41 felszólalás
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai vitanapon gyermekeink biztonságáról hallhattunk már számos érvet és lépést a kormány tisztelt képviselőitől, illetve a kormánypárti képviselőktől, s azt gondolom, hogy gyermekeink biztonságával kapcsolatosan itt a Ház falai között e…
A/18224 Tesz-e valamit a fogyasztóvédelem a gyermekek életének és egészségének védelme érdekében?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Közismert dolog, hogy Magyarországon a lakosság várható életkora elmarad az Európai Unióban tapasztalható átlagos életkortól. Ennek egyik előidézője a különböző betegségek okozta idő előtti elhalálozás magas arány…
A/17882 Kék könyv kérdésköre
SZITKA PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Tudvalevő az, hogy ma Magyarországon több mint félmillió ember van arra rákényszerítve, hogy feketén dolgozzon; és ez a feketemunka legfőképpen az idegenforgalomban, az építőiparban, illetve a mezőgazdaságban lelhető fel. Nyilvánvaló, hogy e…
A/17882 Kék könyv kérdésköre
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Azt gondolom, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőként nem kell túlságosan magyaráznom azt, hogy a kormányzat bármely olyan jellegű döntését, amely a foglalkoztatáspolitikát érinti, amely az adott megyékben a foglalkoztatást növeli, ahol a pá…
H/17458 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
SZITKA PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a tisztánlátás kedvéért, azt gondolom, szeretnék egy információt megosztani a tisztelt képviselő urakkal, illetve az államtitkár úrral. Azt gondolom, ő tisztában van vele. A mai napon az ifjúsági és sportbizottság mint első helyen kijelölt bizottság…
H/17458 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Való igaz, hogy némi pontosításra szorul, amit mondtam. Tehát az ifjúsági és sportbizottság az Országház főemelet 37-38. számú tanácstermében ma délelőtt 11 órakor tárgyalta ezen módosítást. Az ön frakciójában ülő Gémesi G…
J/16834 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről H/17458 A "Nemzeti stratégia a kábítósz
SZITKA PÉTER, az eseti bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A tisztelt képviselők egy igen rövid időszakról szóló jelentést tarthatnak a kezükben, ugyanis az az országgyűlési határozati javaslat, amely alapján ez az eseti bizottság felállt, gyakorlatil…
J/16834 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről H/17458 A "Nemzeti stratégia a kábítósz
SZITKA PÉTER, az eseti bizottság elnöke: Egészen röviden csak, köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, a jelen lévő képviselők, a bizottsági vélemények, az államtitkár úr is egybehangzóan alátámasztják azt, amellyel a napirendi pontot, illetve a jelentést elkezdtük tárgyalni, hogy min…
K/17364 Hány rászoruló gyermek számára vált valósággá a nyaralás?
SZITKA PÉTER (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt tizenöt évben megfigyelhető volt az, hogy a táborozási, nyaralási szokások alapvetően megváltoztak. A rendszerváltozás után felbomlottak a hagyományos üdülőszolgáltatók, felbomlottak azok a szervezetek, amelyek spec…
H/16366 A" Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülö Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról szóló 19/2005. (IV.14.) OGY határozat módosítás
SZITKA PÉTER, az eseti bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az eseti bizottság létrehozásáról szóló 19/2005-ös országgyűlési határozati javaslat egy komplex feladatsort állított a tisztelt bizottság elé. A rendelkezésre álló idő nem nyújt lehetőséget arra a képviselők…
A/16404 Mit tesz a Kormány a fiatalok drogfogyasztás veszélyeivel kapcsolatos felvilágosítása érdekében?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Magyarországon a középiskolásoknak és a fiatal felnőtteknek, azaz a 18 és 35 év közöttieknek körülbelül egyharmada, egynegyede találkozott már valamilyen formában illegális kábítószerrel, és nyilvánvalóan ezeknek néhány há…
A/16404 Mit tesz a Kormány a fiatalok drogfogyasztás veszélyeivel kapcsolatos felvilágosítása érdekében?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon örülök annak, hogy egyre gyakoribb az, hogy a képviselők, ha kábítószerügyről beszélnek a tisztelt Ház falai között, akkor egyre gyakrabban a prevencióval foglalkoznak, és egyre kevésbé a büntetőjogi háttér különböző változtatásaival. Hiszen ha a kábítósz…
A/15741 Segítettek-e befolyásos üzlettársai az adócsalónak?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar közvéleményt joggal izgatja, és a határainkon kívül is figyelmet keltett az, hogy többévi szökés után Amszterdamban elfogták a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját, Varga Tamást. (Zaj az ellenzéki oldalo…
A/15741 Segítettek-e befolyásos üzlettársai az adócsalónak?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr. Azt gondolom, hogy elkötelezett demokrataként (Derültség a Fidesz soraiban. - Lengyel Zoltán: Hogy nem szakad rád !) nincsenek kétségeim afelől, hogy az együttélésünket biztosító jogállami keretek fenntartása és működtetése a lehető leg…
H/11437 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A teljes politikai paletta összefogásával 2000-ben elfogadásra került a Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorításáraö című dokumentum, amely mind a mai napig a szakma teljes elismerését bírja.…
