483 felszólalás
H/7409 Keller László országgyűlési képviselő mentelmi ügye
TATAI-TÓTH ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Keller László mentelmi ügyében a mentelmi bizottság kormánypárti tagjai határozottan úgy ítélték meg a helyzetet, hogy Keller László nem tett mást, min…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megfogadom Varga Mihály tanácsát, és próbálok érdemi választ adni arra a sok valótlan állításra, amiket Szijjártó Péter az imént elmondott. (Nagy zaj.)
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elhangzott jó néhány felhívás a kormánypárti képviselőkhöz a választási ígéreteink betartására. Alig van hozzászóló, aki erre nem tér ki. Természetesen igazuk van, a választási ígéreteket be kell tartani. Másfél év elteltével azonban kicsit talán…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csaknem minden ellenzéki képviselő elmondta, hogy rosszul terveztük meg a mai vitát, hiszen kétperces hozzászólásokban reagálunk. Szeretném emlékeztetni azt a néhány ellenzéki képviselőt, aki részt vett két héttel ezelőtt a…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lezsák képviselő úr felszólalásához szeretnék csatlakozni azzal, hogy a szocialista képviselőcsoportnak és minden egyes képviselőnek éppen olyan fontos a magzati élet védelme, mint önöknek. Ebben nincs közöttünk vita. Ma Magyarországon törvény sza…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen mértéktartással fogok én is beszélni azokról a többletekről, amelyeket a 2004-es költségvetés a családok számára biztosít. Lezsák Sándor képviselő úr az imént hozzászólásában a család fontosságáról beszélt, amiben ismét egyetértünk.…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sisák Imre képviselő úr az imént 53 ezer közalkalmazottról beszélt. Szeretném elmondani, bár valószínű, hogy fölöslegesen mondom, hiszen közigazgatási szakembernek nevezte magát az imént (Domokos László: Pedig csak képviselő!) Parancsol? (Domokos…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sisák képviselő úr kérdésére szeretnék válaszolni, hogy a 6,5 milliárd forint mire elegendő. Azt mondta, hogy 50-60 ezer közalkalmazott elbocsátását tervezi a kormányzat, és ahhoz van ez az összeg tervezve. Elárulom képviselő úrnak, hogy a…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Hangoztatják a változtatáshoz kötődő politikai szándékot. Ha egy olyan intézményről lenne szó, amely hosszú ideje jól működik, akkor esetleg igazuk lenne önöknek, de miután önök hozták létre ezt az intézményt néhány…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Répássy úrnak annyit szeretnék mondani, hogy a parlament létrehozott egy vizsgálóbizottságot, és talán nem a részletes vitát kellene kihasználni ahhoz, hogy gyalázza a miniszterelnököt. Találjon erre más fórumot, a parlament nem erre…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Le kell szögeznem, Répássy úr, hogy nem vagyok bankszakember, mint ön, viszont erkölcsi kérdésekben felhatalmazva érzem magam, hogy véleményem legyen. (Varga Mihály: Ez büntetőjog, nem bank!) Ön tehát elmondta a sajátját, én is el fogom monda…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Csak nagyon röviden, megfogadva államtitkár úr intelmét, Hargitai úrnak szeretném elmondani, hogy valóban harminc évet töltöttem el az iskola világában. Remélem, ez a Fidesz szemében sem bűn, ha valakinek a politizálás előtt van becsületes foglalkozása is. Tehát ezt termész…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Mielőtt, képviselőtársaim, tisztelt Országgyűlés, tovább folytatják a lesajnálásomat (Derültség.), szeretném Répássy úrnak elmondani, nem kaptam megbízatást arra, hogy itt a törvényt védjem, és kifejeztem, nem vagyok ezzel egyedül, hogy bizonyos területhez nem értek - volta…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elsősorban Gémesi úr hozzászólásának az első részére szeretnék reagálni, amikor az önkormányzatokról szólt, illetve a beadott módosító indítványokról. Alapjában véve a célkitűzéseit és a felvetését korrektnek tartom, akár so…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bernáth Ildikó képviselő asszonynak szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy ha el is olvasná a költségvetési törvényt, akkor a foglalkoztatás támogatására találna benne fejezeteket - javasolom ezt önnek. Az oktatással kapcsolatban