1 161 felszólalás
T/6355 A médiaszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy kicsit cinikusnak érzem, hogy mind államtitkár úr, mind pedig Dunai Mónika a felszólalásában, nem is számoltam meg, hogy hányszor mondta azt ezzel a törvénnyel kapcso…
T/6355 A médiaszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha már az NMHH-nál és az ÁSZ-nál tartunk, tudja, az ÁSZ-nak ki a vezetője, ugye, képviselő asszony? Domokos László, egy volt fideszes képviselő, párttag, nem hiszem el, hogy őneki nagyon fontos lenne, hogy a Fidesz által irányított testület…
T/6355 A médiaszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az, hogy Boldog István nem olvasta el ezt a törvényjavaslatot, az ebből a felszólalásából látszott, hiszen csak segítek önnek, sem a Pride, sem pedig az, hogy milyen műsorok, milyen tartalmú műsorok legyenek a tévében, ez nem volt ennek a j…
T/6212 A képviselők mentelmi jogával összefüggésben egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem akartam hozzászólni, csak Nacsa képviselő úrnak, úgy néz ki, hogy a szövegértéssel is problémája van. Akkor elmondom önnek a Jobbik álláspontját. Mi támogatjuk azt, hogy változtassunk ezen a rendszeren, amit önök alakítottak ki egyébkén…
I/6326 Mindegy, hogy ki a miniszter, a közbeszerzések nyilvánosságát és tisztaságát egyik sem akarja.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor Lázár János volt a miniszter, és ő felelt azokért a forrásokért, amelyeket az Európai Uniótól kaptunk, ő felelt azokért a pályázatokért, amelyeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség után neki kellett irányítani, akkor sem…
I/6326 Mindegy, hogy ki a miniszter, a közbeszerzések nyilvánosságát és tisztaságát egyik sem akarja.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elég nehéz elfogadni egy olyan választ, amely szinte semmi olyat nem tartalmazott, ami a kérdésben felmerült volna. Például egy szót sem említett ön arról, hogy ha ennyire tiszta önöknél mindig a szándék, akkor vajon miért is nem akarnak cs…
A/6234 A harc folytatódik.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Megvárom, míg miniszterelnök úr gépe leszáll, és befárad a parlamentbe. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiból.)
H/6135 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Pont a mai előkészített interpellációmnak volt a témája, hogy a közbeszerzések mennyire átláthatóak ma Magyarországon; semennyire, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a közbeszerzések átláthatatlanok legyenek, és félnek minden olyan ellen…
T/6027 A közterületi parkolással összefüggő törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebből is látszik egyébként, hogy van, amiben egyetértünk, van, amiben nem, hiszen egy dolog biztos, hogy Budapesten a parkolási maffia él, és létezik. De azt ki kell jelenteni, hogy ezt a rendszert a baloldal és a Fidesz közösen alakította…
A/6234 A harc folytatódik.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Megvárom Orbán Viktor miniszterelnök urat, amíg két magánrepülőzés között bejön a parlamentbe. Köszönöm. (Cseresnyés Péter: Jaj, de szellemes voltál!)
T/5235 Az Európai filmkoprodukciós egyezmény kihirdetéséről T/6188 Az Európa Tanács felülvizsgált filmkoprodukciós egyezménye kihirdetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A koprodukciók a filmgyártási, filmforgalmazási és turisztikai területek mellett gazdasági hasznokkal is járnak. A méltán elismert és sokat foglalkoztatott magyar filmgyártási szakembe…
A/6234 A harc folytatódik.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, Orbán Viktortól várnám a választ.
