369 felszólalás
T/4436 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról T/4467 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a december 4-ei ülésén az alkotmányügyi bizottság elutasította a tárgysorozatba-vételét a Balsai István és Csampa Zsolt képviselők a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/4467. számú törvényjavaslatának.…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én a 14., 15., 16., 17. és 18. ajánlási pontok alapján - ahogy Frankné dr. Kovács Szilvia képviselőtársnőnk nagyon helyesen elmondta - azokra a módosítókra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek az eljárást oly módon befolyásolják, hogy a közjegyzőktől a bíró…
I/4398 Kisgyermekes anyák védelmében
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Válaszának az a része mindenképpen megnyugtató, amelyben a miniszter asszony arról beszélt, hogy az anyatej átvételi árának emelését megvizsgálják, illetve ennek mielőbbi bevezetését tervbe veszik. Azt gondolom, elsősorban valób…
I/4310 Hitel vagy uzsorakamat?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Ma Magyarországon egyre több személygépkocsi vesz részt a forgalomban. Míg 2002-ben a 100 háztartásra jutó gépkocsik száma 46 darab volt, addig 2006-ban ez a szám 54-re emelkedett. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a gépkoc…
I/4310 Hitel vagy uzsorakamat?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, novemberben egy rendelet módosítására sor került. Most kell megnéznünk, hogy mennyire fogják ezt egyrészt betartani, és milyen hatással lesz a teljes hiteldíjmutató kiszámítása során a tájékoztatásra ez a munka. Valóban, a r…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlási pontok közül az 5. és 6., általam jegyzett módosító indítványok mellett szeretnék érvelni, és pontosan azokkal kapcsolatban, amit itt képviselőtársnőink is elmondtak, amely szerint abból, hogy valaki…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Annyit kérek mindenkitől, konzervatívoktól, szocialistáktól, liberálisoktól, hogy legyenek minimálisan annyira liberálisak, hogy elhiszik nekem, és megengedik liberális szemlélettel azt, hogy mást gondoljak a világról, mint bárki más. Nekem is legyen vé…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Hadd fogalmazzak akkor úgy, hogy segítséget szeretnék kérni, hogyan lehetne azt szépen megfogalmazni, hogy alapvetően nem a nőket éri a diszkrimináció, mert akkor ilyen alapon, ha a nőket éri a diszkrimináció, akkor a romákat éri a diszkrimináció, a fogyatékkal élőket éri a diszk…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót. Az ajánlás 5. és 6. pontja mellett szeretnék továbbra is érvelni, mégpedig azzal, hogy két változatban is benyújtottam ezt a módosító indítványt, az egyik szó szerinti megfogalmazásban azt tartalmazza, hogy a másik nem képviselője kövesse annak figyelembevételéve…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Összefogást születendő gyermekeinkért - szól a napirend előtti hozzászólásom címe, és valóban, összefogásra, biztonságra és stabilitásra van ahhoz szükség, hogy az aggasztó demográfiai mutatók változása meginduljon…
T/3994 A társadalombiztosítási nyugellátásról T/3995 A társadalombiztosítás működésének alapvető szabályairól és forrásairól T/3996 A társadalombiztosítás működésének alapvető szabályairól és forrásairól szóló 2007. évi ... törvény, valamint a társadalomb
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy október 30-i ülésén a költségvetési bizottság Herényi Károly képviselő, MDF, az egykulcsos személyi jövedelemadó előkészítéséről szóló T/4135. számú törvényjavaslatának, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság Semjén Zsolt és más kép…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon az MSZP képviselőcsoportja 84 percet, a Fidesz képviselőcsoportja 68 percet, a KDNP képviselőcsoportja 29 percet, az SZDSZ képviselőcsoportja 36 percet, az MDF képviselőcsoportja pedig 23 percet használhat fel álláspontja kifejtésére.
