491 felszólalás
A/10483 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Miniszterelnök Úr! Ön néhány nappal ezelőtt Kásler Miklós teljesítményét történelminek nevezte. Viszonylag rendhagyó ez a megfogalmazás a miniszter úrra. De gondolom, ön is a következőket érthette ez alatt. Történelmi ön szerint is az, hogy az orvosok tiltakozása ellenére Ká…
A/10483 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Miniszterelnök Úr! Tudtommal a miniszterek nem saját magukat nevezik ki és váltják le, hanem a miniszterelnök kéri fel őket, illetve váltja le őket. (Orbán Viktor: Én? A köztársasági elnök!) Tehát elég rendhagyó lenne, hogy a miniszterek saját maguk mondják meg azt, hogy mik…
A/10484 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Miniszter úr, először is, szégyellje magát! Ne haragudjon, mi itt családi tragédiákról, halálesetekről, örökre megnyomorított életekről beszélünk, ön pedig a születésnapjával meg a névnapjával viccel?! Ön szerint ezt azok is viccesnek fogják tartani, akiknek…
A/10484 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Ne haragudjon, miniszter úr, ez lassan egy Muppet Show-hoz hasonlít, amit ön itt művel! (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Mi kérdezünk valamit, ön meg azt mondja, hogy mi nem tudjuk önt provokálni. Nem provokáljuk, kérdéseket teszünk fel, amire semmilyen…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak továbbra sem fontos az, hogy személyesen tájékoztassa az embereket az Országgyűlésen keresztül. Orbán Viktor 42 napja nem jött be napirend előtt tájékoztatni az embereket (Moraj a kormánypárti sorokban.), helyette a…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, hogy a parlamentbe csak két ember nem szeret bejárni most a kormány részéről a járvány kitörése óta, ez a miniszterelnök úr és az egészségügyért felelős miniszter. Orbán Viktor és Kásler Miklós pontosan tudják sajnos, hogy elbaltázták a…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök érdekes, mondhatni cinikus módon most, a koronavírus-járvány kellős közepén tűzték napirendre a Párbeszédnek már tavaly nyáron benyújtott törvényjavaslatát a klímavédelemről, csak azért mos…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Miniszter úr, én is azt kérdezném, hogy hol van a miniszterelnök. Orbán Viktor egy hónapja nem meri idedugni a képét, nem mer beszámolni itt nekünk arról (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.), hogy mi folyik az országban. Hogyha olyan jól állnánk ebben az…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Lassan másfél hónapja annak, hogy önök kihirdették a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzetet. Nézzük most át egy kicsit, hogy mi is történt itthon Orbán Viktor irányítása alatt március 11‑e óta. Az önök első és legfontosabb intézkedése az volt, hogy a felhatalmazási törv…
A/10065 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, azért fogadtam el az ön válaszát is, mert nyilván ilyen vészterhes időkben a kormány még jobban összetart… (Szijjártó Péter közbeszól.) Ahogy ön fogalmaz, még ön is jó, de nem erről van szó, hanem arról, hogy ilyenkor nyilván a kormán…
A/10065 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Miniszter úr, nem válaszolt a kérdésemre, de hadd kezdjem azzal, hogy az egész régióban, sőt egész Európában nálunk a legmagasabb a halálozási arány, 8 százalék. Ha megnézzük, amit az operatív törzs kiküld minden egyes nap, abból látszik, hogy a 8 százalékot sehol nem haladj…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Miniszter úr, én nem csodálkozom azon, hogy a miniszterelnök úr nem mert bejönni (Felzúdulás a kormánypárti padsorokból.) egy ilyen semmitmondó bejelentés után. A mai bejelentés arról szól, hogy majd jövőre meg utána három évig egyheti nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok évente?…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Bízzanak bennem ‑ mondta Orbán Viktor pontosan egy héttel ezelőtt, amikor a Párbeszéd és a többi ellenzéki párt azt kérte, hogy ne fogadják el az időkorlát nélküli felhatalmazási törvényt. Bízzanak bennem ‑ mondta a miniszterelnök, arról biztosítva…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Még meg sem szólaltam, már megkezdődött a hőbörgés. