1 161 felszólalás
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem kívántam hozzászólni, mert úgy gondoltam, hogy ez majd egy szakmai vita lesz, és úgy is indult Bartos Mónikával, de utána, ha már Nacsa képviselő úr is bekapcsolódott, és ha már meg is szólított, akkor úgy gondoltam, mégiscsak válaszolo…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Azért normál keretben, mert a kétpercesben nem szólhat a Jobbik jelen pillanatban, mert a kétperces körben képviselőtársam már felszólalt. Úgyhogy rövid leszek, csak egy-két dolog. Nacsa képviselő úr, az, hogy kinek milyen a felszólalása, igazából az most látszott. Amikor ö…
A/13388 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, megvárjuk Orbán Viktort.
A/13321 Mit mond erre, Miniszterelnök úr?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, ön néhány nappal ezelőtt egy rádióinterjú során súlyos kijelentéseket tett. Többek között azt mondta, hogy Soros György megveszi a nyugati politikusokat, és az Európai Bizottságban lévő embereket pénzeli. Azt is mondta, h…
A/13321 Mit mond erre, Miniszterelnök úr?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát, azért maradtak még dolgok a régi időkből ‑ ez egy igazi liberális válasz volt öntől jelen pillanatban. Miniszterelnök Úr! Ön azt állítja akkor, hogy Soros György mai értéken több száz millió forintot pumpált bele a Fideszbe, az ön taní…
A/13085 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Megvárjuk miniszterelnök urat.
A/13085 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Megvárjuk a miniszterelnök urat.
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Október 11-én egy nagyon fontos időközi választás lesz Borsodban, az önök kétharmada múlik ezen, és ezt önök is tudják. Sajnos durva kampányt folytatnak Borsodban is, mint ahogy megszoktuk önöktől mindenhol máshol…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Dunai Mónika felszólalása ihletett meg, hogy hozzászóljak én is, hiszen az a problémám, hogy ugye, abban megegyezhetünk képviselő asszonnyal, hogy a családon belüli erőszaknak több formája van: lehet fizikai, lehe…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen, nem konkrét esetekről szól, csak a konkrét eseteken keresztül tudjuk megmutatni, hogy vajon hogy állnak hozzá a képviselők, hogy állnak a Fidesz képviselői egy-egy eset kapcsán ahhoz, hogy itt mit mondanak el és mi van a valóságban. K…
T/12869 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2020. évi egységes költségvetéséről szóló 2019. évi XCV. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy amikor választópolgárok szavaznak az országgyűlési választások alkalmával, akkor azt szeretnék, hogy a képviselők, akik bekerülnek a parlamentbe, azok lehetőleg igazat mondjanak, és próbáljanak…
T/9241 A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Böröcz képviselő úr azt mondta, hogy mi asszisztálunk Magyar Györgynek meg a Helsinki Bizottságnak. Nem, képviselő úr, önök asszisztálnak 2016 óta, hiszen ezt a törvényt önök szavazták meg! Önök tették lehetővé, hogy ez a piszkos biznisz, m…
T/8441 A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Főleg Nacsa Lőrincnek mondom majd el ezeket a dolgokat, mert szinte csak ő hallgat a Fidesztől. Bocsánat, még egy képviselőt látok. (Csárdi Antal: Hárman vannak.) Három. Jó. (Csárdi Antal: A 133-ból hárman vannak…
T/6576 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előterjesztővel egy-két dologban egyetértünk, például abban, hogy 2010 óta valóban foglalkoznak a trafikokkal. 2010 óta egy tűpontos gazdasági machinációnak vagyunk a tanúi ebben az országban, amelynek semmi más nem volt a…
T/8013 A családvédelmi akciótervvel összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Annyiban szeretném csak helyesbíteni Mesterházy Attila felszólalását, hogy Rig Lajos tegnapi javaslata nemcsak az SMA-betegekről szólt, hiszen csak őket hozta fel példának, hanem az összes ritka betegségben szenvedőnek kíván segítséget nyúj…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hende Csaba! Ön a magyar Országgyűlésben van, és nem azoknak az országoknak a parlamentjében, amelyeket említett. Az lehet a különbség a kettő között, hogy esetleg azokban az országokban, amiket ön említett, a kormányzó párt ne…
