55 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársam hozzászólásával kapcsolatban szeretnék néhány pontosítást megemlíteni. Jómagam is vagyok egy önkormányzati érdekvédelmi szövetségnek a tagja s tisztségviselője is többek között, és vezetek egy települést is. Azok a számok, amelyeket e…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pál Tibor képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni; nem tudnak mást, csak közmunkát. Ezek az emberek, ha nem közmunkán lennének, és nem tevékenykednének, akkor az azt jelenti, hogy szociális segélyen lennének, és tengetnék az életüket. Gyako…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt pár évben a jelenlegi kormány bebizonyította, hogy az ország nemcsak a gazdagoké és a multiké, hanem az összes magyar emberé is, legyen akár határon belül vagy kívül. Mi, a Fidesz képviselői megmentettük…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársam, Göndör István felszólalásával kapcsolatban szeretnék egy fontos tényt rögzíteni. A társadalmi helyzet megítélésében, hogy a kistelepülések elöregednek, ebben egyet tudunk érteni. Viszont az adóalapot említette Göndör képviselőtársam,…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót, mint aki a vita folyamatában végig részt vett, az ellenzék padsorai, úgy látom, hogy kiürültek; néhány mondatot engedjenek meg zárszóként. Azt jelenti, hogy az ellenzék részéről elhangzottak azok a javaslatok, hogy milyen területekre milyen f…
T/12228 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A T/12228. számú törvényjavaslat egy nélkülözhetetlen könnyítést jelent az összes magyar európai parlamenti képviselő számára a mindennapi munka ellátásában. A jelenlegi helyzet azt kívánja meg, hogy a javaslatban lévő eljá…
T/11104 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az általános vitában elhangzottak alapján történtek a módosító javaslatok, illetve a módosító javaslatokat maga az önkormányzati bizottság is eszerint támogatta a hozzászólások figyelembevétele tekintetében. A Jobbik részéről elhangzott módosító indí…
T/11104 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat benyújtása az önkormányzati területen véghezvitt, nagy jelentőségű változások következményeként vált szükségessé. Az új önkormányzati törvény, a Magyarország helyi önkormányzatairól s…
T/11104 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A közös önkormányzati hivatalok létrehozásával kapcsolatosan érkeztek megjegyzések mind a Jobbik, mind az MSZP képviselői részéről. Jómagam is egy várost vezetek, és közös önkormányzati hivatalt hoztunk létre a szomszédos településsel, és természetes…
T/11104 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a hozzászólásokat. Néhány gondolatot a vitában elhangzottakkal kapcsolatban engedjenek meg. A közös önkormányzati hivatalokra már kitértem a vitában. A polgármester-kollégákat ismerem, hiszen 13 esztendeje én is ebben a körben dolgozom, ráad…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Józsa István és Szilágyi György képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy a több tízezer család, amit említenek, 44 ezer elárusítóhelyről van szó, és az elárusítóhelyek tekintetében multinacionális cégek, hipermarketek, szupermarketek, benz…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim, hallgatva az önök hozzászólását, összeesküvés-elméleteket, ideológiákat gyártanak utólag, hogy hogyan néz ki. (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik padsoraiban.) Az én szűk környezetemről beszélek. Én egy hátrányos helyzetű térségből é…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A pályáztatással kapcsolatosan önök beszélnek a Fidesz listáiról. Én is átnéztem, és úgy találtam, hogy százas nagyságrendre tehető az olyan nyertesek száma, akik helyi szinten évtizedek óta üzleti és gazdasági kapcsolatot ápolnak a politikai balolda…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát azért ne felejtsük el, hogy a jelenlegi piac és a piaci részesedés több mint 80 százalékában a külföldi multinacionális cégek birtokolják ezt a piacot, és azért, amit mi szeretnénk, hogy a magyar kis- és középvállalkozások jussanak lehetőséghez a…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szeretném azt felidézni, hogy mit tett az MSZP a külföldi dohánylobbi ellen a 8 éves kormányzása idején. Ezt azért jó volna felemlegetni és megbeszélni MSZP-s körökben. (Dr. Józsa István: A cigarettásokat nem érdekli.) Meg lehet-e mon…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A dohányzás következményeként 19 percenként meghal egy ember Magyarországon, naponta mintegy 70, évente pedig 28 ezer ember hal meg, akiknek halála összefüggésbe hozható a dohányzással. Ez körülbelül kétszer több, min…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselőtársam felvetésére szeretnék reagálni. Nekem is vannak tudomásaim, például az, hogy a Hajdúságban és a fővárosban is több MSZP-s volt képviselő és hozzátartozója is nyert pályázatot, sőt azt is elmondhatom, hogy a fővárosban li…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a vitában elhangzott hozzászólásokat a képviselőtársaim részéről. Úgy összegezném a vitát lényegében, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatosan nagyon kevés észrevétel érkezett, az észrevételek elsősorban a pályáztatással kapcsolatos…
A/10415 Milyen felelősség terheli a szolgáltatókat a Kelet-Magyarországon kialakult többnapos áramszünetért?
