212 felszólalás
I/5357 Miért áll üresen a tatabányai Szent Borbála kórház hónapok óta megépített új pavilonja?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP):Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Államtitkár Úr! A szocialista kormány 2010 tavaszán hozott döntést arról, hogy Tatabányán a Szent Borbála Kórház területén új belgyógyászati tömb épül. Aztán a kormányváltás után ebből összesen annyit tudtak jó ideig megvalósítani, ho…
I/5357 Miért áll üresen a tatabányai Szent Borbála kórház hónapok óta megépített új pavilonja?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon köszönöm, hogy elmondta a Szent Borbála Kórház történetét hosszasan, azt is elmondta, hogy kapott 4 milliárdot a kórház; tudjuk, mert mi adtunk 4 milliárdot rá még a mi kormányunk idején. (Közbeszólás a kormánypártok soraiban.) Én azt kérdeztem öntől, ho…
T/5138 Az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2014. május 26-i 2014/335/EU, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon élvezetes hallgatni azokat a hozzászólásokat, hogy ki tud úgy euroszkeptikus lenni, hogy közben azért olyan nagyon nem az. Az a probléma, hogy ez a napirend semmi másról nem szól, mint az EU saját forrásainak rendszeréről szóló 2014/335/EU Euratom tanács…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Fidesztől, amióta csak kormányra került vagy még előtte, azóta halljuk az olcsóbb államot, aztán utána állami rezsicsökkentésről beszél, közigazgatási rezsicsökkentésről beszél, és végig arról beszél,…
T/5145 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Még egyszer hadd ismételjem meg, mert Novák Előd nyilván rosszul számolt vagy nem figyelt ide. Értem, hogy ez most ki van adva, és egymás mellé kell állítani vagy egyenlőségjelet kell tenni, de mégiscsak az van, hogy a legutolsó szocialista kormány 85 fővel old…
A/5220 Péntekig sem kell várni
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! Idestova hat hete borzolja a kedélyeket Magyarországon Gömöri Zsolt és az ő jó barátja, Deutsch Tamás ámokfutása, amit a Paralimpiai Bizottság élén végeztek. Idestova hat hete derült ki, hogy úgy éltek a para…
A/5220 Péntekig sem kell várni
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Azt vártam volna az államtitkár úrtól, hogy elítéli ezeket az embereket. Nem ítélte el. Az, hogy mennyire lehetnek ezek a sportszövetségek függetlenek akkor, amikor egyre és másra azt látjuk, hogy szinte már minden sportszövetségbe fideszes politikusokat erőlte…
Napirend utáni felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen most zárult le az egészségügyi vitanap, amiben sok mindenről szó volt, és szó volt a fejlesztésekről, amelyek zajlanak szerte az országban. De hogy azok a fejlesztések milyen módon valósulnak meg, és a fejlesztése…
Napirend előtti felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amióta a fideszes pilótajáték elkezdett összeomlani és hullani rá a Fideszre és a kormányra, azóta kétségbeesésükben olyan hazugságcunamit rendeztek le, hogy az párját ritkítja. Először is arról volt szó, hogy a Külügyminisztérium az…
Napirend előtti felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Túl vagyunk azon a vasárnapon, amikor először voltak zárva az üzletek az önök ostoba törvénye miatt. Az az igazság, hogy annyival vagyunk előrébb, hogy most néhány tízezer emberrel többen gyűlölik önöket, mint pénteke…
Napirend előtti felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egymás után dőlnek be a fideszes bankbotrány dominói. Először bedőlt a Töröcskei István érdekeltségébe tartozó Széchenyi Bank, annak a Töröcskei Istvánnak, aki nemrég még az Államadósság Kezelő Központ vezetője volt,…
T/2413 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
LUKÁCS ZOLTÁN, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Törvényalkotási bizottságban lefolytatott vitában kisebbségi álláspont alakult ki, amely szerint ez az intézkedés, amely 100 százalékos vasárnapi bérpótlékot biztosít azoknak, akik vasá…
T/3414 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
LUKÁCS ZOLTÁN, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. No, ez az a javaslat, ami a célját tekintve értelmetlen, de hála istennek, nem is fogja azt elérni. Önök ugyanis konkrétan arról beszélnek, hogy ha van egy üzemanyagtöltő állomás, és az állomás területén…
Napirend előtti felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amióta kirobbant a DRB fideszes bankbotránya, azóta próbálja a Fidesz a felelősséget elhárítani és másra kenni. Nagyon-nagyon komoly keresést folytatnak, hogy találjanak a fideszes tolvajok között valakit, aki nem fideszes, de ez min…
Napirend előtti felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Még életbe sem lépett a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény, és máris látszik, hogy nagy valószínűséggel azoknak volt igaza, akik azt mondták, hogy ez a törvény nem jó, hibás és alkalmatlan arra, amit el akar érn…
