1 348 felszólalás
T/6957 Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Papcsák képviselő úrtól már csak egy Bibó-idézet hiányzott, amikor itt közbekiáltott az előbb. Szóval, tényleg nekem csak az lenne a kérdésem, hogy ön, képviselő úr vagy önök büszkék-e erre a teljesítményre. Büszkék arra, hogy két év után ilyen s…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Meglepő módon ott folytatnám, ahol Szakács képviselő úr abbahagyta, na nem azzal, hogy az LMP-frakció támogatja ezt a törvényjavaslatot, hanem azzal a gondolatával, hogy újfent egy salátatörvény-javaslat fekszik előttünk. A…
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): 15 perc?
T/7676 Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Három megjegyzésem lenne. Az egyik, folytatva azt, amit itt Gaudi-Nagy Tamás az előbb elmondott az önkormányzati beruházások állami lenyúlásával kapcsolatban: itt az igazi nagy probléma az, hogy az sincsen meghatározva a 82. §-ban, hogy milyen no…
H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A helyzet az, hogy kénytelen vagyok ott kezdeni, hogy miután Magyarországnak nemzetközi jogi kötelezettsége, hogy teljesítse a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítéleteit, ezért továbbra sem tudunk elfogadni egy olyan határoz…
H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak reagálni szeretnék. Arról van szó, hogy valóban a kötelezettség kettős: egyrészt a kártérítési kötelezettség, amire a módosító javaslatok vonatkoznak, meg a mi kapcsolódó módosító javaslatunk, hogy szerintünk Orbán Viktor fizessen, de ez, ha…
H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a 2. ajánlási ponthoz szólnék, és én is arra hivatkoznék, hogy mivel ért egyet az előterjesztő. Folytatnám Vágó képviselőtársam gondolatait, hogy ha egyetértenek azzal, ami az alkotmányügyi bizottság által támogatott módosító javaslat, akkor é…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlási pontok közül a 6. és 7. szám alatt Czomba Sándor képviselő úr által előterjesztett ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Gondolom, majd Czomba Sándor államtitkár úr válaszol is rá. (Dr. Czomba Sándor: Vissza…
T/7039 Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azért (Zaj. - Az elnök csenget.) szeretnék kérni egy kis figyelmet a bekiabáló Fidesz-képviselőktől, elhiszem, hogy nagyon sietnek haza, de talán érdemes egy pillantást vetni... (Folyamatos zaj és közbeszólások a kormány…
T/4719 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Az elnök csenget.) Szalay képviselő úrnak az iménti szavaira csak annyit szeretnék reagálni, hogy valóban igaza van, képviselő úr (Közbekiáltások a kormánypártok soraiból. - Németh Szilárd István: Nem lehet, nem az a napir…
T/4719 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Frakcióigazgató Úr! Az a helyzet, hogy akár igaza is lehet önnek, hogy apró technikai hibák történtek, csak akkor nézzük meg, hogy milyen természetűek ezek az apró technikai hibák. Először is az történt, hogy Tarnai…
T/6307 A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2010 nyarán akkor nyújtottam be a gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról szóló törvényjavaslatot, amikor a közérdeklődésnek újra a homlokterébe került az a bizonyos sukorói kaszinóbotrány. Azt gondoltam, azt gondoltuk…
T/6307 A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Az ellenzéki képviselőtársaim hozzászólására szeretnék reagálni. Az a helyzet, hogy két évvel ezelőtt mi valóban azzal jöttünk be a Magyar Országgyűlésbe, hogy helyre kell állítani a magyar politi…
H/6136 A vidéki gazdasági és társadalmi folyamatok fenntartható javításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozati javaslatot természetesen támogatjuk, sőt Harangozó képviselőtársamnak gyakorlatilag minden szavával egyetértek. Szeretném azért azt elmondani, hogy nem a folyamatokat kell fenntarthatóan javítani, hanem fenntar…
T/6842 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha a jogtörténet a jelenlegi cég- és társasági jogról úgy fog majd megemlékezni, hogy a parlament előtt ezekben az években a cég- és társasági jog "Vas-törvényei" feküdtek, akkor nem arra fog senki sem gondolni, hogy olyan…
