350 felszólalás
T/1168 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, én sem kívánom hosszúra nyújtani és kihasználni az időkeretet, néhány rövid megjegyzést azonban tennék. Ahogy Rogán frakcióvezető úr említette, hogy az ellenzék részéről biztos ugyanazok…
T/2077 A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény, valamint egyes törvényeknek a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is hasonló érvekkel készültem, mint Molnár Zsolt elnök úr, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke, egy kicsit más aspektusból természetesen. De azt gondolom, fontos megjegyezni az elején, hogy…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy államtitkár úr visszajött, hiszen az ő korábbi felszólalására szeretnék reagálni elsőként. Lassan 2010 májusától szinte minden egyes ülésszakban, minden egyes költségvetésnél és minden egyes kom…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem az iménti beszédére, hanem még az ezt megelőző felszólalására szeretnék reagálni, és azt is hangsúlyozni, hogy amikor mi erős kritikával illetjük a Terrorelhárítási Központot és még nagyobb kritikával a rendelkezésükre…
Napirend utáni felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem felszólalási lehetőséget a mai napon, hogy megemlékezzek az egy héttel ezelőtti, november 11-i varsói függetlenségi menetről. Erre azért van szükség, mert egy meglehetősen torz képet kaphatnak azok, ak…
A/2070 Ha nem Fidesz, csak a zsarolás?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Sajnos, az önkormányzati választások kampánya ismét arról szólt, hogy a Fidesz prominensei az ország döntő hányadán a közvetett vagy közvetlen zsarolásra építették a kampányt, nevezetesen arra, hogy ahol nem fides…
A/2070 Ha nem Fidesz, csak a zsarolás?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A probléma ott van, hogy a becsületes politikusok nevében valóban jogos, hogy visszautasítjuk ezeket a vádakat, ezzel én is egyetértek. De sajnos nagyon sok helyen nem becsületesek, és nem tiszta eszközökkel játszó képviselőjel…
T/18 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, hogy reagáljak a hivatásos két perc rettegésre, Kunhalmi képviselőtársamtól csak annyit kérdeznék majd, egyetlenegy dolgot válaszoljon meg akár sajtón keresztül is, hogy most hazudnak o…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy előttem már nagyon sokan megjegyezték, tőlem is nyilván az első szó a köszöneté. Köszönet minden magyar állampolgárnak, aki fontosnak tartotta, hogy éljen alkotmányos alapjogával és aki…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
MIRKÓCZKI ÁDÁM jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem a politikai vita menetét. Elsőként a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor, összesen 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik 15-15 percben, majd az…
H/1270 Henryk Sławik halálának 70. évfordulója, valamint idősebb Antall József halálának 40. évfordulója emlékére
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégeink! Mindig örömteli és nagyszerű érzés olyan javaslatokkal találkozni, amelyek e két nép, e két nemzet, a magyar és a lengyel megbonthatatlan barátságát, ezeréves közös sorsának nagyszerű állomásait és a jövőne…
T/55 A Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kölcsönös vízumképviseletről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy ha tőlem valaki elkötelezettebb a lengyel nemzet iránt, az vagy maga lengyel nemzetiségű, vagy hazudik. Mindezt csak azért mondom, hogy érzékeltes…
T/1127 A Magyarország Kormánya és az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én korántsem vagyok annyira optimista, mint az előttem szóló képviselőtársam és az ön államtitkári előterjesztése, ahogy és amiként tálalta ezt a javaslatot. Ho…
T/1127 A Magyarország Kormánya és az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg nem az időt szeretném húzni, csak egy szívességet szeretnék államtitkár úrtól kérni. Nevezetesen, jó lenne, ha még most, a vitában válaszolna, és nem az előterjesztői zárszóban. Mert szerintem amit válaszol, az bizonyára, csak vélelmezem, ú…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát idén, az év elején Pintér Sándor kijelentette, hogy jelentem, rend van. És nagyon úgy fest, hogy a miniszterelnök úr ezt mindenfajta tapasztalat nélkül elhitte. Ugyanis a tegnapi napon a Közszol…