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági egyensúly javításának erősödő igénye, valamint a hosszú távon is megfelelő egyensúlyi feltételek létrehozásának szükségessége a kormány gazdaságpolitikájában 2006 közepétől lényeges fordulatot hozott. Ettől kezdve középtávon a kormány legfontos…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): A 2008. évi költségvetést megalapozó egyes törvényekről szól a mai vita, hogyha jól értem, és hogyha képviselő úr is hasonlóan a napirendi pontnál tart, akkor ez pedig például az, hogy milyen bevételekre tesznek szert az egyes hatóságok, illetve ezek a hatóságok milyen mértékben…
T/3328 A kisajátításról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A szavazás során nem döntünk az ajánlás 1., 2., 3., 5., 9., 13., 14, 18., 20., 22., 23., 27., 28., 43., 45., 49., 50., 52., 53., 54. pontjairól, valamint a kiegészítő ajánlás 22. pontjáról, mert ezek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Nem hat…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon szavaztunk a 2006. évi költségvetés kapcsán a végrehajtásáról szóló törvény módosító indítványairól, amelynek kapcsán ellenzéki képviselők éppen amiatt ostoroztak bennünket, egyfelől egyik ellenzéki képvisel…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a frakciók rendelkezésére álló 11 órás időkeret megoszlása a következő: az MSZP képviselőcsoportjának 232 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 187 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 75 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 98 perc, az MDF képvise…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A cél közös, fejlődjön Magyarországon, és ennek eszköze a költségvetés. A cél közös, ha egy kicsit magunk között összenézünk, és össze is kacsinthatunk, akkor a túlnyomó része a jelenlévőknek elsősorban a vidék további fejlesztését és felzárkóztatását t…
H/3451 Népi kezdeményezés a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: "Az Országgyűlés határozata népi kezdeményezésről. Az Országgyűlés a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta 'Az Országgyűlés tűzze napirendjére és tárgyalja meg az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról módosítá…
H/3906 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés elfogadásáról
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentésben foglaltak sok pozitív és több, a jövőre vonatkoztató következtetések levonására alkalmas negatív megjegyzést is tartalmaznak, azonban hatékony vita…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon összesen 271 perc áll a frakciók, valamint a független képviselők rendelkezésére álláspontjuk kifejtésére. Ebből az MSZP képviselőcsoportjának 105 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 85 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 34 perc, az SZDSZ képvi…
Bejelentések
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Horváth János képviselő, Fidesz. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra az alábbi frakcióvezető-helyettesek jelentkeztek: Botka Lajosné, MSZP; Medgyasszay László, KDNP; Csáky András, MDF; Gusztos…
H/3906 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés elfogadásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársam! Ha kellő humorral, itt a korai órákra való tekintettel foglalkozunk ezzel a témával, akkor engedjenek meg egy olyan ambiciózus megjegyzést, hogy 2003-ban beszéltünk arról, hogy ifjúsági stratégiára volna szükség, de egyrészt ne…
H/3906 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés elfogadásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen. Bár most valószínűleg rádióhallgatók túl nagy számban nem követik a vitát, televíziónézők meg biztos, hogy nem követik, merthogy nincs közvetítés, de két különböző műfajról van szó. Mind a kettő országgyűlési határozati javaslat, ami előttünk fekszik. Az egyiknek…
H/2842 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat módosításáról J/2843 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság Országgyűlésének ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága megtárgyalta az ifjúság életkörülményeiről szóló 2005. évi jelentését, és a jelentés sajátosságá…
H/2842 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat módosításáról J/2843 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a
TÖRÖK ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Új Magyarország, új politika, új ifjúságpolitika - ez kell hogy lebegjen a szemünk előtt a következő időszakban, és amikor a 2005. évi jelentést elemezzük, akkor is azt kel…
H/2842 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat módosításáról J/2843 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Több képviselőtársammal is egyetértünk, amikor a népesedéspolitika kérdéskörében azt elemezzük, hogy mi történik Magyarországon, illetve egész Európában, és valóban senki sem sopánkodik, hanem helyzetmegállapítást mond, de az sajnos negatív. Erre mondta…
H/2842 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat módosításáról J/2843 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen. A fiatalok milyen következtetést vonnak le abból, hogy az ország hogyan gondolkozik felőlük, az állami vezetők, a cégek, az intézményvezetők vagy éppen az önkormányzatok? A jelentés egy szegmenst külön is kiemel, ez az önkormányzatok világa, hiszen az önkormányza…
H/2842 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat módosításáról J/2843 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amiket Czomba Sándor az előbb elmondott a képzés tekintetében, azok közül több dologban egyetértünk, hiszen akár a szakképzés, akár az alapvető műveltség megszerzéséhez szükséges képzés néha hagy némi kívánnivalót maga után. A…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban vannak viták, olykor még frakción belül is, de ezek nyilvános viták, és esetleg láthatók is; míg mintha valami mást látnék a múlt héten, illetve most a másik oldalon: különböző dolgokért aggódnak képviselőtársaim. (Bernáth Ildikó…