3 809 felszólalás
A/2951 Miért kerül 1,7 milliárd forintba 1 darab mammográfiás szűrőbusz?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Szívesen megismétlem az ön kedvéért, bár önön kívül a Parlament üléstermében mindenki más hallotta, hogy 2019. április 30-ig fognak a mammográfiás szűrőbuszok tel…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Ház! Szeretném megerősíteni azt, amit Turi-Kovács Béla képviselőtársam elmondott korábban. Valóban, minden évben igyekeztünk mind az oktatás, mind az…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mivel Korózs Lajos képviselő úr is ezzel kezdte, és mivel a sajtóban valóban több helyen megjelent, elsősorban baloldali álhírportálokon, ezért szeretnék egy mondatot, sőt két mond…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A bocsánatkérést talán akkor Gyurcsány Ferenc pártjának kellene kezdeni, tisztelt képviselő úr, kezdve azzal, hogy önök elvettek a magyar nyugdíjasoktól egyh…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Tényleg köszönöm a hozzászólását. Azt hiszem, az emberek jobban bíznának a parlamentben, ha ehhez hasonló eszmecseréket folytatnánk itt. Ön is sok minde…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a hozzászólását és mindazokat a szempontokat, amelyeket elmondott a hajléktalansággal kapcsolatban, a hajléktalan embereken való segítéssel k…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valamit nagyon kompenzálni akart a mai felszólalásával, úgy látom, az LMP, és a felszólalónak még az sem volt drága, hogy elmondhassa a saját felszólalását,…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sosem gondoltam volna, hogy Volner János képviselőtársunk jövőbelátó képességekkel rendelkezik, és politikai jóslatai beválnak (Mirkóczki Ádám: Ültesd magad…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ön is tette, azt hiszem, mindenkinek, amikor erről az élethelyzetről beszélünk, először is el kell ismerni tényleg azt a feladatát, munkáját, áldoz…
I/1347 Megfelelő felkészítés nincs, követelmény van? - Elhalasztja-e a kormány a nyelvvizsgát 2020-tól felvételi követelményként előíró rendelet bevezetését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem vagyok a konteóknak extrán híve, de ha nem tiltotta volna ki magát az LMP-s képviselőcsoport nagy része, akkor önök, mintha az interpellációik erejét is…
I/1666 Mikor kívánnak a folyamatosan romló egészségügyi helyzeten javítani?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy amikor a szocialista kormány éppen vizitdíjat fizettetett az emberekkel, és ön ennek az egyik szakmai támogatója volt, akkor hivatkozott-e az…
I/2254 Miért zárja be a Fidesz-kormány az egyetemek kapuját a tanulni vágyó fiatalok előtt?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először nem értettem az ön dühét a magyar felsőoktatással szemben meg a magyar diákokkal szemben, hogy ön miért butázza le azokat a diákokat is, akik itt üln…
I/2236 A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ahogy ön mondta, mindenki számára a munkalehetőséget, a foglalkozás lehetőségét meg kell adni, s nemcsak általában mondhatjuk, hogy rekordalacsony m…
I/2269 Hazudik az államtitkár?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha teljes hosszában tette volna föl a kérdését, hogy hazudik-e a Gyurcsány-kormány egykori szocialista államtitkára, amikor az alábbiakat állítja, amiket ön…
I/2270 Miért veszik semmibe a magyar nőket?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön arról beszélt, hogy miért nem 40 százalék a nők aránya a döntéshozatalban. Ránéztem az önök frakciójára, a DK frakciójára. Csak férfiak ülnek jelenleg ebb…
I/2268 Melyek a legújabb családtámogatási intézkedéseink?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! 2018 a családok éve, éppen ezért újabb rekordot dönt a családtámogatások mértéke, hiszen a költségvetésben most már 2004 milliárd forint szerepel, amely…
I/2244 A Családok Évében jár-e egy nagymama mellé egy nagypapa is a családba?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Egy újabb, eléggé gyenge lábakon álló érvelést hallottunk a Jobbik részéről, hogy miért nem támogattak a „Nők 40” bevezetését. Tisztelt képviselő úr, bárhány…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt természetesen engedje meg, hogy én is kifejezzem részvétem az elhunyt családjának, ugyanakkor amellett sem tudok szó nélkül elmenni, tisztelt képvis…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy éreztem, hogy lehet, hogy önnél, tisztelt Lukács László György képviselő úr, eljön az igazság pillanata. Az elején is azzal kezdte és a végén is arról beszélt,…
K/1795 Miért nincsenek adatok a kórházi fertőzésekről?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Annyival hadd egészítsem ki az ön utolsó mondatát, tisztelt képviselő úr, és innen is hadd vigyem tovább a mondandót, hogy ugyan a bíróság erre köte…
K/1789 Hány betöltetlen pedagógusi álláshely van a budapesti XI. és XXII. kerület alap-és középfokú oktatási intézményeiben?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön azt kérdezte, hogy egy politikusnak mikor kell valamelyest irányt változtatnia. Szerencsére a demokráciában a választók ezt a döntést elvégzik, és négyéve…
K/1817 Melyik fontosabb: az emberek egészsége vagy néhány haver bankszámlája?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem nagyon nevezném titkolózásnak, ha valamit megjelenítünk a Magyar Közlönyben. Ha elolvasta volna a Magyar Közlöny minden sorát, akkor látná, hogy nem köze…
K/1790 Miért fontosabb a nevelőszülők toborzása a rászoruló családok támogatása helyett?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A kormány számára a legfontosabb mindig a gyermekek érdeke és a gyermeket nevelő családok erősítése. Éppen ezért indítottuk el a családi adókedvezmények…
K/1814 Ön, Miniszterelnök Úr, kitől és milyen ajándékot fogadott el azért, hogy ígéretükkel ellentétben ne legyen Trianon-emlékév a békediktátum 100. évfordulóján?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy az önök nemzeti elkötelezettségéről Volner János volt frakciótársuk eléggé lerántotta a leplet az elmúlt egy hétben. (Gyöngyösi Márton: …ti…
K/1799 Ön, Miniszter Úr kitől és milyen ajándékot fogadott el azért, hogy lerontották az egészségügyet és a fizetős egészségügy felé terelik az országot?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Őszintén azt tudom önnek mondani, hogy ön legalább nem exportált orvosokat külföldre, tisztelt képviselő úr, és úgy teszi fel ezt a kérdést, hanem embereket…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Két dolgot rendkívüli mértékben hiányoltam az ön felszólalásából, mint a DK képviselője, mint Gyurcsány Ferenc pártjának képviselője. Az egyik az elnézéskéré…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Láthatóan a választási vereség traumájából nem sikerült még felocsúdnia a Jobbik-frakciónak (Felzúdulás a Jobbik soraiban.), a képviselő úr pedig egy válogat…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Október 15. valóban egy fontos időpont, hiszen ekkor lépnek hatályba a hajléktalansággal kapcsolatos kormányzati intézkedések, új jogszabályok, éppen ezé…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Abban semmilyen jóérzésű emberben nincs vita vagy nincs kétség, hogy azok, akik valóban otthon ápolják akár a gyereküket, akár a hozzátartozójukat, emberfele…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön is valami hasonló tudathasadásos állapotban lehet, mint Varju László képviselőtársa, hiszen név szerinti szavazás volt ebben a teremben, itt a parlamentbe…