2 015 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön osztályharcosságától egészen eljutottunk egy szabálytalansági eljárásig a felszólalásában. A napirend előtti felszólalások nem egyedi ügyekről szoktak szólni, hanem általáno…
I/426 Meddig tartja még bizonytalanságban a kormány a KATÁ-s vállalkozásokat?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kata végleges módosításáról konkrét válaszokat nem fogok tudni adni, hiszen ezt csak akkor ismerhetjük meg, ismerhetik meg, amikor a törvényjavaslat az Országgyűlés elé kerül, d…
I/219 Milyen évközi segítségre számíthatnak a Kormánytól a nyugdíjasok?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, úgy van, ahogy az interpellációjában elmondta: ez egy folyamat, ami 2010-ben kezdődött, amikor a Fidesz-KDNP kétharmaddal megnyerte a választást. Akkor azt íg…
I/425 Miért emelik tudatosan az élelmiszerek árát az élelmiszeradóval?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Elég különleges, hogy ön mint a DK képviselője kéri számon azt, hogy a jelenlegi kormány megsarcolja az embereket. Nem kell hozzá túl régre visszagondolni: az igazi megszorít…
K/450 Meddig növeli még a terheket az adóemelések kormánya, az Orbán-kormány?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az ön hangzatos kijelentése után nézzük szerintem a tényeket. Melyek a tények az adócsökkentés terén? Ön említi a munkavállalókat terhelő elvonást. Van egy úgynevezett adóékszámítás, amit az OECD végez el. A következők…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elég különleges és rendhagyó a felszólalása, mert képviselők ritkán foglalkoznak maradványforrásokkal, illetve annak a napi politikai kérdéseknek a finanszírozásába való bevonásáv…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön a felszólalásának a 90 százalékában az ön által benyújtott költségvetési módosító javaslatokról beszélt. Mivel ön először képviselő, valószínűleg nem tudja, hogy van a költségv…
I/359 Miért akarnak véget vetni egy sikertörténetnek?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tegyük helyre a számokat! Tehát főállású katás jelenleg tudomásunk szerint 248 ezer, mellékállású 144 ezer és katás szüneteltető vállalkozás 69 ezer van ‑ és hogyha így nézzük a számokat…
I/370 Hajlandóak-e tenni valamit az infláció ellen?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy tűnik, ha önök kormányon vannak, megszorítanak és elvesznek (Arató Gergely: Nem mi vagyunk kormányon, tévedni tetszik!), ha ellenzékben vannak, akkor pedig áfát akarnak…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2010-es évek növekedési lendületét a koronavírus-járvány megakasztotta. Ugyanakkor a járvány által előidézett válság sokkal kedvezőbb helyzetben érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as pénzügy…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megmondom őszintén, déjà vu érzésem van. Akkor is itt voltam a parlamentben, amikor az ön miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc 2008 táján mondta (Vajda Zoltán közbeszól.), hogy ebben…
H/279 A globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadásának elutasításáról
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném azzal kezdeni, hogy a Gazdasági bizottság határozati javaslatát a kormány részéről támogatjuk. Az irányelvtervezet az OECD keretében 2021 decemberében elfogad…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön kritizálja a kormány inflációellenes lépéseit, például az árstopot. Csak mondom önnek, hogy a mai napon vezette be Horvátország az üzemanyagárstopot a magyarországi példára, va…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is elmondta, háború idején, magas infláció idején, energiaválság, egyéb gazdasági nehézségek idején milyen költségvetést lehet készíteni egy országnak. Egészen bizonyos, hogy ak…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Igen, nagyon fontos az, hogy megértsük, hogy mi is történik a globális minimumadó bevezetése során, hogyan létezik az, hogy az OECD 2021. októberi nyilatkozatát, amit Magyarország támoga…
