160 felszólalás
I/3013 Miért árusítja ki a kormány a termőföldjeinket, ivóvizünket és más természeti kincseinket az idegen akkumulátorgyártók és a külföldi profitérdek kiszolgálásáért cserébe?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Önök az ellenzék részéről tendenciózusan idegen akkumulátorgyártóként hivatkoznak ezekre a magyarországi beruházókra, miközben más iparágak vonatkozásában ezt a jelzőt ilye…
K/3018 Milyen támogatásokkal segítette Magyarország a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítését?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen az ügy felvetését. Azt gondolom, hogy méltán beszélünk erről e Ház falai között, hiszen egy korszakos tragédia az, ami Törökországot és Szíriát sújtotta. A számok…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzetközi piacok már úgy beszélnek Magyarországról, hogy itt lesz a Nyugat és a Kelet találkozási pontja, az a helyszín, ahol a nagy német autógyártók és az ázsiai akkumulátorbeszállí…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem mi becsüljük le a választópolgárokat, hanem önök, mert kezdeményeznek egy vitát egy ilyen fontos kérdésben, itt ülünk fél kettőkor, és itt van maga egyedül az elle…
Napirend előtti felszólalások
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar kormány álláspontja az Ukrajnában dúló háborúval kapcsolatban az első naptól kezdve világos és következetes. A magyarok nem akarták ezt a háborút, a magyarok és Ma…
K/2215 Hogyan tudja segíteni a Kormány a Kárpátaljára és a nyugat-ukrajnai területekre menekült embereket?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország részt vesz az Ukrajnában zajló háború okozta humanitárius válsághelyzet elhárításában, intenzív és folyamatos munkát végzünk. Jómagam holnapután fogok legközelebb Kár…
K/1250 Valóban nem működnek az Oroszországra kivetett EU-s szankciók?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A szankciók kérdéséről és az Oroszországot sújtó gazdasági nehézségekről racionális vitát érdemes folytatni, de azt gondolom, hogy az említettek alapján erre ma este nem lesz lehet…
A/571 Ki a felelős, Miniszter úr?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Többször volt már ezen ház falai között szó arról, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedése, geopolitikai elhelyezkedése okán kifejezetten nagy érdeklődésre tart…
A/571 Ki a felelős, Miniszter úr?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Képviselő úr gyanúsan jólértesültnek láttatja magát, vagy valóban érdemi információkkal rendelkezik. Megköszönöm, hogyha ezeket megosztja velünk. Ugyanis én olyanról nem tudok, tisztelt képviselő úr, hogy pártállástól függetlenül minden…
A/575 A tálibokat is felvennék az EU-ba?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Mást sem csinál a magyar kormány Ukrajna és Kárpátalja vonatkozásában nyolc éve, mint kiáll minden nemzetközi fórumon a lehető legerősebb hangnemben a kárpátalj…
A/575 A tálibokat is felvennék az EU-ba?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Alelnök Asszony! Miután, ahogyan említettem az iménti válaszomban, Magyarország, a magyar kormány Kárpátalja-politikáját az ukrajnai magyar kisebbség helyzete határozza meg, ebben a vonatkozásban is az ő érdekük mentén döntöttü…
T/119 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Közép-Amerika közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ez egy ritka szép pillanata annak a külpolitikai kérdésekben fennálló össznemzeti konszenzusnak, amely ugyan kevés területet jellemez, de az ilyen jellegű kérdéseknél…
I/67 Szervezett munkaerőimport? Ez veszélyes!
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen megértem azt, hogy az ellenzéknek az a dolga, mindenkori kötelessége, hogy támadja a kormányt minden ügyben. Az ugyanakkor mégiscsak furcsa, amikor a…
P/18373 Az orosz-ukrán háborúról
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném röviden ismertetni a kormány álláspontját a tervezettel kapcsolatban. Ahogyan elhangzott az elnök úr részéről, az elmúlt hónapok diplomáciai erőfeszítései ellenére több mint két évtized…
I/18315 Mikor képviselik végre a magyar polgárok érdekeit?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Két hete dúl Ukrajnában a fegyveres konfliktus. Őszintén szólva, képviselő úr, díszdoktori és kitüntetési kérdésekkel nem volt érkezésünk foglalkozni ebben az elmú…
I/18312 Mikor ismerik be végre?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a kérdését. Tisztelt Ház! Szégyenletesnek tartom, hogy az ellenzék a háború tragédiáját politikai nyerészkedésre használja most már napok óta, és a háború nyomán nyi…
I/18355 A kormány utasítsa ki az orosz kémbankot Magyarországról!
