2 015 felszólalás
T/17782 Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvényjavaslattal elérni kívánt cél az, hogy az adósok önkéntes jogkövetésének támogatása mellett a végre…
T/17782 Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Először is köszönöm szépen a törvényjavaslat támogatását a kormánypárti képviselő úrnak. Szeretnék röviden Staudt Gábor képviselő úr felszólalására reagálni. Először is nagyon érdekes felszólalás volt, h…
T/17786 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt benyújtó Képviselő Úr! A törvényjavaslat célját hallhattuk, az egyértelmű: a látássérült emberek számára a Braille-írás használatához szükséges Braille-nyomtató és -kijelző is kerüljön…
I/17800 Mikor nyújtanak végre érdemi segítséget a fával fűtő tömegeknek, vagy ez is a leendő Jobbik-kormányra vár?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az adócsökkentési javaslat, az áfacsökkentési javaslat mindig is ellenzéki műfaj; ellenzéki műfaj, mert népszerű, aki hallja, úgy gondolja, hogy ennek örülni fog majd, és nincs b…
K/17459 Fürdővízzel a gyereket?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Egyik megállapításával, amit a kérdésében fogalmazott meg, nem értek egyet, ami így szól, hogy kikerült a magánszemély adózók látóköréből az 1 százalékos bevallási l…
I/16861 Mikor tesz végre valamit a kormány hazánk leszakadása ellen?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy nézem meg hallgatom önt, egyetlenegy közös van bennünk, úgy látom, a nyakkendőnk színe, de egyébként (Zaj a Jobbik padsoraiból. - Farkas Gergely: Dicsekedsz?) az or…
T/17300 A Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Budapesten, 2002. szeptember 11-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló Je
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország és az Észt Köztársaság között jelenleg is alkalmazható adóegyezmény jegyzőkönyve egy meghatározott jövedelemtípus, a jogdíj adóztatására vonatkozóan tartalmaz eg…
K/16069 Mit jelentenek a TOP-os források a megyék életében?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is elmondta, megkezdődött a területfejlesztési operatív program végrehajtása. Ez egy igen különleges program, mert Magyarországon még nem volt olyan forrá…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány célja egyértelmű volt a tavaszi adócsomag előterjesztésével, beterjesztésével: egyrészt a 2018-as költségvetés bevételi számait alapozza meg az adót…
K/15732 Költői kérdés, avagy miért nem akar a kormány erős munkavállalói érdekvédelmet?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon a jogszabályi környezet megfelelően biztosítja a szakszervezetek jogi védelmét. Az Alaptörvény szerint a szakszervezetek és más érdekképviseleti szervezete…
K/15956 Mik az első tapasztalatok a most először használt elektronikus adóbevallással kapcsolatosan?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány 2015-ben döntött arról, hogy a személyijövedelemadó-bevallást átalakítja, és egy úgynevezett elektronikus szja-rendszert hoz létre, amelynek a lényege az, hog…
K/15728 Milyen eszközöket lát a kormány az egyes régiók közötti munkaerő piaci különbségek megszüntetésére?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 2010-es kormányváltást követően pozitív irányú változásokat eredményeztek az elmúlt évek kormányzati döntései a munkaerőpiaci folyamatokban, ami a foglalkoztatás növelé…
K/15942 Miért nyírja ki a kormány a kisvállalkozásokat a minimálbér emeléssel, és miért a multikat támogatja helyettük?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Véleményem szerint az LMP-nek el kellene döntenie, hogy milyen politikát folytat a kisvállalkozások és a munkavállalók tekintetében. Jelen felszólalás esetén,…
K/15958 A növekvő elégedetlenségtől egyre hangosabb a munka-világa!
