1 356 felszólalás
A/5316 Mégis hogy képzelik ezt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Próbáltam követni az okfejtés logikáját, tisztelt képviselő asszony, de csak arra jutottam, hogy talán Cseh Tamás illik ide leginkább, amikor önt hallgatom, hogy „fejemben összekeveredtek a féldecik, s kormányzatok”. (Derültség a kormánypártok soraiból.) Én azonban szíve…
A/5303 Kérem, válaszoljon, Miniszterelnök Úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Először is a magyar kormány és a kormánypárti képviselők folyamatosan követik a kárpátaljai magyarok részvételét az orosz-ukrán háborúban, és mi is imádkozunk, és együtt érzünk a családtagokkal, illetve azokért, akik elhunytak. Nagy veszteség ez Magyaror…
A/5303 Kérem, válaszoljon, Miniszterelnök Úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Magyarország minden lehetséges fórumon, keleti és nyugati fórumon egyformán a tűzszünet és a béke mellett áll ki. Most egy nehéz időszakban vagyunk Nyugaton, mert nyilvánvaló, hogy ez a stratégia, amelynek a jegyében ‑ Magyarország helyzetérték…
A/5322 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Megismétlem azt, amit a DK-s képviselőtársamnak mondtam: Magyarország a magyaroké, és a magyarországi munkahelyek is a magyarokat illetik meg. Látom, hogy ön rendszeresen valami 500 ezer munkavállalóról beszél külföldről. Ez egy olyan javaslat ‑ nem tudo…
A/5322 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Tehát megismétlem: ez az 500 ezer munkavállalóra vonatkozó javaslat az önök javaslata, ezt önöktől halljuk, ehhez viszonyulunk, nem értünk vele egyet. Azt javasoljuk a Jobbiknak, ne akarjanak behozni 500 ezer vendégmunkást Magyarországra (Derültség a kor…
A/5948 Mi folyik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Képviselő úr pontosan idézett engem, valóban az a helyzet, hogy a kormány nem foglalkozik üzleti ügyekkel. Tehát, hogy konkrétan hol, milyen beruházást ki valósít meg, azt javaslom, hogy forduljon az ágazati miniszterhez vagy hatósághoz, ott tudnak erre…
A/5948 Mi folyik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Először is, ha már szóba hozta a soroksáriakat, tisztelettel köszöntjük őket is, és azt javasoljuk nekik, hogy továbbra is tiszteljék meg a kormányt a bizalmukkal a következő választáson. Azt javasoljuk nekik, hogy válasszunk új főpolgármestert, válasszunk olyan főpolgár…
A/5943 Miért asszisztál a globális tervekhez, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Először is a tények kedvéért rögzítsük, hogy Magyarország semmilyen álláspontjával nem maradt sehol sem egyedül. Az ENSZ-ben olyan országokkal szavaztunk együtt, mint Németország, Ausztria, Horvátország és Csehország; ezt nem nevezném egyedül m…
A/5943 Miért asszisztál a globális tervekhez, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Minden civil élet erőszakkal történő elvétele elfogadhatatlan. Tehát megismétlem: minden civil élet erőszakkal való elvétele elfogadhatatlan. Magyarország éppen azért dolgozik, hogy a konfliktusból ‑ megismétlem ‑ ne legyen államközi konfliktus. Ami a túszokat illeti, Ma…
A/5319 Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm. Azt hiszem, a jelen lévők többségével szemben én értem, hogy mit akart kérdezni. (Derültség a kormánypárti padsorokból.), csak az a probléma, hogy hármat kérdezett egyszerre. Kérdezett egyszer, ha jól látom, egy államigazgatásieljárásrend-módosításról, kérdezet…
A/5319 Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Csak hogy különválasszam a különböző kérdéseket: tehát ön most itt valami akkumulátorgyárakról beszélt. (Csárdi Antal: Környezetvédelemről.) Igen. Most az a helyzet, hogy az önök sürgetésére, mindegy, hogy fölösleges volt‑e vagy sem, de az önök sürgetésére és az önök meg…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Jó napot kívánok! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Alkotmányos szokásainkat követve az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetén jelentést teszek önöknek a tavaszi ülésszak zárása utáni hónapok eseményeiről; ezután az elnök úr engedélyével megosztom önökkel, hogyan látom a…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Először is, talán hosszú-hosszú évek óta először mondhatom azt, hogy Gyurcsány Ferenc fölszólalásában imponált az, hogy valaki így bízik a feleségében, és kiáll mellette. Sok sikert kívánok! (Derültség és szórványos taps a kormánypárto…
A/4065 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Beérhetnénk azzal a válasszal is, hogy persze az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak. (Derültség és taps a kormánypárti oldalon. ‑ Novák Előd a DK képviselői felé mutatva: Ők! Mi nem! ‑ Kálmán Olga közbeszól.) De mégi…
A/4065 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. A nyilvánvaló hazugságokra (Kálmán Olga: Melyik az?) most nem fecsérelem az időmet, csak annyit szeretnék mondani, hogy ön volt kormánytag, államtitkár volt egy kormányban. (Gy. Németh Erzsébet: És?) Azt, hogy önök mit fognak csinálni, pontosan tudjuk ab…
