1 085 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Először is, nyilván nem cinikusan, hanem őszintén gratulálok az egy főre jutó felszólalások számának a nagy arányához. Azt is köszönöm önöknek, hogy amint felsorolta ön is, sokszor kaptunk hidege…
H/13609 A szkíták Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem első ízben tárgyalja az Országgyűlés a szkíták Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezést. Több mint két évvel ezelőtt a tisztelt Ház már tárgyalt egy erre irányuló i…
T/13035 A mohácsi csata hőseinek emlékéről
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan történelmi megemlékezési programsorozatról beszélünk, amely egyrészt helyreteszi azokat az évszázados vagy évtizedes tévedéseket, helyretesz és megújít emlékhelyeket,…
K/13131 Miért a KDNP dönt a meddő párok helyett?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Komoly és súlyos kérdést vetett föl képviselő asszony. A családtámogatás egy része, a családtámogatási politika egy része, amelyet ön kérdezett. Egy kérdést én is hadd tegyek fel önnek, bólintson vagy rázza meg a fejét! A D…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Országgyűlés! Tisztelt Szószóló Úr! Mindenekelőtt Kreszta Traján halálával kapcsolatban egyrészt hadd fejezzük ki most is részvétünket a nemzetiségi közösségek felé. Ő maga személy szerint is nemcsak kezd…
I/12555 Hogyan illeszkedik az Otthon Start Hitelprogram a 2010 óta megvalósult állami otthonteremtési támogatások sorába?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Itt az Országgyűlésben néhány perccel ezelőtt vagy negyedórával, félórával ezelőtt alávaló, undorító támadást indítottak két személy ellen, akikre rágalomhadjárat és hazugságok zúdultak. Miért mo…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Valóban, 1700 évvel ezelőtt, ezen a napon, május 20-án a kereszténység történetének mondhatni legfontosabb egyetemes zsinata kezdődött el. Szent Ilona fia, Nagy K…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Megpróbálok valamit válaszolni erre a mindenféle zagyvaságra. (Tordai Bence hangosan felnevet.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért úgy elég nehéz vitatkozni, drága képviselő úr, én hátranéznék az ön helyében, hogy hol…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szószóló Asszony! Először is szeretném megköszönni azt a törekvését, amit a magyarországi ukrán nemzetiség érdekében tesz. Kiemelten ezt a mostani konferenciát, melyet valóban ifjúsági szerve…
B/10020 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2021. január - 2022. december) H/11077 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2021. január - 2022. december) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel köszöntöm a nemzetiségi képviselő urat és szószóló asszonyt, szószóló urakat. Magyarországon 13 őshonos nemzetiség él. Mindig fölsoroljuk, de érdemes m…
B/10020 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2021. január - 2022. december) H/11077 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2021. január - 2022. december) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarom nagyon húzni az időt, mert mégiscsak anarchisták miatt eléggé elhúzódott ma az Országgyűlés. Először is köszönöm szépen Fidesz-KDNP képviselőinek és Sztojka Attila államtitkár úrnak a hozzászólását, mint ahogy kö…
H/10862 A vietnámi népcsoport Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen, nem fogok visszaélni a türelmével. Kicsivel hevesebb vitára számítottam, már csak azért is, mert amikor az általános vita volt itt az Országgyűlésben, ahogy elnök úr is elmondta, sok-sok értékes hozzászólás is volt…
H/10862 A vietnámi népcsoport Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt én magam is szeretném kiemelni azt a tiszteletet a magyarországi vietnámi közösség felé, amelyről elnök úr is beszélt. Akár szorgalmuk, tudásszomjuk és tiszteletteljes életük bizonyítja, hogy az…
H/10862 A vietnámi népcsoport Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében szeretnék reagálni a felvetésekre. Kimondottan köszönöm Pajtók Gábor képviselő úr és Nacsa Lőrinc képviselő úr, államtitkár úr hozzászólását. Köszönöm szépen Kósa Lajos képviselő úr azon felve…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szószóló Asszony! Valóban, a három évvel ezelőtt ezen a napon elindult háború sok-sok tragédiát, sok-sok szörnyűséget, gyötrelmet hozott, tegyük hozzá, kimondottan elsősorban az ukrán népnek,…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy frakcióvezető-helyettes úr advent utolsó hetében, a karácsony előtti utolsó ülésnapjaink egyikén ilyen témát hozott fel. (9.20) Nem értünk egyet a szabadkőműves páholy bármiféle támogat…
