1 348 felszólalás
J/6926 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról H/7619 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról szóló jelentés elfogadásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban csak azt szeretném kérni, hogy lássunk világosan, az összes ilyen program, az összes ilyen előttünk fekvő határozati javaslat pontosan annyit ér, amennyi megvalósul ezekből a konkrét törvényjavaslatok vitá…
T/9598 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt szeretnék csatlakozni ahhoz a megállapításhoz, hogy 2011 óta, amióta előjött az a hagymázos ötlet, hogy alaptörvényben kell a bírák nyugdíjkorhatárát csökkenteni, ez valójában csak kárt okozott a jogkereső ma…
H/10160 A Finnugor Rokon Népek Napjáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy dolgot szeretnék csak megemlíteni ebben a vitában. Az sajnos igaz, hogy egy nép azonosságtudatát nem szabad összekeverni diplomáciai érdekekkel. Amikor egy ilyen határozati javaslatot tárgyal a Ház, ez nem egy diplomáciai kérdés…
T/9926 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én elképedve hallgattam Vas Imre képviselőtársamat. Vas Imre, ha jól értettem, azt mondta, hogy azért lehet szükség még a választókerületi határok pontosítására, mert nem biztos, hogy minden választókerületben van templom. J…
T/9926 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen. Vas képviselőtársam, eddig abban a hiszemben voltam, hogy a 106 egyéni választókerület lefed 93 ezer négyzetkilométert, de akkor ezek szerint itt most egy új információ van: ez mégsem igaz. A másik, Gulyás képviselőtársamnak. Az Alkotmánybíróság nem…
T/10093 Az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló Egyezményének kihirdetéséről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország az Európa Tanács tagállamai közül utolsóként készül arra, hogy ratifikálja ezt az egyezményt. Ez egy régi adósság, 2005-ben fogadta el az Európa Tanács. Magyarország 2007-ben aláírta, és azóta gyakorlatil…
T/9821 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselői támogatják a tárgysorozatba-vételét ennek az indítványnak. Tisztelt Országgyűlés! Arról van szó, hogy onnantól kezdve, hogy a parlament elfogadta a kizsákmányolás törvénykönyvét, teljesen törvényszer…
T/10051 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az 5. és a 9. ajánlási pont alatti, Osztolykán Ágnessel előterjesztett módosító javaslatunkról szeretnék szólni. Az eredeti törvényjavaslat a Médiatanács elnöke esetében zárná ki az újraválaszthatóságot. Nincsen ér…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én először azokról a javaslatokról szeretnék beszélni, kapcsolódva az előttem szólóhoz, amelyek 26. és 27. számokon találhatók, és azt célozzák, hogy Magyarországon álljon helyre a szociális jogállam. Önök, ahogy azt…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm, elnök úr, de az a helyzet, hogy a politikai haszonszerzéstől ezek szerint a Jobbik sem áll távol. Tudniillik, kedves Kiss képviselő úr, az a helyzet, hogy amikor azt a törvényt tárgyalta a Ház egy jó évvel ezelőtt, egy bő évvel ezelőtt, amelyik most elvérze…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném ott folytatni, ahol Staudt képviselőtársam abbahagyta. Ez a bizonyos 56. ajánlási ponton szereplő módosító javaslat. Fölhívnám a figyelmet arra, hogy beadtunk egyébként a korábbi alkotmánybírósági határozato…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, hogy Gyüre Csaba képviselőtársam kit értett pontosan nemzeti ellenzék alatt, ezek szerint az LMP-t is a nemzeti ellenzékhez sorolja, tudniillik az a helyzet, hogy egyrészt mi is kifogásoltuk (Közbeszólás a kormánypártok soraiból:…
T/10051 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rövidre fogom fogni, és valóban nem a külső elvárásokkal foglalkoznék, hanem azzal, hogy egyébként ez a törvénymódosítás mennyiben segíti hozzá a magyar közönséget ahhoz, hogy valóban egy kiegyensúlyozott médiaszolgál…
T/10051 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, Pálffy képviselő úr, hogy engem viszonylag mérsékelten érdekel, hogy így-úgy tájékoztatott külföldi raportőröknek erről a szövegről mi a véleményük. Engem erről ezzel nem fog meggyőzni. Főleg azért, amit az előbb Mandur képvis…
