670 felszólalás
H/12380 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 66/2013. (VI. 26.) OGY határoza
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, hogy rövid leszek, hiszen ebben a témában az Országgyűlés már hosszasan vitatkozott; illetve nem is csak erről a témáról, hanem három hasonló beterjeszté…
H/12380 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 66/2013. (VI. 26.) OGY határoza
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Én tényleg úgy jöttem ide, hogy azt gondoltam, nem is lesz a mai napon vita, hiszen ez az előterjesztés, amit tárgyalunk, egyébként az oktatási bizottság előterjesztése. Steiner képviselő úr azonban tényleg vagy nem emlékszik pontosan,…
H/12380 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 66/2013. (VI. 26.) OGY határoza
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Steiner Képviselő Úr! Az első hozzászólásomban is elmondtam, hogy az eredeti beterjesztést egyébként önök tették. A legelső előterjesztésben, amiről szó volt, igazából az volt a probléma, hogy önök teljes költségtérítést írtak le, és úgy lehetett ér…
H/12380 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 66/2013. (VI. 26.) OGY határoza
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Úgy látszik, azokban a kérdésekben is nagyot tudunk vitázni, amikor a végszavazás esetében egyébként talán nem lesz nagy különbség, úgyhogy nehéz is mire reagálni. Steiner képviselő úr elm…
H/11798 A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Több minden elhangzott, amire szeretnék reagálni. Az egyik, hogy a rendőrök elrettentésül ott állnak az iskolák kapuiban. Szeretném elmondani, hogy a rendőrök - legalábbis Kőbányán mindennap látom - átkísérik a gyerekeket az úttesten,…
Napirend előtti felszólalások
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, elég sokan tudják, hogy a demográfiai adatok elég szomorúak Magyarországon - 1,3 -, és igazából ahhoz, hogy a társadalom reprodukálni tudja önmagát, másfélszer ennyi gyerek megszületésére lenne szükség. Sok oka van, hogy ez…
T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Azért az mindenképpen biztató, hogy még Vágó Gábor is elismerte, hogy több hajléktalanszálló épült, mint az ezt megelőző időszakban. Ez azért fontos, mert ha megnézzük a statisztikákat, akkor látjuk azt, hogy például sokkal kevesebben…
T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Általában nagy figyelemmel szoktam hallgatni Schiffer Andrást, mert megfontolandó dolgokat is szokott mondani, de ez a hozzászólása messze állt ettől. Tisztelt Képviselő Úr! Először is nem élethelyzetet szankcionál ez a mostani törvény…
T/12083 A Normafa Park történelmi sportterületről
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, a sport- és turizmusbizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A sport- és turizmusbizottság természetesen tárgyalta ezt az előterjesztést, ezt a törvényjavaslatot, ugyanis mind a sport, mind a turisztika részében érinti a bizottság témáját. Tudjuk azt, hogy a Normaf…
A/12129 Hogyan segíti a kiskeresetű családok mindennapjait az adókedvezmény kiszélesítése?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Természetesen elfogadom.
A/12129 Hogyan segíti a kiskeresetű családok mindennapjait az adókedvezmény kiszélesítése?
