749 felszólalás
T/13652 Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő kilépésére tekintettel az Egyesült Királyság állampolgárai valamint családtagjaik tartózkodási jogáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a magunk részéről minden olyan megoldást támogatunk, amely Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépése után segít rendezni az állampolgároknak a helyzetét, tartózkodási és egyéb más helyzetét, úgy…
T/13666 A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehetek már rövid, hiszen mind a két képviselőtársam részben érintette azt, amit én is szerettem volna mondani. Az államtitkár úrtól én is azt kérdezném, hogy ilyenkor milyen szakmai egyeztetéseket folytatnak le. Tehát értem, hogy EU-s jogha…
T/13667 Egyes energiahatékonysági tárgyú törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szakács képviselőtársam már nagyon sok fontos kérdésre ráirányította a figyelmet, én egy másik témát szeretnék talán még inkább hangsúlyozni, ez pedig az energiahatékonysága a magyar lakásoknak, hiszen érdemes volna a kormán…
H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Erről a törvényjavaslatról is több egyeztetés zajlott, Szakács László képviselőtársammal vagy éppen Molnár Gyula képviselőtársammal is többször beszéltünk erről. Neki már sajnos el kellett m…
H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Molnár Gyula képviselőtársam figyelemmel kíséri az ülést és ezt a vitát interneten, és felhívta a figyelmemet arra, ami egy jogos észrevétel, hogy hiányolja a vitából Bánki Erik és Hoppál Péter fid…
T/13646 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék csak fogalmazni. Értjük az előterjesztő szándékát, sőt, a szándék is respektálható, de mivel nem látjuk ennek az enyhítésnek a környezetvédelmi és egyéb más hatásait, ezért nem tudjuk pontosan megítélni, hogy mit fog…
T/13678 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rövid leszek. Államtitkár úr az előbb egyszerű mozdulattal lesöpörte azt a javaslatot egy másik módosító javaslat vitájában, amit Szakács László és az MSZP frakciója módosító formájában figyelmébe ajánlott. Mi azt…
T/13658 A rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP-frakció támogatja az előterjesztést. Köszönöm. (Folytatás 176/2-ben!) 2018-2022. országgyűlési ciklus Budapest, 2020. december 15. kedd 176/2. szám Országgyűlési Napló
T/13674 Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP-frakció és jómagam is minden olyan kezdeményezést, ami adminisztrációcsökkentés vagy ami könnyebbé teszi az állampolgárok vagy akár a vállalatok, főleg a kis- és középvállalatok életét, tám…
T/13671 Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő javaslat alapvetően technikai módosításokat tartalmaz, de azért vannak benne tartalmi jellegű módosítások is, így ezeknek a megfontolása után az MSZP-frakció a tartózkodás…
T/13664 Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem az előterjesztésben megfogalmazott cél helyes és jó, a megvalósítás is szerintem alkalmas a célok végrehajtására. Szerintünk egy ilyen kezdeményezésnek helye van, éppen ezért az MSZP-frak…
T/13928 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról szóló 2020. évi XXVII. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A javaslat szolgálja szerintem minden párt működési feltételeit és képességeit, lehetőségeit, ezért azt gondolom, hogy ez egy jó kezdeményezés. Ettől függetlenül az MSZP frakciója a tartózkodás mellett döntött. Köszönöm.
T/13668 Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével összefüggésben, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat sikeres megrendezéséhez és megszervezéséhez kapcsolódó rendelkezésekről
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel egyszer már beszéltünk erről a témakörről, ezért rövidebb tudok lenni talán. Én azt gondolom, hogy három-négy feltétel biztos kell ahhoz, hogy ez a rendezvény és ez a projekt jól sikerüljön. Az első, hogy minden készül…
T/13669 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Csak röviden az MSZP álláspontját ismételném meg, hogy mi sem támogatjuk ezt az előterjesztést. Köszönöm. (Nacsa Lőrinc tapsol.)
T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden szólnék csak. Egyetértve azzal, amit Z. Kárpát Dániel képviselőtársam mondott, de egy mondattal kiegészítve: és nem is egy baloldali gazdaságpolitika, amit itt képviselnek. (Z. Kárpát Dániel: Neoliberális.) Tehát mag…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ez egy elég elharapózott gyakorlat manapság, hogy a Fidesz a különböző módosításokba beletesz tudatosan olyan pontokat, amelyek adott esetben támogathatóak lennének, és számos olyat, ami v…
T/13933 A Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt frakciója támogatja az előterjesztést. Köszönöm. (Taps.)
