362 felszólalás
V/15693 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért kértem ügyrendben szót, mert a bekiabálási stílusnak ‑ amit én egyébként elfogadok mint parlamenti műfajt ‑ azért vannak bizonyos határai. Olyan szavak hangzottak el Teleki László képviselő úrtól, amikor én szóltam, amit felháborítónak…
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először egy gyors reagálással kezdeném arra, amit Bencsik János képviselőtársam elmondott. Az tény, hogy a szocialista ipar összeomlása után Tatabánya a fejlesztések révén megmenekült. A rengeteg utcára került ember na…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban a szociális ágazatról fogok beszélni szakpolitikusként. A költségvetés szempontjából és a szakma szempontjából az első és legfontosabb dolog a szociális dolgozók bére. Persze kormá…
T/15378 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a gyermekvédelem rendszerének megerősítése érdekében történő, valamint egyéb törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Bár vannak a törvényben olyan dolgok, amik méltányolandóak, de úgy gondolom, hogy nekem mint ellenzéki politikusnak most az a feladatom, hogy az aggályaimat és a ké…
T/15378 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a gyermekvédelem rendszerének megerősítése érdekében történő, valamint egyéb törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először Selmeczi Gabriellának szeretném mondani, hogy én értettem, hogy önök a Fidesz padsoraiból beadtak módosító indítványt ezzel kapcsolatban, csak ez a vita most nem a különböző képviselők módosító indítványairól szól, hanem az eredeti j…
K/15281 Az ápolási díjban részesülőket meddig akarja még kihasználni a Kormány?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden elismerésem azoké az embereké, akik vállalják, hogy a hozzátartozóikat a nap 24 órájában otthonukban gondozzák, pedig az ezt választók a hazai viszonyok és a szabályozási rendszer miatt…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitaindító, a kormány által elmondott felvezetőben is és több kormánypárti felszólalótól is nagyon szépen csengő számokat hallottunk, csak néha érdemes a számok közé nézni. Kiemelt területk…
I/14446 Andy "Keresztapa" Vajna szüksége törvényt bont?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrég nyilvánosságra került egy hír, miszerint Andy Vajna, illetve Havas Ágnes február 8‑án megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy egy, az ebben a hónapban esedékes filmforgatás…
I/14446 Andy "Keresztapa" Vajna szüksége törvényt bont?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesen a választ nem tudom elfogadni, mivel a konkrét kérdéseimre egyáltalán nem felelt, államtitkár úr. Még egy súlyos összeesküvésre szeretném felhívni a figyelmét. Reggel, ha ismerőssel találkozom, ugyanúgy jó reggelt kívánokot kös…
A/14487 Meghallják az érintettek szavát?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Igen, elfogadom.
A/14487 Meghallják az érintettek szavát?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Én úgy tudtam, hogy a házszabály szerint az azonnali kérdés az a műfaj, amelyben a képviselő a minisztériumot, akár a minisztert vagy egy államtitkárt kérdez, nem fordított esetről van szó. Mi a költségvetést nem támogattuk, a költségvetést nem tudtuk elfogadni, és ennek a r…
Napirend utáni felszólalások
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi napokban megint a Pető Intézet neve járta be a sajtót, csak sajnos nem olyan fényben és olyan kontextusban, ahogy elvárnánk, vagyis hogy elismerné a sajtó, hogy milyen érdemeket érnek el a fejlesztésben és a…
T/12969 Egyes törvényeknek a nagypéntek munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Már az általános vitában is nagyon viszketett az ujjam, hogy gombot nyomjak; főleg Gúr Nándor felszólalását követően, meg Ikotity István felszólalását követően. Most nem fogtam vissza magam, most gombot nyomtam. Bár vallását gyakorló, hívő k…
Napirend utáni felszólalások
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Diákkoromban is már nagyon szerettem a keretes verseket és úgy gondoltam, hogy ha már Mészáros Lőrinccel kezdtük a napot és az interpellációk és az azonnali kérdések tárgyalásánál is rászenteltük ezt a mai napot, akkor méltóképpen zárjuk le,…
K/13996 A szociális dolgozóknak még az a béremelés jár, amit az országban mindenki megkap?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrég nyilvánosságra került egy, a Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény dolgozóinak címzett levél, amelyben felhívják a foglalkoztatottak figyelmét, hogy a 2017-es évtől növelt mértékű bérminimum u…
Napirend utáni felszólalások