T/6842 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Göndör képviselőtársamra reagálnék. Természetesen eszem ágában nincsen sem az ellenzéki mivoltát megkérdőjelezni, sem pedig a jogát ahhoz, hogy akár a korábbi kormányzati politikával ellentétes javaslatot fogalmazzon meg. Sőt, én nemcsak a hozzáértését…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Túl azon, hogy szeretném megerősíteni én is azt, amit Szabó Timea képviselőtársam az imént elmondott, hogy a kormánynak példát kell mutatnia jogkövetésből, ha egyszer Magyarország alávetette magát egy nemzetközi joghatóságn…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csatlakozva az előttem szólókhoz arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy így ez a javaslatcsomag gyakorlatilag lehetetlenné teszi például a nagyvárosokban működő pedagógus-szakszervezetek munkáját. Teljesen érthetetlen az…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is a 62. ajánlási ponthoz szeretnék kapcsolódni. Igazán el kell ismerni azt, hogy ugyan a pedagógusok vagy a rabszolgamunkásként kezelt közfoglalkoztatottak sorsa nem is érdekli a kormányt, azért van munkavállalói csoport, amelynek a sorsát a…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Még mindig a 62. ajánlási ponthoz szeretném folytatni a gondolataimat, Czomba államtitkár úr legnagyobb örömére. (Dr. Czomba Sándor: Ne személyeskedjen, kedves képviselő úr!) Szóval, az a helyzet, államtitkár úr, hogy én megismerkedtem természetesen a tárc…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem, valóban én a 83., 84. ajánlási számhoz, illetve Varga képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Folytatva a gondolatait, továbbra is kíváncsian várom az államtitkár úr, illetve Kara képviselő úr véleményét arról, hogy hogyan gondolj…
T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én először is azokra az ajánlási pontokra szeretnék reagálni, amikről Szél Bernadett, illetve Bertha Szilvia képviselőtársunk is már beszélt. A javaslat gyakorlatilag parttalan jogkört biztosít az eljáró felügyelőknek abban a tekintetben, hogy mi…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt öthatodos Ellenzéki Többség! Én Ipkovich képviselő úr és Gaudi-Nagy Tamás szavaira szeretnék reagálni, mert Gaudi képviselőtársam fején találta a szöget, amikor itt azt említette, hogy egy világ választja el a Jobbik és az LMP büntetőpol…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Gaudi képviselőtársamnak válaszolnék. Az a helyzet, hogy az autós hasonlat némiképpen ebben az esetben sántít. Eléggé különös helyzetben vagyok, mert egy állítólag többé-kevésbé magát konzervatívnak mondó párt képviselőjét kellene emlékeztetni ar…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Először is szeretném rögzíteni a jegyzőkönyv számára, hogy egy ünnepélyes pillanatban vagyunk itt a Házban, tudniillik a Fidesz képviselőcsoportja teljesen üres. Szerintem lehet, hogy ezt azért érdemes figyelembe venni (Spaller Endre dr.…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Én az államtitkár úrra reagálnék, de szerintem Staudt képviselőtársamra is fogok. Szóval, a helyzet úgy áll, hogy a mi felfogásunk szerint az alkotmányban egy első helyen védett érték a szabad kommunikáció, a szólás szabadsága; az, hogy egy politikai közös…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Az a helyzet, hogy én az LMP javaslatait tudom megvédeni, azért tudok felelősséget vállalni. Azt, hogy mások miket írogatnak adott esetben az igazságügyi tárcának, nekem nem tisztem megvédeni, alátámasztani. Arról tudok beszélni, amit mi javasoltunk, ez…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Igen, én már nem akartam ezt észrevételezni, de valóban sajátos, főleg, ha Jobbik eredettörténetére utalok vissza, hogy ezek szerint egy parlamenti képviselő, önkormányzati képviselő súlyosabban büntetendő, de például egy miniszterelnök, hogyha törvényt sért, ő nem büntete…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Csak annyit, elnök úr - köszönjük szépen a figyelmeztetést -, onnan is tudjuk, hogy nincs tévéközvetítés, hogy a kormánypárti padsorok teljesen kiürültek. (Derültség a Jobbik soraiban.) Ahhoz szeretnék még hozzászólni, ha államtitkár úr be kíván adni a job…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Itt az imént elhangzott egy mondat, ahol képviselőtársunk azt közölte az előtte felszólaló képviselővel, hogy nincsen helye ebben a hazában. Én azt gondolom, hogy a 386 képviselő közül senki nem arra kapott megbízatást, hogy eldöntse, hogy ebben…