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön helyzetértékelését a valóság és a tények teljes egészében megcáfolják, hiszen a foglalkoztatás szintje már évek óta a legmagasabb a rendszerváltás óta, a munkanélkü…
T/15550 Az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény A melléklete módosításának kihirdetéséről
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vámeljárások egyszerűsítése és összehangolása, illetve az ideiglenes behozatal vámeljárás lefolytatásának megkönnyítése érdekében 1990. június 26-án került elfogadásra az á…
T/15551 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az áruk TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó 1975. november 14-i vámegyezményt ‑ a továbbiakban: TIR-egyezményt ‑ Magyarország 1978-tól alkalmazza a g…
T/15552 Az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat az automatikus adóügyi információcsere megvalósítását szolgálja az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális megá…
I/15791 Hány családnak jelentett eddig segítséget az otthonteremtési kedvezmény és milyen források állnak majd rendelkezésre, ezekre a célokra a 2018-as költségvetésben?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország 2018. évi költségvetése a munkából élő emberek és a családok költségvetése, mint ahogy azt ön is hangsúlyozta. A családok támogatása és megerősítése áll a ko…
K/15723 Kinek, mit és miért engedett el tavaly a NAV?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Adó- és Vámhivatal számára már 1991-től a XLIX. csődtörvény lehetővé teszi a követeléslemondás intézményét. Azonban ezzel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hosszú éveken keresztül…
A/15749 Mi marad a kilátástalanság után?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is, nézzük a kivándorlással kapcsolatos tényeket! Az arány kiegyenlítődik: amennyien távoznak az országból munkavégzés céljából, annyian egyébként haza is jönnek,…
A/15749 Mi marad a kilátástalanság után?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Egy biztos, hogy lényegesen többen jönnek haza a külföldön dolgozók közül az elmúlt évekhez képest, tehát ez a tendencia mindenképpen pozitív. (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Ami pedig az önök bérlakásprogramját illeti, ahelyett…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány május 2-án nyújtotta be az Országgyűléshez az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat a magánszemél…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen szeretnék reagálni néhány elhangzott kérdésre. Az első, amit itt Bangóné képviselő asszony mondott, akkor kezdjük azzal, ezzel a bizonyos NAV 637 milliárd forintos követelésele…
A/15623 Kik akadályozták meg, hogy rajtaüssenek Voldemorton?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önnel közölni, hogy ön olyan adatot, információt kér nyilvánvalóan politikai céllal, ami törvénysértő és törvénytelen, ugyanis a nyomozó hatóságok munkáját törvények s…
A/15623 Kik akadályozták meg, hogy rajtaüssenek Voldemorton?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Nézze, az az ön magánügye, hogy milyen újságot olvas, 168 Órát vagy mást, de akkor legalább olvasná el alaposan, ugyanis ez az ügy 2015 júliusában történik. Tudja, hol voltam én akkor? Ez az egyik. A másik, ha ismerné a törvényeket, például a…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is rendkívüli eseménnyel kell hogy kezdjem. Józsa István képviselő úr szavait ki kell hogy kérjem magamnak, ugyanis a kormányzó pártokat lefasisztapártozta. Azt hiszem, hogy kicsit túll…
K/15489 Miért nem hozza előre a kormány a novemberi nyugdíjemelést?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A válaszomban először is szeretném leszögezni, hogy a Fidesz-KDNP az egyetlen olyan kormány, amely a nyugdíjemeléssel kapcsolatos minden ígéretét teljesítette…
K/15491 Mit kívánnak tenni az elszabadult albérleti díjak, a lakhatási válság mielőbbi kezelése, majd megállítása érdekében?
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy-két mondatot talán érdemes arra szentelni, hogy hogyan alakult ki ez a helyzet Magyarországon, hogyan alakult ki az a helyzet, hogy egyre több ingatlant vásárolnak az…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A reklámadó már megalkotása óta, 2014 óta az Európai Bizottság célkeresztjében áll, a sávosan progresszív mértékrendszernek köszönhetően ugyanis a nagy árbevétellel r…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni a két kormánypárti felszólaló támogatását, így bízzunk abban, hogy a parlamentben a szavazás során többséget kap a törvényjavaslat. A három ellenzéki párt felszólalása vél…