T/13929 Az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezmény módosításának kihirdetéséről és az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerp
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen Molnár Gyula képviselőtársammal is ezekről a kérdésekről beszélgettünk, amelyekről Rig Lajos képviselőtársam is beszélt, hogy a gyorsaság mennyire fontos, ezért…
T/13927 A Magyarország Kormánya és a Kambodzsai Királyság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a törvényt is megvitattam Molnár Gyula képviselőtársammal, és arra jutottunk, hogy ez egy nagyon hasznos és jó javaslat. (Derültség.) Ezért az MSZP-frakció mindenf…
H/13655 A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Ha már itt szóba került december 5‑e meg a múlt, akkor azért hadd ajánljam Nacsa képviselő úr figyelmébe, hogy itt mint MSZP-s örökségről beszél, én voltam az a pártelnök, aki elment Kolozsvárra elnézést kérni ezért az akkori politikai dö…
T/13479 A fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ritkán beszélünk a fogyasztóvédelemről itt a Házban, pedig ez a témakör sokkal többet érdemelne, ahogy képviselőtársaim is elmondták különböző megközelítésből, de mégiscsak egy olyan hatóságról bes…
A/13887 Miért nem támogatják, hogy létrejöjjön egy olyan mechanizmus, amivel az EU képes biztosítani a közösen vallott értékek és alapelvek érvényesülését a tagországokban?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Igen, elnök úr, elfogadom a miniszterelnök-helyettes úrnak a válaszát. Köszönöm. (Dr. Rétvári Bence: Már a választ is?)
A/13887 Miért nem támogatják, hogy létrejöjjön egy olyan mechanizmus, amivel az EU képes biztosítani a közösen vallott értékek és alapelvek érvényesülését a tagországokban?
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Ha jól értettem, akkor nem ért velem egyet. Ez azért érdekes, mert amit én felolvastam, az szóról szóra az önök „Igen, Magyarország többre képes!” fideszes európai parlamenti választási programjából való (Derültség az e…
T/13668 Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével összefüggésben, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat sikeres megrendezéséhez és megszervezéséhez kapcsolódó rendelkezésekről
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Veszprémiként én is büszke vagyok arra, hogy 2023-ban Veszprém és a térség, a régió lesz Európa kulturális fővárosa. Korábban is volt Veszprémnek már egy ilyen pályáza…
T/13668 Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével összefüggésben, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat sikeres megrendezéséhez és megszervezéséhez kapcsolódó rendelkezésekről
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nem akarnám a vitát túlfeszíteni, mert a végén nem fogunk egyetérteni abban, amiben az elején egyetértettünk, úgyhogy nagyon visszafogottan csak annyit mondanék, hogy készséggel elfogadjuk, hogy a Fidesz-frak…
T/13661 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Így, hogy a vita vége felé tudok hozzászólni, tudok én is reagálni néhány, a vitában elhangzott észrevételre. És ebben egy picit néha talán lehet, hogy vitatkozom az e…
T/13661 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy Bősz Anett képviselőtársamnak annyiban bőven jogos volt a megjegyzése, hogy azért akik hamis híreket vagy úgynevezett fake newsokat ‑ ahogy szokta a miniszterelnök emlegetni ‑…
T/13652 Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő kilépésére tekintettel az Egyesült Királyság állampolgárai valamint családtagjaik tartózkodási jogáról
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Az MSZP támogatja. Köszönöm. (Taps.)
T/13660 A Közép-európai Oktatási Alapítványról és a Közép-európai Oktatási Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, és a megértést is köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Én is csak azzal tudnám kezdeni, hogy a célok, azok nemesek, tehát mindenféleképpen elismerésre méltó az a célrendszer, amelyet felvázol ez a…
T/13677 A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ egyes feladatainak agrár-felsőoktatás részére történő átadásáról, valamint egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt a részvételből úgy tűnik, hogy nagy vita nem fog kialakulni ennél a javaslatnál, de mégis annyit szeretnék rögzíteni a jegyzőkönyv számára, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója, ahogy az első lábát sem támogat…