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Múlt héten pénteken, február 17-én, Győrben dr. Veres András püspök úr egy szentmise keretében hivatalosan is megnyitotta a Szent László-évet. A Szent László-évet nagyon fontos nemcsak abból a szempontból megünnepelnün…
T/12477 Egyes gyermekvédelmi és egészségügyi tárgyú törvényeknek a gyermekek biztonságának és védelmének fokozása érdekében történő módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Urak! Ez az utóbbi idők egyetlen olyan szociális és gyermekvédelmi témájú törvényjavaslata az Országgyűlés előtt, amit a Jobbik frakciója nyugodt szívvel és tiszta lelkiismeret…
A/13162 És így mennyibe kerül?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Lázár János a múlt héten bejelentette, hogy sokallja a Posta által ajánlott 480 forintos kiszállítási díjat az Erzsébet-utalványok kapcsán, amit nyugdíjasoknak kívánnak eljuttatni még karácsony…
A/13162 És így mennyibe kerül?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez egy komédia. Javasolnám Lázár János miniszter úrnak, hogy jobban gondolja át, mielőtt kijelentéseket tesz, jobban gondolja át, hogy akár a kormánytisztviselői karban ennek milyen következményei lesznek, és jobban gondolja át az anyagi köv…
V/12909 A közoktatás helyzetéről?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én elsősorban az iskolai szociális munkáról szeretnék beszélni. Emlékszem én arra, hogy még a kétezres évek elején fogalmazódott meg az, hogy iskolai szociális munkások legyenek, akik ötvözött…
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ne felejtsük már el azt, itt lehet bombázni bennünket, ahogy Egyed Zsolt képviselőtársam mondta, de ne feledjük el azt, hogy aki hazudik, az nem mi vagyunk, hanem önök! Miért csak tartózkodtunk ennek a törvénynek a megszavazásánál? Mit ígért…
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lassabban mondom, hogy még Dunai Mónika is megértse. (Dr. Rétvári Bence: Több tiszteletet!) A vitában egypárszor már ezt elmondtuk: azért tartózkodtunk a törvény elfogadásakor, mert becsapta a választópolgárait a Fidesz. Nem azt valósította…
K/13043 Ki fizesse a számlát?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szociális törvény módosításának vitájában, amikor a szülőtartás bevezetéséről tárgyaltunk, felmerült egy probléma, amire még az illetékes államtitkár, illetve kormánypárti képviselők is azt m…
Napirend utáni felszólalások
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pénteken volt szerencsém részt venni egy nagyszerű eseményen, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Szervezete által rendezett szakestélyen. A szakestélynek nem is adhatott volna más jobb és m…
T/12921 A Szociális Munka Napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Öröm számunkra az, hogy végre a kormány enged a nyomásnak, és a szakszervezetek egyik követelését bevezeti, illetve elfogadja. Egyrészről örülünk, másrészről pedig…
K/12859 Katasztrofális ágazati bérhelyzet: tesznek végre érdemleges lépést is a megoldás érdekében?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! November 12-én ünnepeltük a segítő szakmában dolgozókat a szociális munka napján. Sajnos, elmondhatjuk azt, hogy idén is, mint az elmúlt években mindig, nem tudtak a szféra dolgozói felhőtle…
T/12728 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és egyéb törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: (A mikrofonja nem működik.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nem értem, főleg, hogy ilyen érdekes helyzet… (Megigazítja a mikrofonját.) Most már jó. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt…
T/12720 Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Megpróbálok a fő kérdéseken végigmenni. Az első a hajléktalanellátással kapcsolatos változtatások. Örülök annak, hogy végre a kormány is rájött arra, amire nagyon sok, akár vidéki, akár főváros…
I/12767 A 20. században ragadt magyar egészségügy. Hogyan kerülnek a kórházba tartozó betegek a szociális otthonokba?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök elhatározták, hogy a krónikus belgyógyászati osztályokat, közismert néven az elfekvőket kiszervezik a kórházakból, és ezek a szociális ellátórendszer részét fogják képezni. Indoklásként szakmai é…
I/12767 A 20. században ragadt magyar egészségügy. Hogyan kerülnek a kórházba tartozó betegek a szociális otthonokba?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): A választ elfogadni nem tudom, részben azért, mert a kérdéseimre nem kaptam százszázalékosan választ. Úgy látom egyébként, hogy megtorpanás van a kormány részéről. Lehet, hogy rájöttek arra, hogy az a konstrukció, amit elképzeltek, nem célravezető, és nem fog eredménnyel jár…