I/295 Visszaadják-e az önkormányzatoknak a helyi közösségi közlekedés költségvetési támogatását 2023-ban?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt bő két év legnagyobb feladata a koronavírus-járvány elleni védekezés volt, ami bizony érintette az ország minden állampolgárát, gazdasági szereplőit, a vállalkozásokat, az állam…
I/298 Miért védi tíz körömmel a Fidesz a multik extraprofitját?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Bevallom őszintén, kicsit meglepnek az érvei, hiszen nem nagyon értem, hogy egy országnak miért baj az, ha tőkét csábít az országba. Nem nagyon értem, miért baj az, ha egy ország támogat…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Akkor kezdjük az állításaival! Azt mondta először, hogy átláthatatlan ez a költségvetés. Ezt minden évben elmondja az ellenzék a kormány által benyújtott költségve…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem nagyon láttam magát itt az elmúlt 24 évben a parlamentben (Szabó Szabolcs közbeszól.), mindenesetre köszönöm a tanácsait, hogy (Derültség a kormánypártok soraiban.), ho…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Rendkívüli helyzet, rendkívüli intézkedés. Ahogy ön is elmondta, rendkívüli helyzetben vagyunk. Rendkívüli helyzetben vagyunk katonailag, hiszen a szomszédban háború zajlik már tö…
I/217 Mikor áll végre a kormány a magyar emberek pártjára?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Önnek is szeretném megjegyezni, mint az elmúlt héten a Jobbik felszólalójának, hogy egy párt nem attól jobboldali konzervatív, hogy a parlamentben feláll, és elmondja, hogy…
I/29 Ismét a nyugdíjasoknak tett hazugsággal kezdik a kormányzást?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-kormány azt a politikai ígéretet tette 2010-ben, 12 évvel ezelőtt, hogy megvédi a nyugdíjak vásárlóértékét, minden évben, mindegy, hogy milyen gazdasági helyzetben van az…
A/263 Kettős mérce a nyilvánosságban
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm, hogy ilyen mély szakmai kérdést intéz a minisztériumhoz. Nyilvánvalóan az ön azonnali kérdésének címéből nem lehetett kitalálni, hogy ön arról fog majd érdekl…
A/263 Kettős mérce a nyilvánosságban
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Én csak újra megköszönni tudom a képviselő úrnak, hogy ilyen aprólékosan elvégzi a képviselői ellenőrzési feladatát, és azt tudom ígérni, meg fogjuk vizsgálni, hogy az itt felvetett jogszabályi előírásokat a költségvetési intézmények és a minisztériumo…
A/262 Mi nem folyik itt?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ma már többször szóba került az infláció kérdése, ami az egyik legfajsúlyosabb gazdasági kérdés a mai helyzetben. Valóban 10,7 százalékos drágulást mértek májusban. Ez azért törté…
A/262 Mi nem folyik itt?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azért Észtországban 20 százalék az infláció, Litvániában 18,5, Csehországban 13,2, Lettországban 16,4, Lengyelországban is magasabb: 11,4, Hollandiában 11,2, és még sorolhatnék jó néhány országot. Magya…
K/241 Mikor teljesíti Orbán Viktor az ígéretét?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt évtizedben a kormány adópolitikájának fókuszában a gazdasági növekedés és a családok támogatása állt, kiemelt célként tekintve a munkát terhelő adók csökkentését. A korm…
K/239 Mikor vezetik be az eurót, amely segítene a magyar gazdaságon és vállalkozókon?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Hazánk elkötelezett a közös valuta, az euró bevezetése mellett, azonban mielőtt ennek dátumáról döntene, még elég sok mindennek meg kell történnie. Így meg kell felelni nyilván a…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal kezdeném, hogy ön azt mondta a saját pártjáról, hogy jobbközép konzervatív párt. Mielőtt a felszólalásának érdemi részére rátérnék, engedje meg, hogy ezzel vitatkozzam. Ugya…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Különleges az ön fejtegetése, ugyanis azt állítja, hogy nincs válság. Aztán azt is állítja, hogy a háború lényegében nincs hatással a magyar gazdaságra, a magyar gazdaság nehézségére. Kim…