533 felszólalás
K/3010 Mikor rántja ki az építőipart a válságból a kormány az épületfelújítási programmal?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Megpróbálok Fónagy úr helyett is számokkal szolgálni önnek. Előzetesen azonban engedjen meg két dolgot a pályázatokkal kapcsolatban. Az örökséget nem fogom hosszan emlegetni, de azért hadd mondjam el, úgy vette át a kormány…
K/2936 Hogyan kívánja a kormányzat megakadályozni a kilakoltatásokból következő szociális katasztrófát?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hadd kezdjem a végével, és hadd mondjam: gondolom, azt ön sem gondolja komolyan, hogy az arányos adózás rendszere bevezetésének, amely még párosul a családok támogatásával, bár…
K/2376 Hogyan fog változni a kereskedelmi egységek nyitására vonatkozó jogi szabályozás?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Örülök, hogy a vasárnapot szóba hozta, mert az eredeti kérdése kicsit aktualitását vesztette. Gondolom, ezért is keverte bele, persze nem házszabályszerűen, az előre elküldött kérdéséhez k…
T/2886 A szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat alapvetően technikai volta miatt megpróbálom röviden felvezetni és kérni az Országgyűlés támogatását. A törvényjavaslatban szer…
T/2886 A szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon röviden reagálnék, és szerencsére alapvetően csak szocialista képviselőtársaim hozzászólására kell reagálnom. Azt kell mondanom, hogy sajnos szocialista képviselőtársaim mindent…
Napirend utáni felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Csak nagyon röviden válaszolnék a felvetett kérdésre, kihámozva a felszólalásból azt a részt, ami a magyar viszonyokra igaz, hogy valóban, Magyarországon az elmúlt időszakban egy nagyon sa…
K/2829 Drága a benzin? Szidják a kormányt!
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a kormányt lehet szidni, csak el kellene dönteni, hogy melyiket, vagyis hogy ki felelős alapvetően azért (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.), hogy mekkora a benzin jövedéki adója.…
K/2836 Hogyan fordulhat elő, hogy a kilakoltatási moratórium ellenére családok tömegeit távolítják el otthonából?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt hónapok során hozott valamennyi kormányzati intézkedés azt a célt szolgálta egyébként, hogy mind a vállalkozások, mind a lakossági hitelfelvevők stabilabb, kiszámíthatóbb helyzetbe ke…
K/2834 A Széchenyi Pihenő Kártya lehet-e a belföldi turizmus élénkítésének motorja
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a Széchenyi-pihenőkártya - vagy leánykori nevén SZÉP-kártya - épp azt a célt szolgálja, hogy az utóbbi években visszaesett, illetve stagnáló turisztikai forgalmat élénkítse. A kárty…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az alaptörvény általános vitájánál azzal a gondolattal szeretnék hozzájárulni ehhez a vitához, hogy meggyőződésünk, hogy ez az alaptörvény egyrészt a magyar múltban gyökerezik, értelemszerűen választ kíván adni a jelen kih…
I/2612 Mire számíthatnak a bajban lévő devizahitelesek?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Hétről hétre visszatér ez a kérdés a parlamentben, ez teljesen jogos, hiszen több tízezer magyar háztartás van nagyon nehéz helyzetben, akikkel, akik helyzetével nekünk a pa…
A/2640 Hogyan lehetne megvédeni az ÁFA-csalóktól és számlagyárosoktól a makói gazdákat?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Két szempontból hadd kezdjem a választ. Az egyik: a gazdasági kormányzat természetesen mindent megtesz azért, hogy a gazdaságot kifehérítse. E tekintetben kiemelt feladatn…
A/2640 Hogyan lehetne megvédeni az ÁFA-csalóktól és számlagyárosoktól a makói gazdákat?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Természetesen a hozzánk eljuttatott javaslatokat egyébként vizsgálják a minisztériumban, tehát azokkal a módosítási kérelmekkel, amelyeket ön is megfogalmazott, érdemben foglalkozik mind a Vidékfejlesztési, mind pedig a Nem…
A/2636 Fenntartható-e a költségvetés?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hadd kezdjem azzal, hogy az államháztartás uniós módszertan szerinti 2011. évi hiánycélja az ön által is említett GDP-hez viszonyított 2,94 százalék. A kormány elkötelezett, és kí…
A/2636 Fenntartható-e a költségvetés?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Hadd igazítsam ki önt annyival, hogy egyébként az a hiány, amit ha az egyszeri költségekkel számol, a korábbi évekhez viszonyítja, akkor alacsonyabb, mint a korábbi éveknek az adott időszakra vonatkozó hiánya, tehát ebből a szempontból nem…
