465 felszólalás
A/1597 Eladó a családi ezüst
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a válasszal megvárnám a szocialista kampányígéretek szerint a parlamentben minden alkalommal hetente kérdezhető miniszterelnök urat. Köszönöm szépen a szót.
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Arra kérném, hogy az előbbi döntésről, tehát az alkotmánymódosításra vonatkozó kérésünkről gombnyomással szíveskedjék szavaztatni.
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Jelenleg ugyan a magyar Országgyűlés a 2003. évi költségvetésről szóló törvényt tárgyalja, de ennek a költségvetési törvénynek része sok más jogszabály módosítása is. Így természetesen része az…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt örömmel hallottam, hogy ezek szerint, illetve örömmel nem, de tényszerűen meg kell állapítanom, önök nem cáfolják, hogy olyan mértékű vagyoneladást terveznek, ami ebben a mellékletben szerep…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Keller képviselőtársamnak szeretném megjegyezni, én egyszer már hallottam néhány hónapja ebben a Házban egy egész héten keresztül, hogy a polgári kormány üres kasszát hagyott örökül az őt követő baloldali kabinetre. Azóta bebizonyosodott, hogy…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az új kormány és annak informatikai minisztere 2002. május 27-én egy olyan helyzetben kezdhette el a munkáját, amikor a kormányprogram vitája során is világossá vált: az információs tá…
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Azt szeretném kérni öntől, hogy az ülés napirendjének megállapításáról gombnyomással is szavazzon a Ház. (Zaj.)
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlésben a költségvetés tárgyalása kapcsán kialakult egy most már közel 12 esztendős gyakorlat, amit ebben a formájában 8 esztendeje már stabilan folytat a Ház, a 8…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Több mint háromezer ember ma a reggeli órákban, figyelve a parlament ülését, valamilyen választ, valamilyen megoldást, valami kiutat várt a kormánytól. Ehhez képest jól hangzó, ámde semmitmondó általánosságokat hallottunk a miniszte…
V/910 Merre tart Magyarország?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány hónappal ezelőtt a választási kampány során érdeklődéssel figyeltem és bevallom, nem értettem egészen, hogy miért kedveli Lendvai Ildikó és szocialista képviselőtársai a választási kampán…
I/1017 Üvegzseb vagy inkább haverok, buli és hanta?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Szocialista Párt képviselői egy esztendővel ezelőtt felháborodástól rezgő hangon jelentették ki, hogy az augusztus 20-ai állami ünnepségek és a tűzijáték lebonyolítására bőven elegendő 30 mil…
I/1017 Üvegzseb vagy inkább haverok, buli és hanta?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Ha olyan jól ismeri a bejegyzési okiratot, akkor azt is tudja, hogy a Multimedia Concerts Kft.-t 1996-ban jegyezték be Magyarországon, így 1990-ben semmiféle jogot senkinek megszerezni nem tudott. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás ugy…
I/795 Két év alatt háromszor annyit mobiltelefonra?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az önök kormánya ez év májusában azzal kezdte a működését, hogy kijelentette - László Csaba miniszter urat idézve -: üres a kassza. Ebből az üres kasszából a nyár folyamán jóléti programok mellett futotta közel 6 milliárd…
I/795 Két év alatt háromszor annyit mobiltelefonra?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Az én szülőhazámban, az Őrségben arra a válaszra, amit most hallottunk, azt mondanák elismerően, hogy jól hantázik. (Kuncze Gábor: Mikor voltál otthon?) Ugyanis az, ami történt, miniszter úr, lényegében nem más, ön tételesen elismerte, hogy minden, amit e…
A/617 Hány helyen számolták újra a szavazatokat a 2002. évi országgyűlési választások első fordulójában?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Július 13-án, szombaton bizonyára két nem kormány közeli napilapban, a Népszabadságban és a Magyar Hírlapban nagy terjedelmű politikai hirdetést jelentetett meg a kormány. Örömmel látom, hogy a Magyar Szocia…
A/617 Hány helyen számolták újra a szavazatokat a 2002. évi országgyűlési választások első fordulójában?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! A választás első fordulójában nem 45, hanem összesen 175 mandátum sorsa dőlt el. Ön a listás mandátumokról elfeledkezik, tisztelt miniszter asszony! (Dr. Kis Zoltán: Az nincs kiosztva, csak a másodikban!) A listás mandátumokra vonatkozóan természetes…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Az újdonsült magyar demokrácia tizenkét évében nem először zárták le tüntetők az Erzsébet hidat. Az önök padsoraiban ülnek ma azok az SZDSZ-es és MSZP-s politikusok (Dr. Géczi József Alajos: Mi nem!), akik akk…
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Arra kérném önt, hogy a napirend-kiegészítésekről, mind erről, mind a továbbiakról, valamint a napirend elfogadásáról gombnyomással határozzon a tisztelt Ház.
