668 felszólalás
T/2027 A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyjából ott folytatom, ahol Szilágyi képviselő úr abbahagyta. Nagyon jólesik ezt a vitát lefolytatni magunk között, hiszen lassan úgy teszünk, mintha tényleg működne a parlament, pedig nagyjából t…
T/2086 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP-ben megvizsgáltuk és átnéztük részleteiben a teljes javaslatot, és azt mondhatom, hogy alapvetően azokkal a célokkal, amelyek a nemzetközi élelmiszerlánco…
T/2086 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én Boldog képviselő úr mondatai közben kértem szót, bár nem akartam már a vitában részt venni. A Szatmáry képviselő úr által elmondott adatok, amiket itt bemutatnak, tényleg aggasztóak, és érdemes megvitatni azt, hogy…
Napirend utáni felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elnézést kérek, hogy e késői órán még visszaélek türelmükkel, és még inkább elnézést kérek azért, mert a felszólalásommal arra szeretném ösztönözni önöket és az Országgyűlés tagjait, hogy tegyék meg ezt a bizonyos másf…
T/2082 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány dologban szeretnék reflektálni az elhangzottakra, és nagy örömömre szolgál, hogy L. Simon államtitkár úrral oszthatom meg a gondolataimat. Kifogásolta elsősorban Hiller képviselő úrnak a Déli Áramlattal kapcsolatos fel…
T/2082 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány dologban szeretnék reflektálni L. Simon államtitkár úr kedves megjegyzéseire. Elsőként is azzal kezdeném, hogy megrótt itt bennünket, hogy nem kellő alapossággal néztem át a jogszabályt. Javaslom, hogy a házszabály tan…
T/2078 Egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről:Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm az államtitkár úrnak a lehetőséget, hogy újra párbeszédet folytathatunk néhány jogszabálytervezet kapcsán, és eszmét cserélhetünk pár dologról. Mondanám azok…
I/2113 Miniszter úr, mikorra fog a kisbirtok-nagybirtok arány Magyarországon 80-20 %-ra változni az új földtörvény hatására?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha megengedi, szó szerint nem olvasom föl a kérdést. Gyakorlatilag természetesen nem kívánok eltérni az írásban leadott kérdéstől, ami nagyjából arra utal, hogy a kormányzatnak és a miniszterelnök úrnak több ígérete volt annak irányába, hogy…
I/2113 Miniszter úr, mikorra fog a kisbirtok-nagybirtok arány Magyarországon 80-20 %-ra változni az új földtörvény hatására?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nyilvánvaló, ezt nem lehet elfogadni, hiszen javarészt mellébeszélés (Dr. Bitay Márton Örs: A paragrafus? Vagy melyik?), és konkrétan arról nem ad szót, hogy mi történik. (Dr. Bitay Márton Örs: Képviselő úr, nem ez a műfaj!) Azért nem olvastam fel,…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szíves elnézésüket kérem a kormánypárti képviselőknek és megértésüket, de nem érzem feladatomnak dicsérni a költségvetést. Erre van elég idejük és elég képviselőjük, tehát nyilvánvalóan nem ezekre fogok koncentrálni; k…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, akkor rögtön itt egy kedves gondolattal szeretnék Rétvári államtitkár úrnak visszaszólni, aki azt mondta, hogy az MSZP-t semmi más nem érdekelte, csak a privatizáció. Önök ezt továbbfejlesztették, mert m…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha már így adta a sors, akkor rögtön arra is szeretnék reagálni, amit Banai államtitkár úr elmondott, hiszen az általa elmondottak számomra csak arról adnak tanúbizonyságot, hogy nem tudja az állam finanszírozni a működését,…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igyekszem nagyon gyors lenni. Nagyon sok izgalmas téma merült fel. Nagy államtitkár úr azt mondta, hogy a kormány az osztatlan közös ügyében mindent megtesz. Itt számolgatok, ha öt év alatt sikerült egy megyét valamilyen formában megcsinálni…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyjából 3-3,5 órája nyomtam meg a gombot, azóta számítok arra, hogy reagálhatok néhány gondolatra, és ezekkel is kezdeném, hiszen néhány dologban itt korábban párbeszédet folytattunk fideszes képviselőkkel, akik már azóta nincsenek itt. Elsőként…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Közben elejtettem ennek a vacaknak a csíptetőjét, elnézést kérek, tehát ezt fognom kell. Államtitkár úr, nagyon szépen köszönöm a válaszát. Nagyon dicsérje meg a kollégáit, hogy hozzászólásom közben itt meg tudták önnek írni a válaszokat, vagy pedi…
Napirend előtti felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mai napirend előtti felszólalásomban semmilyen aktuálpolitikai témát nem kívántam felhozni, mert így is úgy érzem, hogy a magyar parlament kissé túl sokat foglalkozik azzal, ami a saját falai között zajlik, a saját kormányzásával, saját ellenzékéve…
