684 felszólalás
I/11972 Naivitás, dilettantizmus vagy zsarolás áll a hátterében annak, hogy az Orbán-kormány a balliberális érához köthető hírszerzőket és kémeket is foglalkoztat?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Köszönöm szépen, hogy felvetette ezt a témát. Először is engedje meg, hogy ellentétben önnel én a tényekhez ragaszkodjak, és hadd mondjam el önnek, hogy Szent-Iványi István éppen…
T/10725 A Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet között az Egészségügyi Világszervezet Budapesti Központjának létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány gondolat erejéig ismertessem önökkel a Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet, a WHO között kötött megállapodás részle…
T/10725 A Magyarország Kormánya és az Egészségügyi Világszervezet között az Egészségügyi Világszervezet Budapesti Központjának létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Hálás vagyok azoknak a képviselőtársaimnak, akik folyamatosan próbálják segíteni a munkámat itt a parlamentben. Szeretném önöknek megköszönni a támogató hozzászólásokat mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról. Azt…
H/9798 Az Európai Unió harmadik országokkal kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásaival kapcsolatos követelményekről
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy megköszönjem Schiffer András frakcióvezető úrnak és az LMP frakciójának, hogy benyújtották ezt az országgyűlési határozati javaslatot, tekintettel arra, ho…
K/9414 Hulladékégető épül Söptén?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm szépen a kérdését. Tisztelt Képviselő Asszony! Több nagyberuházásért vagyunk jelenleg versenyben. Több olyan nagyberuházó vizsgálja Magyarországot mint lehetséges hely…
A/9557 Miért hagyja magára az autonómiáért küzdő őshonos magyar közösségeket a magyar diplomácia?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Nagyon fontos témát vetett fel, amelyre szerintem nem összességében hat percet kellene szánnunk az Országgyűlésben, hanem beszélhetnénk erről napokig vagy hetekig is, és az sem l…
A/9557 Miért hagyja magára az autonómiáért küzdő őshonos magyar közösségeket a magyar diplomácia?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Arról szeretném önt biztosítani, hogy amikor mi a határon túli magyar nemzeti közösséget érintő kérdésekben döntéseket hozunk vagy ott felvállalandó és folytatandó politikáról ho…
H/9366 A 2016-os év magyar-lengyel szolidaritás évének nyilvánításáról
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország Kormánya üdvözli a 2016-os esztendőt a magyar-lengyel szolidaritás évének deklaráló országgyűlési határozati javaslat benyújtását, és természetesen támogatja, sőt, kéri annak…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a felszólalását, köszönöm azt, hogy Nagy-Britannia esetében a távlati kérdésekről, az Európai Unió távlati kérdéseiről is van módunk szót ejteni. Abban szerinte…
K/9206 Miért nem áll ki a kormány a külföldön dolgozó magyarok érdekeiért?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy felvetette ezt a témát. Sajnos, az elmúlt hónapokban Ausztria kancellárja többször is megengedhetetlen hangnemet használt Magyarországgal, a magyar emberekkel, a magyar kormánny…
A/9235 Bármi megtörténhet?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Magyarország kormányának álláspontja teljesen egyértelmű a bevándorlási válság kapcsán. A magyar emberek a nemzeti konzultáció keretében világosan elmondták, hogy az az elvárásuk Magyarorsz…
A/9235 Bármi megtörténhet?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az Európai Tanács üléseinek végén elfogadnak úgynevezett konklúziókat, amely konklúziókban világosan olvasni lehet, hogy a tavalyi európai tanácsi üléseken elmondottaknak megfelelően sem Magyarorszá…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A modern kori népvándorlás az Európai Unió történetének legsúlyosabb kihívása, és mindez ugyanígy marad addig, amíg az Európai Unió nem tudja visszaszerezni azt a képességét, hogy ellenőrz…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Modern kori népvándorlás, mint az Európai Unió történetének legsúlyosabb kihívása, itt fog velünk maradni mindaddig, amíg az Európai Unió nem tudja visszaszerezn…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem a mai napon szót napirend előtt, hogy az elmúlt héten New Yorkban lezajlott 70. ENSZ közgyűlési ülésről tájékoztatást adjak önöknek. Természetesen nem volt meglepő, hogy a köz…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jól láthatóan Európa még nem találta meg a választ arra, hogy az Európai Unió története során előállt legnagyobb kihívást hogyan kezelje. Azt gondolom, ennek ala…