T/10051 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Rendben, Pálffy képviselő úr, nem nevezem pártkatonáknak. Akkor csak az a kérdésem, hogy ha ilyen kiváló szakmai követelményeket írnak elő, akkor vállalja azt is, hogy esetleg bead egy kapcsolódó módosító javaslatot annak érdekében, hogy a Médiatanácsnak azon tagjai,…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. A háznagy asszonynak egyetlen megjegyzésére szeretnék reagálni. Az a helyzet, kedves háznagy asszony, úr... - kedves háznagy asszony (Dr. Mátrai Márta: Nem baj!), hogy semmilyen buli nincs az egyetemeken. (Dr. Mátrai Márta: De van!) Nincs b…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Annak idején, amikor az alaptörvényt megalkotta az Országgyűlés, a miniszterelnök nem mulasztotta el többször is megemlíteni, hogy ez egy gránitszilárdságú alaptörvény, amely ércnél maradandóbb alkotása a Magyar Orszá…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, hogy Staudt képviselőtársam helyesen szólt itt közbe, polgári jogi eszközökkel megvédeni, csakhogy az a probléma, hogy itt egy alaptörvény-módosításról van szó, és ez az alaptörvény-módosítás nem pusztán polgári jogi szankciók…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm. Pócs képviselő úrnak nem tudom, hogyan lehet válaszolni, mert, ne haragudjon, meglehetősen zavaros volt az előadása. Amit én elmondtam, annak körülbelül a három százalékát értette meg. Pénzről beszélt, de szerintem a pénz szó el sem hagyta a számat. Valóban…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval, először is abban én államtitkár úrral egyetértek, hogy egy alkotmánynak jó esetben evidenciákat kellene tartalmaznia. De ez az alaptörvény nem evidenciákat tartalmaz. Akár ha itt az integrált mezőgazdasági üzemszervezésről, akár a r…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, államtitkár úr még mindig nem válaszolta meg Gaudi-Nagy Tamás kérdését, hogy mi történt az alaptörvény elfogadása óta, hogy hirtelen ennyi minden... - merthogy itt nem csak a szólásszabadságra vonatkozó passzusokról van szó, bár…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. A 3., 4., 5. ajánlási pontokról szeretnék beszélni, ezen belül is én egyetlenegy problémára szeretném a nevezett módosító javaslatok kapcsán felhívni az államtitkár asszony figyelmét, amiről egyébként már az általános vitában is szó volt, n…
T/9926 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Én az 1., 2., 3. ajánlási pontokhoz szeretnék...
T/9926 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen. Elnök úr, az a helyzet, hogy a Kubatov-szoftverek éppen hogy az előterjesztés tárgyához tartoznak sajnos, mert egyébként nehezen lelni ésszerű magyarázatot erre az egész törvényjavaslatra. Én eléggé kitartóan próbálom rábírni Vejkey képviselő urat ar…
T/9634 A Magyar Művészeti Akadémia működésével kapcsolatos egyes kérdésekről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm, elnök úr. Én csak Gyutai képviselő úrra szeretnék reagálni. Az a helyzet, képviselőtársam, hogy fején találta a szöget. Az LMP tényleg megkérdőjelezi a Magyar Művészeti Akadémia létét és értelmét. Nem igazán értettük, hogy egyáltalán mi szükség van arra, ho…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én megpróbálnék visszatérni az eredeti vitához, tehát magához az előterjesztéshez. Az LMP-nek három megjegyzése lenne az eredeti törvényjavaslathoz, illetve a törvényességi felügyeleti jogkörrel kapcsolatos módosításokhoz.…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak ahhoz a dilemmához szeretnék kapcsolódni, amit itt a felszólalás elején Staudt képviselőtársam mondott, hogy hogyan lehet egyensúlyba hozni az önkormányzatok törvényes működéséhez és ugyanakkor az önkormányzati autonómiához fűződő érdeket…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Én csak annyit gondolok, hogy olyan helyzetet, olyan környezetet kellene teremteni, amikor az önkormányzatok olyan szabályzatok, olyan szmsz-ek alapján működnek, amelyek a törvényességi, alkotmányos követelményeknek megfelelnek. Ha nem ilyen egy szmsz, akkor arra kell lehe…
T/9926 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én igazából arra lennék kíváncsi, Vejkey képviselő úr, de a mindenben illetékes Vas Imrétől is megfelel a válasz, hogy mi szükség van erre a törvénymódosításra, hiszen azok után, hogy a választókerületeket egyszer már törvénybe foglalták, jól eml…
T/9926 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Eléggé meglep Répássy államtitkár úr reakciója, hogy pörögjék ki magukat, mint a búgócsiga, mert Répássy államtitkár úr azon kevés kormánytagok közé tartozik, aki általában azért be szokott kapcsolódni a vitába. Úgyhogy én megragadnám az alkalmat, hogy ese…