A/2634 Miért mondják, hogy nem lesznek megszorítások?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Mi korábban egy bizottságban ültünk, és eddig a beszélgetéseink, szakmai vitáink megpróbáltak bizonyos szakmai alapot teremteni a beszélgetéshez. Én azokkal az észrevételeivel, amelyek az a…
A/2634 Miért mondják, hogy nem lesznek megszorítások?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Ezen utóbbi felvetésével az a problémám, hogy ön azt mondta az első két percben, hogy alapvetően a bevételek és a kiadások kapcsán van probléma. Itt azt kell mondani, hogy az az adórendszer, ami bevezetésre került, éppen ar…
K/2616 Milyen eredményeket tud felmutatni a bérkommandó?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön felszólalásának komolyságára azért egy dolgot hadd idézzek. Ön azt mondja, hogy az új adórendszer nem hatékony és nem ösztönzi a gyermekvállalást. Erre mondhatnék komoly pél…
Napirend előtti felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Némileg igazságtalannak éreztem azokat a jelzőket, amit mondott, mert bár sok mindenben egyetértünk, azért azt hadd tisztázzuk, hogy a gazdasági önrendelkezés visszaszerzésének a véglege…
V/2462 A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden szeretnék néhány felvetésre reagálni, ami a gazdaság és a demográfia összefüggésével kapcsolatos. Először is egy tévhitet szeretnék eloszlatni, vagyis kettőt. Az egyik, hogy igenis, sajnos vagy szerencsé…
Napirend előtti felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, házelnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az elején szeretnék egy dolgot tisztázni a felvetéssel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy az a gazdaságpolitika, amit a Széll Kálmán-terv is tartalmaz, arról szól, hogy munkahelyet, a nemze…
Napirend előtti felszólalások
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetlenegy megjegyzést engedjen meg előtte, mielőtt a részletekre térnék. Ön említette az Orbán-kormány lakáspolitikáját, arra egyet tudok jelzésként mondani, hogy akkor évi 40 ezer új lakás épült.…
I/2543 Meddig hitegeti még a kormány a szociális katasztrófa szélén táncoló embereket?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ez a kérdés hétről hétre itt szerepel a parlament napirendjén, és egyébként azt gondolom, ez így helyes is, hiszen egy család, egy egyén létbiztonságán…
A/2571 Fennmaradhatnak a kisüzemi sörfőzdék hazánkban?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztérium államtitkár: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha röviden kéne válaszolnom az ön által feltett kérdésre, vagyis arra, hogy fennmaradhatnak-e a kisüzemi sörfőzdék hazánkban, akkor nemcsak a kincstári optimizmus, hanem a meg…
A/2571 Fennmaradhatnak a kisüzemi sörfőzdék hazánkban?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Nem ismételném meg, csak azt az egy részét, hogy ismerjük a javaslatot. A minisztériumban dolgoznak rajta, és a jövő évi adótörvények és egyebek kapcsán, azt gondolom, hogy ezek a javaslatok orvosolhatók, és támogatjuk a ha…
K/2565 Kisvállalkozások és munkavállalók a foglalkoztatási katasztrófa árnyékában: hogyan lesz itt egymillió új munkahely?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ez a téma már többször szóba került ma a parlamentben. Én hadd kezdjem ott, ahol ön befejezte: szó sincs arról, hogy a kormány ne kívánna tenni a foglalkoztatási helyzet javításá…
K/2514 Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormányzat a szakszervezeti vezetők megvédése érdekében?
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Megpróbálok válaszolni, bár a kérdésnek van egy általános része, amire mint nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár tudok válaszolni, és van egy büntetőjogi része, ami nem az…
T/2564 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek. Az előterjesztés a vendéglátás keretében, üzletben, nem nyilvánosan meghirdetett családi esemény, baráti rendezvény keretében, zárt körben, illetve belépődíj nél…
T/2564 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Nagyon röviden az idő előrehaladtára tekintettel. Annak azért örülök, hogy a kritikák mellett talán a többség az iránnyal vagy a szándékkal egyetért, még ha a csomagolással nem is mindenki ért egyet. Egyetlenegy dolgot emelnék ki, hogy való…
T/2491 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, csak nagyon röviden. A törvényjavaslat a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi törvény egy technikai jellegű módosítását tartalmazza annak érdekében, hogy a kormá…