I/10015 Egyházi személyeknek miért nincs feljelentési kötelezettségük pedofil bűncselekmények esetén?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes az önök politikai gondolkodása, mert egyik oldalról ott van a véghetetlen és mérhetetlen egyházgyűlöletük, amiben benne van a kereszténység gyűlölete, benne van az egyházak, hívők elleni gyűlölet, másik oldalról ped…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszony! Ezt a beszédet az 1950-es években is elmondhatta volna ön, akár Marosán György, akár pártelnökének bizonyos felmenői, Apró Antal, vagy akár Rákosi Mátyás szájából is hallhattuk voln…
K/10153 Végképp eltörölni?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Képviselő asszony, figyeltem, ugyanazt olvasta fel, mint amit megküldött, így aztán nem akadályozott senki a figyelemben. „A múltat végképp eltörölni”, ez a szlogen azért önöket végigkísérte az elmúlt évtizedekben, a kommunista szöveggel, a kommunist…
K/10157 Hogyan akarja fékezni a kivándorlást a kormány?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr! Az biztos, hogy azt a gyakorlatot mi nem folytatjuk, amit önök tettek, illetve az ön főnöke, hogy akinek nem tetszik, az menjen el az országból. Emlékszik erre a kijelentésére? (Felzúdulás a DK soraiban. ‑ Kál…
A/10184 Mire számíthatnak a budapestiek Karácsony Gergely és a Tisza Párt ámokfutása nyomán?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Hát a Wikipédiára biztos számíthatnak a fővárosi, legalábbis a TISZA-s képviselők ‑ én megpróbáltam nem onnan tájékozódni. Egy dologban vitatkoznék önnel, nem 30, hanem 33 százalékos áre…
A/10184 Mire számíthatnak a budapestiek Karácsony Gergely és a Tisza Párt ámokfutása nyomán?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Van ennél rosszabb is, képviselő úr, vagy legalábbis tetézni tudnák ezeket a dolgokat. Ez pedig nem más, mint hogy a kormány megegyezett a fővárossal és megegyezett az Európai Bizottsággal, hogy például az öt HÉV-nyomvonalat felújítják, új gépeket, ú…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megpróbálok válaszolni. Örömmel hallottam, hogy ‑ mint Nils Holgersson ‑ bejárta fél Európát, és járt északon, járt nyugaton, sok-sok mindenkivel találkozott, és elmesélte nekünk, hogy Né…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A 2022. február 24-ét követő napokban a miniszterelnök úr, Orbán Viktor a következőt mondta: stratégiai nyugalomra van szükségünk. Ez tartalmazta azt, hogy fegyvert nem szál…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Annak azért mégiscsak van egy diszkrét bája, hogy az MSZP, a pártállam utódja, 1956-os forradalmunk 68 évvel utáni napján, amikor is az önök elődei behívták az oroszokat, szovje…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt szószóló úrnak válaszolnék, nem mehetek el egy dolog mellett: míg Szijjártó Péter miniszter úr halottakról, súlyos sebesültekről, árvákról és a háború szörnyűségeiről beszélt, addig Tordai Ben…
A/9764 Kinek az érdeke?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elég nehéz helyzetben vagyunk, már csak azért is, mert a TISZA-ról is beszélünk, mármint erről a pártképződményről, akiket talán azzal a legújabb húzásukkal tudnék jellemezni, hogy a fővárosban éppen elha…
A/9764 Kinek az érdeke?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Volt szerencsém megélni az összes nemzeti konzultációt. Az elején zavarban volt az akkori ellenzék, mert nem értették ennek a lényegét. Most, amikor már a sokadik nemzeti konzultációt kezdtük el, akkor meg azért vannak bajban, mert látják, hogy a mag…
A/9758 Meddig tűrjük még, hogy háttéralkukkal, paktumokkal irányítsák Budapestet?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Erre a kérdésre is nagyon nehéz válaszolni, mert meg kéne kérdezni a túloldalon ülőket, hogy gondolják, hogy Budapest nem ér annyit, hogy kicsit odafigyeljenek azokra a problémákra, amelyeket ön fölsorolt. Egy tragikomikus döntést hadd mondjak el önö…
A/9758 Meddig tűrjük még, hogy háttéralkukkal, paktumokkal irányítsák Budapestet?
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: A számok teljesen így vannak, tisztelt képviselő úr, amiket mondott, azok pontosak. Még hozzátenném a számokhoz: 2019 és 2023 között, öt év alatt 1107 milliárd forint bevételt kapott a főváros úgy, hogy ebből nekik ebben az időszakban 160 milliárd fo…