T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes ez a vita, főleg, hogy egy olyan jogszabálytervezetről van szó, amelynek az alapideológiájával, az alapértékeivel a részünkről nehéz egyet nem érteni, és a…
T/1965 Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer továbbfejlesztésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen államtitkár úr felvezetését. Tisztelettel kérem államtitkár úr elnézését; bizonyára megérti, hogy ellenzéki politikusként nem feladatom az, hogy elmondjam, hogy mi benne a jó, így aztán sokkal in…
T/1965 Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer továbbfejlesztésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy gondolattal szeretném kiegészíteni a korábban elmondottakat, és kérve ez ügyben az államtitkár úr segítségét. Ez pedig általában a környezethasználattal, természeti erőforrások használatával kapcsolatos szemléletből adódik. Mégpedig az…
Napirend utáni felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szíves elnézésüket kérem, nem szeretnék visszaélni az idejükkel, mert az Ők élnek Pannóniában címet dr. Varga Zoltán egyetemi tanártól, a Debreceni Egyetem kiváló tudós- és tanáremberétől kölcsönöztem, aki ismeretter…
I/2004 Miért akarja megsemmisíteni a kormány az állami természetvédelmet?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Figyelembe véve az elnöki szigorúságát, engedélyt kell kérnem, hogy összefoglaljam a kérdést, miután felolvasni hosszabb lenne, mint három perc. Kérem ez ügyben a megértését. Összességében a természetvédelmi intézményrendszer felszámolása és megsem…
I/2004 Miért akarja megsemmisíteni a kormány az állami természetvédelmet?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elmondom, hogy miért nem tudom elfogadni. Először is az interpellációs kérdésben a tulajdonjog gyakorlásáról szót nem ejtettem, elejétől kezdve vagyonkezelésről beszélünk, hogy mi van a nemzeti parkok vagyonkezelésében, tehát ez a része mellébeszél…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, a Fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Elsőként is annyi témától való eltérést, kérem, engedjen meg, hogy elmondjam, hogy a Kossuth téren a Dunaferr dolgozóival találkoztam négy órakor, akik egy tüntetésen vettek részt, és ők is kisebbségi vélem…
Napirend előtti felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ott folytatnám, ahol Czomba államtitkár úr részben abbahagyta. Elmondta azt, hogy bizonyos régióiban az országnak egyszerre jelentkezik a közmunka iránti igény és a munkaerőhiány, és azt mondta, hogy ez egy jó irány. N…
T/1706 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyjából, ha röviden kellene fogalmaznom, akkor hasonló következtetésekre jutottunk, mint a Jobbik szakpolitikusa, hogy van néhány támogatandó elem, és nagyon kom…
T/1706 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Külön szeretném megköszönni Riz Gábor képviselő úrnak és Turi-Kovács Béla képviselő uraknak, hogy a kormánypárt részéről részt vesznek a vitában. Viszonylag kevésszer volt alkalmam ebben a parlamenti vitastílusban eddig a munkában részt ven…
Napirend utáni felszólalások
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Parlament! Tisztelt Országgyűlés! Ugye, akár a palagázról volt szó, akár Paksról volt szó az elmúlt időszakban, viszonylag kiszámítható volt az LMP következetes álláspontja azzal kapcsolatban, hogy Magyarország energiaigényének, ?ellátásá…
I/1890 Megsarcolt kis- és közepes vállalkozások és eltussolt multi-mutyik?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy héttel ezelőtt szóvá tetszett volt tenni, hogy ha tartalmilag azonos, akkor se térjek el a szövegtől, ezért, ha megengedi, felolvasom az interpelláció szövegét. Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországon jelenleg az a látszat, hogy az ellenőrző ható…
I/1890 Megsarcolt kis- és közepes vállalkozások és eltussolt multi-mutyik?
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Sajnos az lehetetlenség, mert azt nem lehet elfogadni. Azzal kezdte államtitkár úr, hogy valótlanságokat állítottam az interpellációs kérdésben. No, mondom én, hogy ő milyen valótlanságokat állított. Azt mondja, hogy a kkv-kat köztudottan támogatja a kormá…
H/484 Az országos politika rendszerváltást követő meghatározó szereplői állambiztonsági múltjának vizsgálatáról
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a szót. Alapvetően természetesen az LMP frakciója az önálló képviselői indítványt támogatja, és semmi nem szólhat jobban amellett, mint az Alaptörvénnyel teljes összhangban lévő határozati javaslat első mondata, mely szerint: Az Or…