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Megismétlem magamat. Önök szinte maradéktalanul felmondják azt a követeléslistát, amivel a kormány mindennap szembesül különböző irányokból, de azt gondolom, hogy magyar képviselő…
A/18376 Még meddig folytatható ez így Miniszter Úr?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Órákat beszélgettünk már erről a kérdéskörről ma itt a Házban, de nagyon szívesen megismétlem azokat a tételeket, amelyeket korábban ismertettem a helyzette…
A/18376 Még meddig folytatható ez így Miniszter Úr?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt képviselő úr, köszönjük az együttműködést, köszönjük a munkáját. Még érdemben hadd reagáljak röviden az elmondottakra! Magyarország nemcsak szimbolikus lépéseket tesz, hanem nagyon is konkrét döntések…
I/17823 Miért hív vietnámiakat a kormány, ha több százezer álláskeresőnek nem segít?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen az interpellációt. Nem tisztem, és távol álljon tőlem, hogy politikai tanácsokat adjak önnek, de azért azt megjegyezném, hogy talán nem kéne abba a…
T/4073 A Magyarország és az Iráni Iszlám Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önök előtt lévő törvényjavaslat új elemmel egészíti ki a Magyarország és az Iráni Iszlám Köztársaság közötti gazdasági kapcsolatok fejlődésének jogszabályi kereteit.…
T/4073 A Magyarország és az Iráni Iszlám Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, házelnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Szeretném megköszönni csak röviden a konstruktív hozzászólásokat. Ha jól értem, akkor nem hangzott el olyan jellegű kritika a megállapodással kapcsolatban, amelyik érdemi reflex…
K/17548 Folytatódnak-e a Pécset érintő kormányzati beruházás ösztönző lépések?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány 2010 óta következetesen vallja, hogy erős vidéki gazdaság nélkül nincs erős magyar gazdaság. Magyarország fejlődése kizárólag akkor lesz kiegyensú…
K/16399 Hogyan őrzi meg a kormány a győriek munkahelyeit?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A koronavírus-járvány komoly gazdasági következményei már egyértelműek, a további gazdasági fejlődés szempontjából meghatározó jelentősége lesz annak, hogy az egye…
Napirend előtti felszólalások
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Meglesz a több százezer védekezésben részt vevő magyar honfitársunk munkájának az eredménye. Látszik már a fény az alagút végén, látszik már az elmúlt egy évben tett erőfeszítések er…
Napirend előtti felszólalások
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Visszafogottan kell szólnunk önmagunk teljesítményéről, azt gondolom, háborús idők közepén, mert mégiscsak háborús vagy ahhoz hasonlítható időket élünk, amikor is háborút i…
K/15812 ,,Milyen eszközökkel kívánja a Kormány folytatni a vidéki infrastruktúra fejlesztését?"
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Robusztus fejlesztések zajlanak jelenleg is és fognak megvalósulni a következő években, ami a vidéki magyar nagyvárosok közlekedési infrastrukturális elérhetőségét illeti.…
A/14336 Ki a legény a gáton?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az első gondolat, ami megfogalmazódik az emberben Legény képviselő úr lebukásával kapcsolatban, semmiképpen nem a meglepettségé, hiszen azt eddig is tudtuk, hogy a…
A/14336 Ki a legény a gáton?
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A válasz érdemi részét megadtam az előző hozzászólásban. Most talán még csak arra az egy aspektusra villantanék egyet rá, ha már Legény Zsoltnak és az MSZP-nek ilyen kiváló kapcsolatai vannak Ukrajnában, akkor cig…
T/13661 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló törvény módosítására irányul. A törvényjavaslat olyan, a tart…