A/4072 Kérem, válaszoljon, Miniszterelnök Úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Bevallom, hogy nem vagyok könnyű helyzetben. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) Talán először is hadd kezdjem egy biztatással. Lehet, hogy mi, sőt biztosan úgy van, hogy idősebbek vagyunk, de figyelünk a fiatalokra, tehát fontos nekünk, hogy önöknek mi a vél…
A/4072 Kérem, válaszoljon, Miniszterelnök Úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Nem könnyítette meg a dolgomat. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Csak annyit szeretnék önnek mondani, hogy valóban van egy gondolkodásbeli különbség, ez pedig az, hogy nekünk, akik itt vagyunk ‑ de szerintem még a másik oldalon is vannak néhányan, t…
A/4543 Aktuális kérdésekről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Itt egy világos helyzet van ‑ különböző módon gondolkodunk erről -: az állami üdülők közül csak azt az egy-két szimbolikust szabad megtartani, különösen a hadsereg esetében van így, amelynek van történelmi jelentősége, szerintünk többet nem. Az emberekne…
A/4543 Aktuális kérdésekről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Úgy is lehetne, ahogyan ön mondja, úgy is lehet, ahogyan van. Az úgy van, hogy ebben az évben 116 ezer forinttal emeltük a rendőrök, katonák fizetését, és jövőre ugyanekkora összeggel fogjuk emelni, azért, hogy nyaralhassanak, hogy pihenhessenek, hogy legyen rekreáció; m…
A/4085 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Úgy tudtam, hogy a legutóbbi ülésen a tisztelt Ház elfogadta a vendégmunkásokról szóló törvényt. Tehát az a zagyvaság, amit ön ott most elmondott, és én vissza is utasítom, az többé értelmetlen. Eddig lehetett úgy beszélni, ahogy ön beszélt, és talán még indokolt is volt…
A/4085 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársam! Emlékeztetem önt, ha már a béreket szóba hozta, hogy amikor az önök szövetségesei kormányozták ezt az országot, 2009-ben, és mondjuk, egy munkaadó emelt 10 000 forintot a béreken, akkor a munkavállaló ebből 2800 forintot kapott…
A/4493 Miért nem támogatja a kormány a Mi Hazánk Mozgalom megoldási javaslatait?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm. Képviselő úr egy nagyon nehéz ügyre tapintott rá. Vannak országok Európában, amelyek azt csinálják, amit ön mond: elkobozzák a telefonokat, az értéktárgyakat, az ékszereket ‑ tudok ilyen országot mondani. Az igazság az, hogy mi is rendszeresen átnézzük a migrán…
A/4493 Miért nem támogatja a kormány a Mi Hazánk Mozgalom megoldási javaslatait?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Higgadtságot és logikus észjárást javaslok ezekben az ügyekben. Ha azt tennénk, amit ön mond, valakit, akit elfogtunk illegális határátlépés miatt, és meg akarnánk bírságolni, vagy elvennénk tőle, amije van, eljárást kell indítunk, ez egy jogállam. (Moraj az ellenzéki pá…
A/4547 Kérem, tisztázza ezt, Miniszterelnök úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. A felvetés komolytalan, ilyen vegyi elosztó üzem nem fog épülni, emiatt ön nyugodtan aludhat. Ami az akkumulátorgyártást illeti, ott meg kell hogy ismételjem önnek azt, hogy Magyarországon vannak környezetvédelmi előírások. Minden ipartelepítés, legyen s…
A/4547 Kérem, tisztázza ezt, Miniszterelnök úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mi igyekszünk az ön elvárásának eleget tenni, ezért Magyarországon a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok léteznek, és azokat ki is fogjuk kényszeríteni. Nem leszünk elsők sajnos az akkumulátorgyár-versenyben, úgy látom, mert bár nagyon iparkodunk, de úgy látom, hogy…
A/4541 Mi történik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársam! Lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz, mint LMP-párttag, ezt nem tudom megmondani önnek (Taps a kormánypártok padsoraiból.), de a helyzet az, hogy Szijjártó miniszter úr áll rendelkezésre. Magyarországon egy egycsatornás külföldi beruházásokat k…
A/4541 Mi történik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Szeretném felhívni a figyelmét arra a különbségre, amely egy kínai strandpapucs és egy akkumulátorgyár között van. Mert kétségkívül azt nem tudjuk, hogy hány strandpapucsot adnak el valahol itt, Budapest egyik kerületében a kínai kereskedők. De Magyarországon nem jöhet b…
A/3620 Kérem, válaszoljon, Miniszterelnök Úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. A magyar parlamentben akkor lehet valaki képviselő, ha esküt tesz. Az eskü világosan beszél: a törvényeket betartjuk és mindenkivel betartatjuk. Önök az ellenkezőjét teszik: folyamatosan arra hívják fel, arra bujtogatják az embereket, hogy ne t…
A/3620 Kérem, válaszoljon, Miniszterelnök Úr!
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Megismétlem: tehát arra kérem a szülőket, arra kérem a diákokat, arra kérem a tanárokat, és arra kérem önt is, hogy tartsák be a törvényeket, és a törvények keretei között fejezzék ki a nemtetszésüket és tiltakozásukat. Köszönöm szépen. (Taps a…
A/3922 Aktuális kérdésekről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, a tőlem vett idézetekkel egyetértek. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ami a hivatásrend kérdését illeti, érdekes intellektuális vitát is folytathatnánk arról, hogy mi a különbség a hivatásrend és a korporatív állam között, ha m…