A/396 A mentősökre támadó bűnözőknek nem szóltak, hogy rend van!?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző ciklusban is többször, több alkalommal lefolytattunk már vitát a közfeladatot ellátó személyek védelme érdekében, azonban jelentős különbség van közöttünk, és kijelenthetjük, hogy véleményünk…
A/396 A mentősökre támadó bűnözőknek nem szóltak, hogy rend van!?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyos viselkedésbéli vagy szociokulturális különbségeket nevezhetünk akár betegségnek is, de maradjunk annyiban, hogy beteg emberek ritkán használják taxinak a mentőt, és vandalizmusról ritkán tesznek tanúbizonyságot. Ezen eset…
S/405 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/2014. (V. 6.) OGY határozat módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/2014. (V.6.) OGY határozat 1. pontja a következők szerint módosul: Az Országgyűlés a Nemzeti összetartozás bizottságá…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Talán egy magyarázattal kezdenék, hogy miért nem, mondjuk, a Nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén beszélek erről és miért a parlament, illetve a televízió nyilvánossága előtt. Talán azért, mert eg…
T/156 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én nem kívánom kitölteni az időkeretet, és igyekszem röviden összefoglalni. Annyi minden elhangzott már szakmai és nem szakmai értelemben is ezen javaslat kapcsán, hogy én csak egy nagyon pici, inkább szubjektív adalékot szeretnék hozzátenni ehhez…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A hétvégén Pintér Sándor belügyminiszter úr nyilatkozott viszonylag hosszan, ahol örömmel fölvázolta a jövőt, amely szerint 12 milliárd forintért ismét egy nagyságrendileg 500-525 új traffipaxos k…
H/13289 Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden ismertetném, hogy természetesen a Jobbik támogatja az eltérést és ennek a bizottságnak a létrejöttét. Bár szeretném megjegyezni, hogy szokás szerint megint késésben vannak, hiszen ez az ügy, ez a nagyon komoly botrány már több mint k…
H/13289 Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden. Már a napirendtől való eltérésnél is beszéltem róla, és nyilván nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt mondom, főleg kezdeményezőként is, hogy a Jobbik támogatja ezt a vizsgálóbizottságot, annak felá…
T/13215 A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szilágyi képviselőtársam sok mindent érintett, amire én is reagálni kívántam volna. Tisztelt Turi-Kovács Képviselőtársam! Egy szemernyi kételyem nincs abban, hogy ön komolyan gondolja azt, amit mond, és szemernyi kételyem nincs abban, hogy ön is sz…
T/13215 A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Én már csak kiegészíteném Szávay képviselőtársamat. Tisztelt Turi-Kovács Képviselőtársaim! Azzal, amit a történészekről elmondott, én egyetértek. Ugyanazt a témát egyik oldali történész, másik oldali történész - akár generációs különbséggel is - teljesen…
T/13215 A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt hallottam, illetve láttam, hogy az államtitkár úr mondta, hogy igen, az ügynöklisták, illetve ezek az akták egyben áldozatakták, és úgy látszik, ezt komolyan is gondolja. Tisztelt Államtitkár Úr! Most picit ilyen idézőjelben vagy nem is tudom,…
T/13215 A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Babák Képviselőtársam! Én vitatkoznék, nem az ön vagy más példájával, inkább egy általánossággal, azzal, hogy mennyire volt választás vagy mennyire nem. Mindig és minden helyzetben van választás. A következmények, az már más kérdés. Tudja,…
T/12959 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én Obreczán képviselőtársamra is reagálnék nagyon röviden. Nekem nem kenyerem a kettőpercezés, és az agrárium is csak laikus szinten foglalkoztat, de ma már rövid időn belül kétszer hangzott az el, hogy megkérném előre az…
T/12975 Az egyfelől Magyarország, másfelől az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről szóló 1997. június 20-án aláírt Megállapodás
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak nagyon röviden ismertetném a Jobbik álláspontját, amely egész egyszerűen annyi, hogy tekintettel arra, hogy van egy adott helyzet, hogy az eredeti vatikáni szerződéshez képest mi minden válto…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon úgy fest, hogy három és fél éve elbeszélünk egymás mellett, vagy ha úgy tetszik, ugyanazt mondjuk. Mi rendszeresen kritikával illetjük napjaink közbiztonságát, illetv…