T/186 Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ami itt most történt, arra mutat rá, hogy valami nincs rendjén a Ház vezetésében. Úgyhogy tisztelettel arra kérem az elnök urat, hogy az elnök asszonnyal konzultáljon, és ha úgy gondolják, hogy az a szavazás…
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Jól gondolta, elnök asszony. Köszönöm szépen a szót. Az immár többhetes hagyományunknak megfelelően kérem azt, hogy mind a napirend kiegészítéséről, mind pedig a napirendről gombnyomással szíveskedjék szavazni a tisztelt Ház. Köszönöm szépen.
T/65 A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény módosításáról T/66 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ügyrendi javaslatom lényege, hogy a sürgős kihirdetésekről törvényenként külön-külön döntsön az Országgyűlés. Azzal indoklom, hogy az országgyűlési képviselők és a frakciók számára is természetesen azt a jogot fenn kell tartani, hogy az egyes törvé…
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tegnap a házbizottság ülésén egészen mást sikerült tapasztalni a frakciók álláspontjában, és én most kérném a gépi szavazás elrendelését, már csak azért is, mert úgy láttam, hogy a miniszterelnök úr egy-két pillanatig kézfelemeléssel ige…
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Az előbbiekből kiindulva... (Nincs bekapcsolva a mikrofonja.)
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára mindannyian ismerik azt a szót, hogy "ködösít". Nos, ha valaki mind ez idáig nem lehetett tisztában annak az értelmével, akkor a tegnapi napon itt, az Országgyűlés ülésé…
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Arra kérem önt, hogy mind a napirend-kiegészítésről, mind pedig a napirendről gombnyomással szíveskedjék szavaztatni a tisztelt Házat.
A/224 Szocialista örökzöldek
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök úr! Mióta létezik az átvilágítási törvény, azóta ez mindig örökzöld téma a magyar közéletben, ha szocialista kormány kerül hatalomra, hiszen úgy tűnik, a mindenkori miniszterelnök állandóan érintett az átvilágítási…
A/224 Szocialista örökzöldek
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ebben a papírban valóban az szerepel, hogy ön tiszti beosztást csak 1978-tól töltött be. Tehát akkor még egyszer megfogalmazom a kérdést: 1961-től a Belügyminisztérium szigorúan titkos állományú politikai rendőrségénél valamilyen módon beosztásban, á…
A/224 Szocialista örökzöldek
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a Házszabályban biztosított jogommal élve szeretném megvárni a szocialista választási ígéretek szerint az Országgyűlésben minden héten kérdezhető Medgyessy Péter miniszterelnök urat. Kös…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örülök neki, hogy ebben a sorrendben következünk, én Molnár képviselőtársam után, hiszen a téma, amiről beszélni szeretnék a kormányprogram vitája kapcsán, pontosan ugyanaz: a kormányprogramnak az információs tár…
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, hogy megelőlegezte, tisztelt elnök asszony, pontosan így van: mind a napirend-kiegészítés, mind a napirend esetében kérném, hogy a Ház gombnyomással határozzon.