T/8040 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak egy megjegyzés: lehet, hogy úgy érzik, hogy nem idevaló, és egyébként valóban nem erről szól a törvényjavaslat, akár az egészségügyet vagy bármi mást itt felemlegetünk a vita során, de azért az egy fontos szempont, amit G…
T/8040 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vitatkozom Tasó Lászlóval és Mesterházy Attilával is ‑ a tao nem jó kezdeményezés. A tao a káoszt és az átláthatatlanságot szolgálja, a felelősség elkenését szolgálja. A jó kezdeményezés az lenne nyolc év tapasztalatát figyelembe véve, hogy…
T/8040 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Muszáj reagálnom Bánki Erik műfelháborodós, asztalcsapkodós, kiabálós felszólalására, én kellő visszafogottsággal és tisztelettel próbálok majd válaszolni ezekre a kérdésekre. Az a problémám egyébként, tisztelt képviselőtársam, hogy ha már…
T/7193 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Az LMP huszadszorra nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot, és a Jobbik Magyarországért Mozgalom huszadszorra fogja támogatni ebben a törekvésében. (Csárdi Antal tapsol.) Tisztelt Képviselőtársaim! Elég furcsa az, hogy önök pedig husza…
Bejelentések
SZILÁGYI GYÖRGY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Nyitrai Zsolt, Fidesz; Ungár Péter, LMP; Z. Kárpát Dániel, Jobbik; Ander Balázs, Jobbik; Steinmetz Ádám, Jobbik; Varga-Damm Andrea, Jobbik; Rig Lajos, Jobbik; Nunkovics Tibor, Jobbik; Balczó Zoltán,…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Önökhöz szólok, hiszen önök voltak azok, akik teleplakátolták az országot azzal, hogy önöknek a gyermek az első: „Nekünk a gyermek az első!” Van egy nagyon fontos probléma ebben az országban, hiszen nagyon sok párn…
T/6457 A közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hiller István elmondja, hogy nem szolgálja a gyermekek érdekét az, hogyha nem az óvodapedagógus és a szülő döntheti el, hogy hatéves korában iskolaérett-e, Cseresnyés Péter államtitkár úr pedig rázza a fejét, hogy nem is ez van a törvényben…
T/6576 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szép szavakat hallhattunk itt az előterjesztőtől is és a fideszes képviselőktől is a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes…
T/6576 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Inkább tegyünk úgy, mintha ezt az utolsó mondatot, amit most az előbb hallhattunk, nem is hallottuk volna, hogy nekünk fontos a haszon meg a pénz ‑ igen, arról szól ez a törvényjavaslat. De muszáj reagálnom Nacsa Lőrincre, aki azt mondta a…
I/6553 Mi változtathatja meg egy ágazat nemzetstratégiai jelentőségét?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A magyarországi járműgyártás gazdasági, foglalkoztatási szerepe és súlya elvitathatatlan a közúti járműgyártás területén. Ma ezen járműgyártók zömmel személygépkocsik gyártásával foglalkoznak, szinte kizárólag multinacionális…
I/6553 Mi változtathatja meg egy ágazat nemzetstratégiai jelentőségét?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök úr, sajnos nem áll módomban elfogadni a választ, hiszen államtitkár úr válasza még jobban összekuszálta a helyzetet. Államtitkár úr, nem is értem. Nézzük, mi a helyzet! A magyar állam közpénzből megvásárolja a Dunakeszi Járműjavító Vállalatot. Az üzletrészben a magyar…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az elején Vinnai Győző képviselő úr felszólalására reagáljak. A képviselő úr ecsetelte a felszólalásának nagy részében, hogy milyen munkaerő-hiány van adott esetben, mondjuk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és val…
A/6234 A harc folytatódik.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Jakab Péter képviselőtársam rossz ajándékot adott önnek, és ön nem is fogadta el a zacskó száraztésztát. Csak halkan jegyzem meg, hogy Kocsis Máté le is nyúlta öntől rögtön. (Derültség a Jobbik soraiban.) Valószínűleg egy…
A/6234 A harc folytatódik.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): A probléma az, miniszterelnök úr, hogy mind a kettőnknek megvan a számlája róla, mert azt az Országgyűlés fizette, hivatalos út volt. (Néhány újabb jobbikos képviselő tér vissza az ülésterembe.) Én a magánutazásairól kérdezem, miniszterelnök úr! Arra adjon választ! (Felzúdu…