13 324 felszólalás
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt továbbmennénk, megkérdezem a jegyző asszonyt, tudna-e nekünk tájékoztatást adni arról, hogyan is állnak a frakciók az időkeret felhasználásával.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nálam az előre leadott felszólalók jegyzékében a következő felszólaló Kerényi János képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Kérdezem, hogy a képviselő úr jelen van-e. (Jelzésre:) Igen, örülök neki, köszönöm szépen. Öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, a felszólalását. A következő felszólaló Papcsák Ferenc képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Képviselő úr, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr, a felszólalását. Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Burány Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár úr. Parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétperces felszólalásra kért lehetőséget Keller László, a Magyar Szocialista Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Varga Mihály képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Papcsák Ferenc képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Burány Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár kért lehetőséget. Parancsoljon, öné a szó. (17.00)
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces felszólalásra következik Veres János, a Magyar Szocialista Párt részéről. Parancsoljon, képviselő úr!
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következik Szalai Annamária, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Képviselő asszony, parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra következik Keller László, a Magyar Szocialista Párt részéről. Képviselő úr, parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő felszólaló Tóth Ferenc, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Képviselő úr, parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra jelentkezett Kósáné dr. Kovács Magda, a Magyar Szocialista Pártból. Képviselő asszony, parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A következő felszólaló Hargitai János úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Képviselő úr, parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt továbbmennénk, megkérem a jegyző urat - látom, még könyvel -, adjon tájékoztatást arról, hogyan is állnak az egyes képviselőcsoportok az időkeret felhasználásával.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Burány Sándor államtitkár úr. Öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Az előre leadott felszólalók közül a legutolsó következik: Gógl Árpád képviselő úr, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra jelentkezett Vojnik Mária, a Magyar Szocialista Párt részéről. Képviselő asszony, parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A következő felszólaló Keller László, a Magyar Szocialista Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm képviselő úr felszólalását. Mivel több felszólalásra nincs lehetőség, megkérdezem Burány Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Burány Sándor: Igen.) Parancsoljon, öné a szó.
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A részletes vitára bocsátásról várhatóan következő ülésén dönt az Országgyűlés. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés következő, kétnapos nyári rendkívüli ülését 2002. június 25-én, kedden 9.30 órára összehívom. Megköszönöm…
Bejelentések
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Egy pici kis türelmet szerettünk volna kérni, ugyanis késve kezdődött az ebédszünet, és a Szabad Demokraták Szövetsége (Zaj és közbekiáltások a Fidesz soraiból: Ebédelnek!) részéről Eörsi Mátyás képviselő úr kért szót, ügyrendi típusút. Képviselő úr, öné a szó. Tessék p…
Bejelentések
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Háromnegyed háromig szünetet rendelek el. Köszönöm szépen. (Zaj, felzúdulás a Fidesz soraiban. - Közbekiáltások ugyanonnan: Mi ez? - Mit csinál? - Határozatképesek vagyunk!) (Szünet: 14.19 - 14.49 Elnök: Mandur László Jegyzők: dr. Juhászné Lévai Katalin…
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytassuk az ebédszünet és a szünet utáni munkánkat! A Fidesz képviselőcsoportja a Házszabály 143. § (4) bekezdése alapján az Ü/285. számú kérelmében azt indítványozta, hogy az ügyrendi bizottság a 3/2002-2006. ÜB számú, 2002. június 12-ei eseti jellegű állásfoglalásár…
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Először megadom a szót Vidoven Árpád képviselő úrnak, a döntést indítványozó Fidesz-képviselőcsoport előadójának, ötperces időkeretben. Képviselő úr, öné a szó.
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most szintén ötperces időkeretben megadom a szót Csiha Juditnak, az ügyrendi bizottság elnökének, aki a bizottság állásfoglalását és annak indokait ismerteti. Képviselő asszony, parancsoljon, öné a szó.
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök asszony. Most pedig a képviselőcsoportok álláspontját frakciónként egy-egy képviselő fejtheti ki, szintén öt-öt perces időkeretben. Kérem, aki a képviselőcsoportok részéről részt kíván venni ebben a vitában, az jelezze. (Senki sem jelentkezik.) Köszönöm szépen. Írásban…
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Köszönöm szépen. Akkor először megadom az írásban előre jelzett hozzászólónak, Vidoven Árpád úrnak a szót, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről. (Dr. Vidoven Árpád nemet int.) Vagy nem? Nem hallottam pontosan. (Közbeszólás: Majd csak zárszót a végén.) Csak zárszót kíván mondani, hogy pontosí…
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Avarkeszi Dezső, a Magyar Szocialista Párt részéről. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
Ü/285 Az Ügyrendi bizottság 3/2002-2006. ÜB. sz. eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről Surján László képviselő úr következik. Öné a szó.