I/3394 Aki elkopik, lekophat?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban jómagam és képviselőtársaim is többször felhívtuk a figyelmet a korkedvezményes nyugdíj tekintetében kialakult helyzetre, annak tarthatatlanságára, és felhívtuk a figyelme…
I/3394 Aki elkopik, lekophat?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ön azt mondja, hogy fenntarthatatlan a rendszer, meg hogy voltak visszásságok. Szerintem meg ennek nem az a megoldása, hogy akkor az egészet kivezetem, és nem teszek a helyébe semmit, az ígéretekkel ellentétben. Ön most azt mondja, hogy valamit…
T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A köztársasági elnök úr megfontolásra küldte vissza az úgynevezett plázastopról szóló törvényt. A köztársasági elnök intézményét illene annyira tisztelni, hogy ha visszaküld megfontolásra egy törvényt, akkor azt nem két nap…
A/2488 Kinek a pénzén urizálnak?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Közeleg a karácsony, egy nappal vagyunk előtte, és rengeteg ember, rengeteg család van Magyarországon, akiknek egyre nehezebb ez az ünnep, egyre nehezebben élnek, egyre kevesebb jut az asztalukra vagy egyáltalán nem is jut, egyr…
A/2488 Kinek a pénzén urizálnak?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Miniszter Úr! Azt a magyar közvélemény, a média, egyáltalán a közvélekedés tényként kezeli, mert senki nem cáfolta, hogy Habony Árpád közvetlenül a miniszterelnök úrnak ad tanácsokat. Márpedig, ha valaki közvetlenül a miniszterelnök úrnak ad tanácsokat, akkor azért az egy könny…
T/2189 A közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó egyes törvények módosításáról
LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a törvény az önök által közmédiának nevezett, gyakorlatilag a Fidesz propagandaosztályának átalakításáról szól. Azt hiszem, annyiban lehet közmédiának nevezni, hogy köztulajdonban van, de ho…
T/1914 Az üzletek nyitva tartásáról
LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Benyújtotta ezt a törvényt a Kereszténydemokrata Néppárt, egy gyakorlatilag társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, a választáson önállóan még soha el nem indult párt, amely veszi a bátorságot a…
T/1914 Az üzletek nyitva tartásáról
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Rétvári államtitkár úr megtisztelt azzal, hogy a 15 perces hozzászólásából 8 percet a Magyar Szocialista Pártnak és nekem szentelt. Ezt azért egy komoly eredménynek tekintem. Nem nagyon mennék bele a minimálbér ügyeibe, a minimálbér valóban kisebb mértékben növ…
Napirend előtti felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap kiderült, hogy a Fidesz is odaállt a KDNP azon javaslata mögé, amely alapján a kereskedelmi egységeket Magyarországon vasárnap kötelező lenne zárva tartani, ott kereskedelmi tevékenység nem lenn…
A/2156 Mikor hozzák nyilvánosságra a 34 korrupciós ügyet?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Nyilván ön is értesült arról, hogy az elmúlt hetekben a kormányzat különböző korrupciós ügyekbe keveredett, ezért aztán az ilyen ügyeknek egyre nagyobb teret szentel a nyilvánosság. Varga Mihály úrral…
A/2156 Mikor hozzák nyilvánosságra a 34 korrupciós ügyet?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Akkor hiába leveleztem öt héten keresztül a miniszter úrral, mert akkor valóban nem jó számokat tudott öt válaszlevélben nekem küldeni. Akkor ezek szerint újra leveleznem kell a miniszter úrral, hogy ezt tisztázzuk. Tisztelt Főügyész Úr! Én önhöz nemrégiben has…
Napirend előtti felszólalások
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lassan két hete áll a botrány kitiltási ügyben, és lassan két hete nem hajlandóak válaszolni a kérdésekre, amelyeket egyre többen és egyre hangosabban kérdeznek: kiket tiltottak ki az Egyesült Államokból korrupció miatt, és mi…
I/1644 Két hónap és indul a szociális temetés?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt frakciója úgy ítéli meg, hogy Korózs Lajos úr interpellációjakor nem a hatályos házszabály szerint járt el a Ház, ezért azt indítványozom, hogy kapja meg a szót Korózs Lajos, és hadd mondja el az interp…
A/1653 Kiknek falaznak Önök kitiltás ügyben?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Napok óta az egyik legfontosabb nemzetközi és belpolitikai hír Magyarországon annak a hat, kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, illetve kormányzati tisztségviselőnek az ügye, akinek a beutazását megtiltották az Egyesü…
A/1653 Kiknek falaznak Önök kitiltás ügyben?
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön pontosan tudja, és erre alapozzák az egész kommunikációt, hogy az amerikai törvények alapján nem nevezhetnek meg személyeket, de önöknek pontosan tudniuk kell, és biztosan pontosan tudják, mert éppen Lázár miniszter úr nyilatkozta dé…