13 324 felszólalás
H/17920 Az öröklési illeték eltörlése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnak-e reagálni az eddig elhangzottakra. (Herényi Károly jelzésére:) Úgy látom, hogy nem, köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a ti…
T/17895 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy képviselőnek, valamint az elsőként jelentkező független képviselőnek adom meg a szót, kétperces időtartamban. Megkérdezem, van-e olyan képviselő, aki élni kíván ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelentkező.)…
T/17895 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Pettkó Andrásnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének, két percben. Parancsoljon!
T/17895 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Filló Pálnak, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon!
T/17895 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni ebben a szakaszban. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Kérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnak-e reflektálni két percben. Megadom a szót Bernáth Ildikónak, parancsoljon!
T/17895 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatba veszi-e a Bernáth Ildikó és Sümeghy Csaba fideszes képviselők által előterjesztett T/17895. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szava…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Képviselő úr, mi az ügyrendi javaslat?
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr, elnézést kell kérnem, mert ön tett egy javaslatot, ami nem lehetséges ügyrendi javaslatként, ezért kétperces indoklásra nem fogok időt adni, ugyanis a napirend utáni felszólalás műfaja az, hogy napirend utáni. Ügyrendi javaslatot pedig, ahogy említettem, a Házszabály 5…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: El fogom venni a szót, képviselő úr!
I/18603 Haverok, buli - luxusbaloldal a hatalomban 2005
ELNÖK: Képviselő úr, kénytelen vagyok kikapcsolni a mikrofonját, mert ön egy ügyrendi javaslatba akar valamit berakni, ami nem lehetséges a Házszabály szerint. Kérem önt is arra, hogy tartsuk be a játékszabályokat. Nem tudok más lehetőséget adni, mint hogy azt az egy darab kérését, amit panaszként m…
I/18603 Haverok, buli - luxusbaloldal a hatalomban 2005
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. Parancsoljon, öné a szó, miniszter asszony.
I/18603 Haverok, buli - luxusbaloldal a hatalomban 2005
ELNÖK: Köszönöm szépen, belügyminiszter asszony. Kérdezem a tisztelt képviselőt, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Parancsoljon!
I/18603 Haverok, buli - luxusbaloldal a hatalomban 2005
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a miniszter asszony válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 128 igen, 91 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a miniszter asszony válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Tör…
I/18593 Hogyan kívánja a Kormány fejleszteni a Puskás Ferenc Stadiont és Létesítményeit?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. Parancsoljon, miniszter asszony!
I/18593 Hogyan kívánja a Kormány fejleszteni a Puskás Ferenc Stadiont és Létesítményeit?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Parancsoljon, öné a szó.
I/18240 Lesz-e végre tábornoki százada a Magyar Honvédségnek?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Karsai Péter, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be a honvédelmi miniszterhez: Lesz-e végre tábornoki százada a Magyar Honvédségnek?ö címmel. Karsai Péter képviselőt illeti a szó. Parancsoljon!
I/18240 Lesz-e végre tábornoki százada a Magyar Honvédségnek?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Iváncsik Imre, a honvédelmi tárca államtitkára válaszol. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.
I/18240 Lesz-e végre tábornoki százada a Magyar Honvédségnek?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem a tisztelt képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ. Parancsoljon!
I/18240 Lesz-e végre tábornoki százada a Magyar Honvédségnek?
ELNÖK: Képviselő úr! (Ismét csenget.)
I/18240 Lesz-e végre tábornoki százada a Magyar Honvédségnek?
ELNÖK: Képviselő úr, igen vagy nem?
I/18240 Lesz-e végre tábornoki százada a Magyar Honvédségnek?
ELNÖK: Nem fogadja el. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Miután a képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 122 igen szavazattal, 70 nem ellenében és 1…
I/18600 Mennyi az annyi, vagy mihez is kellene gratulálni?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr fog válaszolni. Parancsoljon!
I/18600 Mennyi az annyi, vagy mihez is kellene gratulálni?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem a tisztelt képviselő urat, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Parancsoljon!
I/18600 Mennyi az annyi, vagy mihez is kellene gratulálni?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, miután a képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 126 igen szavazattal, 97 nem ellenében elfogadta. Tis…
I/18607 A pannon puma új kerekei!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr!
I/18607 A pannon puma új kerekei!
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e a válaszát. Öné a szó, képviselő úr.
I/18607 A pannon puma új kerekei!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, miután a képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkár úr válaszát 127 igen szavazattal, 83 nem ellenében, 1…
I/18606 Mentőhelikopterek helyett csak a Gyurcsány-ígéretek repkednek
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Vojnik Mária egészségügyi államtitkár asszony fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár asszony. Parancsoljon!