Tóth Ferenc képvis…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem szerettem volna részletezni, és nem is fogom azt tenni, hogy a költségvetési törvényjavaslat milyen foglalkoztatási lehetőségeket tartalmaz. (Dr. Hargitai János: Ne is tedd, mert azon vitázni lehetne.) Összefoglalóan azt…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bernáth Ildikó képviselő asszonynak szeretném mondani, hogy nálunk nem számít halálos bűnnek, ha a kormányunkkal vitatkozunk. Ugyanakkor igaz, hogy én a számítógépes változatát olvastam a költségvetésnek, de gondolom,…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mátrai Márta képviselő asszony hozzászólása eszembe juttatta azt a '98-as tévévitát, amikor későbbi szövetségesük, Csurka István azt mondta, hogy a Fidesz mindenkinek mindent már megígért ingyen (Közbeszólások az ellenzéki p…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesnek tartom, tisztelt Országgyűlés, hogy a parlamentben a képviselők kifejthetik a véleményüket, és talán akkor megbocsátják nekem, ha én is kifejtem az enyémet (Balsay István: Köszönjük szépen! - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból:…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sisák képviselő úr, miután figyelmeztetett bennünket a részletes vita szabályaira, kemény csúsztatásokat engedett meg magának a tankönyvtámogatással szemben. Szeretném ezt korrigálni. A minden tanulóra számított 2400 forinto…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Mátrai Márta Képviselő Asszony! Javasolom, hogy azokat a papírjait, amelyeket már egyszer fel tetszett olvasni, valamilyen jellel lássa el, mert amit az imént elmondott, azt egyszer már el tetszett mondani. Így én n…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szabó Erika Képviselő Asszony! Én nem az emlékezetemre hagyatkoztam, itt vannak előttem a beterjesztett törvényjavaslat számai, azokat a számokat olvastam fel. Nagyon nagy megtiszteltetés a kormány és a kormánypárto…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném a tisztelt Országgyűlést emlékeztetni, hogy a korábbi hozzászólásomban összefoglalóan elmondtam, hogy több mint 20 oktatási, szociális normatívával kapcsolatban adtunk be módosító indítványt, amelyeket a kormány támogatott, és ezeket töb…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy igaza van Halász János képviselő úrnak, hogy ez a 2004-es, beterjesztett költségvetés a leépülést is elősegítheti. Hozzászólásai legalábbis arra engednek következtetni, hogy rá ilyen hatással volt ez a köl…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán megszólaljak-e, de azért fölteszek egy kérdést a szegényekért igen-igen aggódó ellenzéki képviselőtársaimnak. Tudják-e, hogy a 300 forint hányszorosa annak a családipótlék-emelésnek,…
I/6205 Nyíltan a titoktartásról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A közoktatásról szóló törvény módosításának egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért eleme a pedagógusokat és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottakat terhelő titoktartási kötelezettség jogszabályi megjele…
I/6205 Nyíltan a titoktartásról
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Megnyugtató volt számomra az összefoglalója, amelyet az elmúlt hetek szinte hisztérikus bejelentései után elmondott. Megnyugtató, hogy nem arról van szó, hogy az oktatási törvény arra teremt lehet…
T/5967 A vagyon, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozattételi kötelezettségről
TATAI-TÓTH ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság tegnapi ülésén megvizsgálta a beterjesztett törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát a Házszabály…
I/6208 Országos népi kezdeményezés
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! A közoktatási törvény módosítása előtt a kötelező óraszámon felüli tanítás túlmunkának minősült. A közoktatási törvény legutóbbi módosítása a pedagógusok védelmében korlátozza a kötelező óraszám feletti tanítás elrendelését. A parlamenti döntés óta tö…
I/6208 Országos népi kezdeményezés
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Megköszönöm a válaszát. Úgy értékelem, hogy a válaszával hozzájárult ahhoz, hogy az érintett pedagógusok - és bízom benne, hogy a szakszervezetek is - megértik a legutóbbi törvénymódosítás lényegét, és a kollégáim energiájukat a jövőben valóban az okt…