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tudjuk, hogy a három vagy több gyerek Magyarországon óriási szegénységi kockázatot jelent. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok esetében ilyen lépésre szánta e…
T/11933 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Abban szerintem egység van itt a Házban, hogy jó lenne, ha a pedagógusokat végre megbecsülnénk, és nagy béremelést tudnánk adni nekik, de tisztelt képviselőtársaim, azért hadd idézzem fel, hogy ma sokkal többet költünk arra, hogy a fel…
Napirend előtti felszólalások
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Bajnai Gordon, az MSZP-SZDSZ-kormány volt miniszterelnöke országot jár. A turnéját nagyvonalúan fogalmazva is mérsékelt érdeklődés kíséri, sokat kell dolgozniuk az országjárását szervezőknek, hogy a foghíjakat betömve úgy ültessék az e…
T/10682 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek az óvodák működőképességének megőrzése és a gyermekek védelmében szükséges módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A bizottság megvitatta mindkét módosító javaslatot. Mindkét módosító javaslat egyébként az interneten megjelent állításokkal szemben egy irányba mutat. Ezt fontosnak tartom leszögezni. Az a javaslat is abba az irányba mutat, amit a kor…
T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vita eddigi menetéhez, különösen Gyüre Csaba hozzászólásához szeretnék kapcsolódni. Nevezetesen, fel kell tenni azt a kérdést, hogy mennyire tekinthetők reálisnak azok az árak, amelyek itt a rezsik területén nyomták a lakosságot, és…
T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Itt kisebb vita bontakozott ki, hogy ki kinek az érdekét képviseli. Két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Nem tudom, emlékeznek-e arra, amikor az energiaszektort privatizálták, akkor a privatizáció során 8 százalékos nyereséget v…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A parlament előtt van három határozati javaslat. Az egyik a recski emlékhely, a másik az auschwitz-birkenaui emlékhely, a harmadik pedig a Terror Háza emlékhely iskolai látogatásáról szóló határoz…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! El kell mondjam, én azok közé tartozom, akik örömmel hallgatták Lendvai Ildikó hozzászólásának egy részét. Nevezetesen azt a részt, amikor Lendvai Ildikó azt mondta, maguk sem gondolják, hogy kötelezően kell ezeket a kirándulásokat meg…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, ez a hozzászólás mindenképpen méltatlan volt a vita eddigi hangneméhez. Méltatlan volt, mert azt gondolom, hogy itt az előterjesztett javaslatok súlyához mindenki méltó módon igyekezett hozzászólni, még akkor is, kedves N…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Osztolykán Ágnes azt mondta, hogy ilyen vitára számított. Összességében inkább pozitívan élem meg, ami a parlamentben történik most, mert szerintem nagyjából egy irányba mutatnak a gondolatok. Ugyanakkor természetesen vannak vitakérdés…
T/11098 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ha jól emlékszem, nagyjából tíz évvel ezelőtt volt már egy felszólalásom ebben a témában a parlamentben. Akkor nagyon preferáltam ezt az igényt, de az a helyzet, hogy nagyon sokáig nem történt semmi. Itt ki kell emelni a Fővárosi Önkor…
T/11098 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Én reménykedem, hogy minél többen hallgatták az előző szocialista képviselő úr hozzászólását. Én nem vagyok olyan kishitű, mint ő, én azt gondolom, ha Bécsben meg tudják ezt oldani, akkor mi nem vagyunk rosszabbak, akkor mi is meg fogjuk tudni oldani. A Dems…
T/11114 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság viszonylag rövid vitát folytatott le ebben a kérdésben, és ebben a rövid vitában is leginkább a pedagógus etikai kódex került elő az ellenzéki képviselők részéről. Ez…
T/11114 Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Érdeklődve hallgattuk Osztolykán Ágnes bizottsági ülésről szóló beszámolóját, de itt ügyrendben el kell mondanom, hogy amiket Osztolykán Ágnes most elmondott, azt a bizottsági ülésen nem mondta el. Úgyhogy... (Az elnök csenget.)
T/10682 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek az óvodák működőképességének megőrzése és a gyermekek védelmében szükséges módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Együtt mondanám el a hozzászólással.
T/10682 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek az óvodák működőképességének megőrzése és a gyermekek védelmében szükséges módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A bizottságban némi vitát folytattunk erről a kérdésről. A kormánypárti frakciók megosztottak voltak, a kormánypárti frakciók is, de végül a frakció döntő többsége abban a formában foglalt…
T/10682 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek az óvodák működőképességének megőrzése és a gyermekek védelmében szükséges módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Népesedéspolitikai tanácsadóként én is találkoztam a családi napközik problémakörével, illetve azzal, hogy szakértői jelentések szerint egyértelműen Magyarország a gyermekvállalás egyik gátja, hogy sok helyen, sok területen nem megoldo…
T/10571 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Szeretném indítványozni, hogy a kapcsolódó módosító javaslatokat a nap végéig lehessen leadni.
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy ellenzéki képviselőtársaim nem olvasták el a benyújtott törvénytervezetet, illetve ha elolvasták, akkor nem értik, hogy mi van abban leírva. A benyújtott törvénytervezetben egyébként nincs szó tandíjról, és a röghöz köté…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Azt kell mondanom, hogy Szűcs Erikától és a DK képviselőitől egy kicsit több szerénységet várnánk el az elmúlt nyolc év után, mármint az után a nyolc év után, amit egyébként ők vittek végbe ebben az országban. Miért nincs például Magyarországon…