolták a leadott szavazatokat. Bejelentem, hogy az Országgyűlés az ajánlás 6., 19. és 21. pontjában foglalt javaslatról a következők szerint döntött: az indítványt 210 igen szavazattal, 169 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elf…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/6571. sorszámon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/6571/181. és 413. számokon kapták kézhez.…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előírt forgatókönyv szerint - mielőtt a támogatott módosító javaslatokról határoznánk - létszámellenőrzést tartunk annak érdekében, hogy meggyőződjünk arról, hogy a szavazáshoz szükséges érvényesítő kártyák és a szavazógépek működnek. Kérem képvi…
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre Hajdu László képviselő urat illeti a szó.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre Salamon Lászlónak adom meg a szót.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre Teleki László képviselő urat illeti a szó.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képernyőn hat, tizenöt perces időkeretben felszólalni kívánó képviselő úr nevét olvasom: Hankó Faragó Miklós, Bencsik János, Fónagy János, Lengyel Zoltán, Molnár Béla és Szakács Imre. Megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, S…
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Bencsik János képviselő úr, Fidesz.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Fónagy János képviselő úr, Fidesz.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Lengyel Zoltán képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. 15 perces időkeretben Molnár Béla képviselő úr felszólalása következik, Kereszténydemokrata Néppárt.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szakács Imre képviselő úrnak, Fidesz, 15 perces időkeretben.
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni kettő percben, 15 percben. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Burány Sándor államtitkár urat, hogy kíván-e most élni a szólás jogával. (Burány Sándor jelzi, hogy nem kíván szólni.) Nem, majd később. Kösz…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy a szünet előtt bejelentettük, hogy fél négykor határozathozatalokkal folytatjuk a munkánkat, nem egészen tíz perc múlva. Kérem a frakcióvezetőket, gondoskodjanak arról, hogy képviselőtársaink i…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Szatmáry Kristóf képviselő úrnak.
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Végh Tibornak, a költségvetési bizottság előadójának.
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Simon Gábornak, az alkotmányügyi bizottság előadójának, ezt követően határozathozatalokra kerül sor.
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok után innen folytatjuk majd ezt a napirendet, addig ezt lezárom. Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. Jelenlét-ellenőrzés következik. (A szocialista frakció felé:) Kérem, a dugót tessék megszüntetni! (Rövid szünet.)…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak.
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a költségvetési bizottság T/6571/416. számon előterjesztett módosító javaslatát, amely a 2009. évi főösszegeket tartalmazza. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Ors…
T/5656 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyzőt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az előterjesztő támogat, illetve azokat, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek.
T/5656 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért az ajánlás 25., 27., 33., 91. és 157. pontjaiban szereplő javaslatsorról, továbbá az első kiegészítő ajánlás 2. és a második kiegészítő ajánlás 2. pontjáról. A Kereszténydemokrata Nép…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, az SZDSZ vezérszónokának.
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Herényi Károlynak, az MDF képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, frakcióvezető úr.
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. A Fidesz, valamint a KDNP képviselőcsoportja vezérszónoklatát később kívánja ismertetni. Az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására várhatóan későbbi ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgy…
T/6749 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a honvédelmi és rendészeti bizottság állásfoglalásának ismertetése következik ötperces időkeretben. Megadom a szót Katanics Sándor képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
T/6749 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a Házszabály szerint 15 perces időkeretben; elsőként Katanics Sándor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.