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Ennél még jobban fognak hőbörögni, ha egy kicsit beszélünk arról, amiről miniszterelnök úr nem beszélt az úgynevezett jelentésében. Először is szeretném é…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr azzal fejezte be a hozzászólását, hogy neki 133 bátor emberre van szüksége. Szeretném megkérdezni önöktől, hogy 133 bátor emberre vagy 133 felelőtlen emberre van szüksége! Ugyanis szeretném most itt fe…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönjük a tájékoztatást, miniszterelnök úr, de azért ez egy kicsit karcsúra sikerült. Hadd kezdjem én is azzal, hogy köszönjük mindenkinek ‑ beleértve egyébként a kormányt is -, aki részt vesz abban a munkában, hogy megpróbálja mérsékelni a lehet…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Miniszter Úr! Az ön négy és fél perces hozzászólása nem volt más, mint egy elterelés, az egész arról szólt, hogy Orbán Viktor nem mert ma kiállni ide, és nem mert ma a dunaújvárosi tegnapi bődületes vereség után szembenézni az ellenzékkel és szembenézni a magyar emb…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap az évértékelések napja volt. Orbán Viktor a Várkert Bazárban értékelte a saját teljesítményét, az emberek pedig Dunaújvárosban értékelték Orbán Viktor teljesítményét. Az eredmény egyértelmű: Orbán Viktor és a Fidesz megbukott, az egyesült el…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Ma van az emberi jogok világnapja, és nem mellesleg az utolsó olyan parlamenti ülés, ahol számot vethetünk az elmúlt évről, egészen pontosan az önök idei teljesítményéről. Nézzük rögtön az elején! Önök januárban azzal kezdték az évet, hogy Orbán Vi…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Önök körülbelül egy órával ezelőtt nyújtottak be egy olyan törvényjavaslatot, amely az egész kultúra szabadságát és függetlenségét készül egy csapásra kinyírni. (Dr. Rétvári Bence: Nem igaz!) Puhítottak ugyan a törvényjavaslaton, de az egyeztetés n…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
SZABÓ TIMEA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr, és külön köszönöm ezt a kis kitérőt. Azt hiszem, hogy most egy picit nagyobb biztonságban érzem magam, mert hátha így akkor mindenki fegyelmezni fogja magát a mellette ülővel szemben. Az előttünk fekvő (Németh Szilárd I…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! A héten tárgyalja az Országgyűlés a képviselők további korlátozásáról szóló törvényt. Őszintén, én megkönnyebbülve olvastam ezt a tervezetet, hiszen Kövér László korábbi módosításai nyomán simán megtehették volna, hogy rögtön egy munkatáborba külde…
A/8140 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Miniszterelnök úr, ön október 13-a után azt mondta, hogy együtt kíván működni azokkal a városokkal is, amelyeket az ellenzék nyert, többek között Budapesttel, Péccsel, Szegeddel vagy Miskolccal. Ehhez képest 13-a óta azt látjuk, hogy a kormány sorra nyújtja…
A/8140 Mi folyik itt?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Ön egyszerűen egy polihisztor. Tehát itt már nyelvórákat ad, nyelvtanit… ‑ szóval tényleg, én le vagyok nyűgözve. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Na! ‑ Taps a kormánypártok soraiból.) Csak éppen a kérdésre nem válaszolt: akkor mi szükség van erre? Akkor ezt miért…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Holnap új időszámítás kezdődik Budapesten: Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével holnap tartja alakuló ülését az új fővárosi képviselő-testület. Holnapról végre hivatalosan is vége Budapest kilenc éve tartó elnyomásának, holnaptól vége a fid…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön nem is olyan régen, miniszterelnök úr, egy nagyon komoly ügy kapcsán annyit bírt válaszolni egy képviselőtársamnak, hogy „boldog karácsonyt”; én azt gondoltam, hogy most is lesz annyira szellemes, hogy ezt elmondja, de hát még a viszonválaszban…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a rendkívüli ülést azért hívtuk össze, mert az Európai Bizottság egy nagyon friss jelentése szerint a magyar emberek 96 százaléka, azaz tízből tíz magyar ember aggódik a klímaváltozás miatt. Aggódik, mert pontosan tudja azt, hogy ha n…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Képviselőtársaim! Múlt héten tartottuk Magyarországon az első ellenzéki előválasztást (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Bravó! ‑ Dr. Rétvári Bence: Roncsderbit, akartad mondani!), mégpedig Budapest főpolgármester-jelöltjéről. (Közbeszólások a kormánypártok so…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
SZABÓ TIMEA, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy citromízű narancs költségvetés, ami előttünk van. Az embernek beugrik A tanú című film, amikor Bástya elvtárs beleharap a citromba, kicsit elfanyalodik, de aztán jó képet vág hozzá, és…
A/6519 Mit gondol Miniszterelnök Úr?
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, ön a Hableány hajó 28 halálos áldozatot követelő tragédiája után egyetlenegy gesztusra sem volt képes, nem tudott lemenni a Margit hídhoz egy szál virágot letenni, vagy legalább a Dunába bedobni egyet (Közbeszólások a kormánypárt…