I/6429 Valóban ránk kényszeríti-e az Európai Unió a menekültek kvóta alapú befogadását?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon már a napirend előtt volt lehetőségünk arra, hogy néhány gondolat erejéig elidőzzünk az Európai Unió kötelező kvótákra való döntésénél. Engedjék meg, hogy megismételjek e…
A/6496 Meghallják-e Európa vezetői a polgárok szavait?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, hogy ennél időszerűbb kérdést most az európai közös politika tekintetében feltenni talán nehéz lenne. És persze nehéz lenne olyan kérdést feltenni, amire most nehezebb lenne válasz…
A/6496 Meghallják-e Európa vezetői a polgárok szavait?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Stílszerű lenne egy köszönömmel le is tudnom ezt a viszonválaszt, azonban ha lehetőségem van rá, szeretném elmondani a képviselő úrnak és a képviselőtársaimnak, hogy Magyarország kormánya volt az első, amely f…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Engedje meg, hogy önt és az Országgyűlés plenáris ülését is a legfrissebb adatokról tájékoztassam az illegális határátlépések számának alakulása tekintetében. A tegnapi estéig az…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A hét végén Görögországban népszavazást tartottak. A jelenleg rendelkezésre álló adataink szerint mintegy 62,5 százalékos részvételt regisztráltak, amely felette van az érvényességi küszöb…
T/5416 Az ideiglenes biztonsági határzár létesítésével, valamint a migrációval összefüggő törvények módosításáról
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglehetősen szerteágazó véleményeket hallhattunk itt a mai napon egy olyan kérdésben, amely nemcsak hazánk, hanem egész Európa számára az egyik legsúlyosabb kihívást rejti magában az elkövetkezendő eszten…
I/5447 A "keleti nyitás" is csak tartalom nélküli politikai termék a Fidesz-kormány számára?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Engedje meg, hogy néhány gondolat erejéig a keleti nyitás stratégia eddigi eredményeit ismertessem önnel és a parlament plenáris ülésével. A keleti nyitás stratégiá…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Azt gondolom, annak a gondolatnak a leszögezésével kell kezdenem, hogy Magyarország és Szerbia között soha ilyen jó, soha ilyen zökkenőmentes és soha ilyen…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem túlzás azt mondani, hogy Európának a második világháború vége óta egyszerre ilyen sok, rendkívüli súlyú kihívással nem kellett szembenéznie, mint most, hiszen a kontinensünkön há…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Egyúttal ‑ dacára annak, hogy sok mindenben, sőt a legtöbb dologban talán nem értünk egyet ‑ köszönöm önnek, hogy ismételten felvetette ezt a kérdést a parlament plenáris ülésén,…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Tanács múlt csütörtöki és pénteki ülésének napirendjén szerepeltek az országspecifikus ajánlások, amelyeket az Európai Bizottság fogalmaz meg a tagors…
I/5351 Magyarország a politikai menekültekkel mindig is méltányos volt, de a gazdasági bevándorlókat nem áll módjában befogadni!
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm szépen, hogy ismételten lehetőséget ad arra, hogy erről a kétségtelenül fontos kérdésről, amely az Európai Unió előtt álló egyik legfontosabb kihívás, ismét szót válthassunk a parl…
I/5361 Minden eddiginél rosszabb kilátások Magyarország energiaellátásában?
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen, hogy felvetette ezt a témát itt az Országgyűlésben, tekintettel arra, hogy az energiaellátás biztonsága Közép-Európában talán a legforróbb téma, hiszen ebben a térségben az országok rendkívüli…
Napirend előtti felszólalások
SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Először is engedje meg, hogy megköszönjem önnek, hogy ezt a témát felvetette itt az Országgyűlés plenáris ülésén, hiszen egy rendkívül súlyos kérdésről nyílik így módunk szót váltani. Tiszt…