H/11437 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Képviselő Úr! Én nagyon örülök annak, hogy gyakorlatilag már a részletes vitánál járunk, és néhány hét múlva felállhat az eseti bizottság. Mint az általános vitánál, most is - ahogy képviselő úr kifejtette - a másik két pa…
H/11437 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
SZITKA PÉTER (MSZP), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hosszas politikai csatározás és társadalmi egyeztetés előzte meg 2000-ben azt az országgyűlési döntést, azt a konszenzusos döntést, amelynek folyamán létrejött a Nemzeti stratégia a kábít…
H/11437 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
SZITKA PÉTER (MSZP): Nagyon röviden. Szeretném megköszönni, akik a vitában részt vettek, a különböző hozzászólásokat, és csatlakoznék Pettkó András képviselőtársam korábban elmondott ötletéhez, illetve akciójához, hiszen a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek vezetői ez év elején már leültek eg…
T/12497 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkavállalók, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról
SZITKA PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Elnök úr, köszönöm szépen. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúsági és sportbizottság tárgyalta a 12497. számú törvényjavaslatot, és a szocialista képviselők nagy elismeréssel fogadták a bizottsági ülésen a javaslatot, h…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
SZITKA PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A múlt heti ülésén tárgyalta a parlament ifjúsági és sportbizottsága a T/11621. számú törvényjavaslatot, és rögtön a bizottsági ülés előtt megfogalmazódott az, hogy az előttünk álló adótörv…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
SZITKA PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szalay képviselő úr fideszes képviselőként a drogproblémáról beszél, felelős politikusként, az a Fidesz, amelynek a részéről a nemzeti drogstratégiához, amit konszenzussal fogadott el a tisztelt Ház, ehhez a stratégiához egy árva fillért nem…
V/10165 Kormánypropaganda és valóság - a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!
SZITKA PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Medgyessy-kormány elmúlt két évében kifejezetten frekventált terület volt az ifjúságügy, a gyermek- és fiatalkorúak életének megkönnyítése, lehetőségeinek kiterjesztése. (13.00) Ennek köszönhetően az elmúlt két évben egyrészt…
I/10342 Szükséges-e a Büntető Törvénykönyv módosítása, a kábítószer fogyasztásra vonatkozó jogszabályi környezet megváltoztatása?
SZITKA PÉTER (MSZP): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! (Zaj.) Ha egy kis csendet kérhetnék képviselőtársaimtól, mert a saját hangomat nem hallom. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben a Kendermag Egyesület megmozdulását követően újra a politika középpontjába kerül…
I/10342 Szükséges-e a Büntető Törvénykönyv módosítása, a kábítószer fogyasztásra vonatkozó jogszabályi környezet megváltoztatása?
SZITKA PÉTER (MSZP): Az új jogszabályi környezet, amiről az államtitkár úr beszélt, mindösszesen 15 hónapja van hatályban, és ez az új jogszabályi háttér tökéletesen harmonizál azzal a 2000-ben konszenzussal elfogadott nemzeti drogstratégiával, amelynek hatálya nagyon lassan lejár. Az újat meg fogju…
K/9577 Sikerült-e a helyi közösségeket bevonni a kábítószer-probléma elleni küzdelem során?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ennek a Háznak a falai között már nagyon sokszor beszéltünk kábítószerügyi kérdésekről, és ellenzéki képviselők és kormánypárti képviselők szájából is már többször hallható volt, hogy 2000-ben konszenzussal elfoga…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
SZITKA PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten tárgyalta az ifjúsági és sportbizottság a J/8624. számú jelentést. A bizottsági ülésen legfőképpen a 2003. évi magyarországi kábítószerhelyzetről szóló je…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
SZITKA PÉTER, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására című programot az Országgyűlés 2000-ben, ellenszavazat nélkül fogadta el. A stratégia meghatározza a kábítószer elleni…
I/6084 Mit akar az ügyészség K&H Equities ügyben - az igazságot kideríteni vagy azt inkább eltitkolni?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Egy rossz érzésünkről szeretnénk először beszámolni önnek. (Dr. Répássy Róbert: Jogos! - Az elnök csenget.) A brókerbotrányként elhíresült K&H Equities-ügy kapcsán az ügyészi szervezet reagálásaiban hasonl…
K/4216 Miként változik a kábítószer elleni küzdelem?
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az Unió történetében a kábítószer-probléma hosszabb múltra tekint vissza, mint Magyarországon. A problémára adandó közös válaszok igénye az 1980-as évek végén fogalmazódott meg. Az elhatározást tettek követték, és az…
A/4094 Tisztán szeretnék látni!
SZITKA PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az utóbbi időben a sajtóban, televízióban sokféle hír, rémhír, információ és dezinformáció jelent meg a lakástámogatásokkal kapcsolatban. Ehhez kórusban kapcsolódtak az ellenzéki politikusok, az Orbán-kormány vo…