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Ellentétben Gúr Nándor és Veres János képviselőtársammal, én azt mondhatom, hogy abban a térségben tevékenykedem mint polgármester, és tevékenyen kivettem a részemet az ott folyó munkálatokból és eseményekből, nem elbeszélésekből tudok számo…
A/10415 Milyen felelősség terheli a szolgáltatókat a Kelet-Magyarországon kialakult többnapos áramszünetért?
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az E.ON területen dolgozó munkatársait is köszönet illeti meg. Egy problémára még szeretnék rávilágítani. Ez azt jelenti, hogy kommunikációs gondok vannak, hiszen az E.ON munkatársai és jómagam is T-Mobile-os készülékekkel szoktunk telefonálni, és ez azt je…
V/8799 A köznevelés helyzetéről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttem szólókra szeretnék reagálni, hogy miért és mitől lesz jobb a köznevelés új rendszere. A kistelepüléseken most is gondok vannak, nincsenek kifizetve a pedagógusbérek. Ismerek olyan települést, ahol 3 hónapra visszamenőleg nem kaptak a pedag…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vitát, néhány kérdésben kértem lehetőséget. Az előttünk fekvő törvényjavaslat, ha szeptember 1-jétől vette volna át az iskolákat az állam, én már nagyon örültem volna neki. Nagyon súlyos gondok vannak a rendszer…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim kérdésére szeretnék válaszolni. Nem vagyok a kormány tagja, sajnos nem veszek részt ilyen jellegű ülésen, így nem tudok válaszolni képviselőtársam feltett kérdésére. Az iskolákkal kapcsolatban: 5 ezer lélekszámú az a település, amely…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Az előttünk fekvő törvényjavaslathoz nemcsak mint képviselő és mint polgármester, hanem mint egy többcélú kistérségi társulás elnöke is kívánnék hozzászólni. Az előttem történt hozzászólások tekintetében néhány megjegyzés; sok minden elhangz…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Osztolykán Ágnes képviselőtársam félelmét szeretném eloszlatni. Nincs mumus! Az iskola épülete ugyanott lesz, a gyerekek ugyanabba az épületbe fognak járni, a pedagógusok ugyanott fognak tanítani. Tehát a gyerekek, a pedagógusok, a szülők ebből a vál…
T/8405 A választási eljárásról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Látva az indulatokat, úgy érzem, hogy ez a törvénytervezet, ami előttünk fekszik, jó úton jár a probléma megoldása tekintetében. Megvádolnak minket olyan jellegű kérdésekkel, hogy kategorizáljuk, jelzőkkel látjuk e…
T/8405 A választási eljárásról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Elhangzott a regisztrációval kapcsolatosan, hogy miért nem azok regisztrálnak, akik nem akarnak elmenni szavazni. A regisztráció intézményét nem a Fidesz találta ki, azt a szocialisták találták ki. (Lukács Zoltán: Végre ideértünk! Ehhez két…
T/8405 A választási eljárásról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Vágó Gábor Képviselőtársam! Szerintem ez a törvény épp az LMP-nek lesz jó 2014-ben. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Az előbb azt mondták, hogy a választás napján nem lehet regisztrálni. Nos, a jelenleg hatályos törvényi szabályozásban a kisebbsé…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Göndör István képviselőtársam föltett kérdésére, hogy a költségvetésből hiányozni fog ez a pénz: a költségvetésnek vannak olyan oldalai, amelyek a kiadás tekintetében sem fognak megjelenni, például ha foglalkoztatá…
T/7666 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról T/7667 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról T/7668 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában elhangzottakra szeretnék válaszolni, azokra, amiket Hiller képviselőtársam, Varga Zoltán képviselőtársam és Osztálykán Ágnes képviselőtársam vetett fel. Én hátrányos helyzetű térségből jöttem, Szabolcs-Sz…