T/5565 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tényleg kimerítő szakmai elemzések voltak és találgatások ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan, hogy vajon miről szólhat. Erről találgatunk tegnap óta. Azoknak, akik esetleg nem tudják, hogy mit jelent a kivételes eljárás, elmondanám, h…
T/3633 Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Jobbik Magyarországért Mozgalom a Törvényalkotási bizottság ülésén egy előremutató módosító javaslattal élt szóban, amit sajnos a fideszes képviselők leszavaztak, pedig…
T/5339 Az állambiztonsági múlt nyilvánosságáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Van-e tartozása a Fidesz-KDNP-nek ebben az ügyben? Ez a nagy kérdés, és az az érdekes, hogy az elmúlt időszakban az LMP és a Jobbik harcol azért, hogy végre tárjuk fel a kommunista múltat, végre számoljunk el, és adjuk meg az…
H/5043 A Magyarország területén tartózkodásra jogosító okmánnyal rendelkező nem magyar állampolgárok nemzetbiztonsági átvilágításának elrendeléséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azzal volt tele az ország, hogy ide egyetlenegy menekültet nem engednek önök be, mivel önök megvédik Magyarországot az illegális migrációtól, megvédik a munkahelyeket, és még sorolhatnánk azokat a sok-sok tíz- és százmilliárdb…
H/5043 A Magyarország területén tartózkodásra jogosító okmánnyal rendelkező nem magyar állampolgárok nemzetbiztonsági átvilágításának elrendeléséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Képviselőtársaim! Fölmerül a kérdés, hogy vajon a szolgálatok-e a hibásak abban, hogy ilyen emberek közöttünk lehetnek, és ki kell jelenteni, hogy nem, tehát nem a szolgálatok tehetnek arról, hogy a kormány olyan nyomást gyakorolt rájuk, hogy minél gyorsabban adják…
T/4784 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP tizenkilencedszer nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot, és mi tizenkilencedszer mondjuk el, hogy támogatjuk, hiszen adósságunk van, és önök is végiggondolhatnák, hogy van-e adósságunk például az áldozatokka…
T/4998 A 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről
SZILÁGYI GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság ülésén az ellenzéki pártok egyértelműen kifejezték, hogy nem támogatják ezt a törvényt, sőt felháborítónak tartják, hogy ilyen módon próbálják…
T/4998 A 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha megengedik, a felszólalásom elején reagálnék a Fidesz vezérszónokának egy-két megjegyzésére. Reménykedtem abban, hogy akkor most az ön felszólalásából megtudunk majd különböző adatokat, különböző tényeket és…
T/4998 A 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Először is nagyon szépen köszönöm elnök úrnak, hogy lehetővé tette, hogy megválasztott képviselőként és jegyzőként most felszólalhassak még egyszer. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék reagálni egy-két dologra, főleg Nacsa Lőrinc felszólalására. Itt elhangzott egy-két dolo…
A/4763 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Legfőbb Ügyész úr! Gondolom, értesült már arról, hogy a kormány kivette az Elios-projekt számláit az Unió felé benyújtott számlákból, és ezzel Magyarország 13 000 millió forint sorsáról mondott le vagy mo…
A/4763 Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Látom, legfőbb ügyész úr nem érzi az ügy súlyosságát. Tudja, önnek azért is ki kellett volna mennie, mert ha az OLAF azt mondja, hogy itt visszaélések voltak, az ön által vezetett ügyészség azt mondja, hogy nem, akkor menjen ki, és védje meg a mundér becsületét! De pontosan…
H/3606 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2015. február - 2017. február) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról B/2160 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2015. február - 2017. február)
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos napirendi pontról tárgyalunk most, hiszen a nemzetiségek jogállásáról szóló törvénynek megfelelően a kormány, ahogy önök is írják, kétévente áttekinti a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetét, és arról…
T/4513 A vagyonkezelő alapítványokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt több mint nyolc évben megszokhattuk, hogy önök kommunikációban nagyon erősek, mindig valamit mondanak, valami szépet próbálnak mondani, és a tetteik pedig nem fedik a szavaikat, tehát álságosan nyilatkoz…
T/3628 A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez a vita arról is szól, hogy a Fidesz-KDNP képviselőit mennyire érdeklik a munkavállalók. Hát ennyire, képviselőtársaim: alig több mint 10 százaléka az önök képviselőinek ül bent jelen pillanatban a teremben. (Nacsa Lőrinc: Egész nap nem v…
T/3620 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és egyéb törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szabó Zsolttól megkérdezném, hogy a labdarúgáson kívül mondjon nekem még egyet, mert felsorolta a kézilabdát, a vízilabdát meg hasonlókat, ahol 30-40 millió forintokat lehetne keresni egy-egy játékosnak. Egy játékosnak egy hónapban, mert én…
T/3371 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Simon képviselő úr, a Fidesz vezérszónoka, visszatérve a tegnapi napra, amikor képviselő úr felolvasott egy szöveget, aztán utána az érdemi válasz már nem érdekelte, elment; remélem, hogy ma ezzel a törvé…
T/3371 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örülök Kósa Lajos felszólalásának, hiszen példaértékű lehet akkor ezek szerint Debrecen városa majd az elkövetkezendő időszakban, ahol majd nem kell a taóból stadionfenntartásra pénzeket igényelniük. Ezzel is spóroltunk a költségvetésnek. B…
T/3371 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megpróbáltam tényleg nagyon figyelni Kósa Lajosra, mégiscsak a Fidesz egyik vezető politikusáról beszélünk (Kósa Lajos: Köszönöm szépen.), az egyik sportági szakszövetség vezetőjéről, próbáltam követni, de nem nagyon tudtam, tehát nem értet…