124 felszólalás
A/2087 Hogyan sikerült ezt így összehozni?
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Alelnök Úr! Ön vagy félrebeszélt, de legalábbis mellébeszélt, mert pontosan tudják önök is, hogy a mai két számjegyű infláció gyökereit nem a nemzetközi körülményekben és főleg nem az Ukrajnában zajló tragikus háború földrajzi közelségében kell keresni. Hiszen 2020 janu…
I/1310 Miért nyerészkedik a Kormány a családokon, vállalkozásokon és önkormányzatokon a rezsiszámlát terhelő 27%-os áfakulccsal?
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy picit nehézkesen, de azért megkaptam a szót. Először is sajnálom, hogy Varga Mihály valamiért nem talált most ide.
I/1310 Miért nyerészkedik a Kormány a családokon, vállalkozásokon és önkormányzatokon a rezsiszámlát terhelő 27%-os áfakulccsal?
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Államtitkár úr, a 12 év kormányzás után arra futotta a jegyzeteiből, hogy 2010 előtti időszakokra mutogasson vissza, érdemi választ nem sikerült adnia, de hát nem is gondoltam én ennél többre. De hát akkor segítek önnek egy számmal, jó? 5044 milliárd forint, jó? Tehát több mint…
T/1311 Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Kollégák! Három dologról szeretnék beszélni e törvény kapcsán, próbálok strukturált lenni. Az első, röviden összefoglalnám, hogy az én hitem szerint hogy jutottunk ide, hogy önök ezt a törvénytervezetet ideho…
Napirend előtti felszólalások
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Kedves Kollégák! Öt nappal ezelőtt a Pénzügyminisztérium kiadott egy közleményt, amely így kezdődik, szó szerint idézem maguknak: „A kormány fegyelmezett, takarékos gazdálkodást rendelt el a költségvetési szerveknél.” Még egyszer mondom: fegyelmezett, takarékos…
T/706 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először azzal szeretném kezdeni, hogy őszintén köszönöm Répássy államtitkár úrnak, hogy név szerint megemlítve a múlt hét hétfői, végül is éjszakába nyúló vitában elhangzott érveimből nem mindegyikre, kettőre vagy háromra és talán konkrétan reag…
T/705 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény módosításáról T/706 Az Európai Bizottsággal való megegyezés
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Szóval, a magyar kormány immáron több mint egy éve harcol az Európai Bizottsággal azért, hogy a jelen uniós költségvetési ciklusban a Magyarországnak járó mind ez idáig befagyasztott fejlesztési forrásokhoz hozzájuthasson. Há…
T/705 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény módosításáról T/706 Az Európai Bizottsággal való megegyezés
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Én is hasonló módon látom a helyzetet, mint Hajnal Miklós képviselőtársam. Itt körülnézek, nulla darab, azaz nulla darab fideszes képviselő van. Egy darab államtitkárocska van itt, aki éppen a kütyüjét nyomogatja, ő is csak azért van itt, mert törvényi kö…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Hát, nagyon szépen köszönöm a szót. Először, mielőtt elmondanám, hogy miről szeretnék majd beszélni, meg a beszédemet elkezdem, mivel azt hiszem, a kamera csak engem mutat, először azoknak, akik esetleg nézik ezt, csak tájékoztatnám őket, hogy 2-4-6…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Önök azzal szoktal példálózni mindig, hogy önök a magyar embereket meg a nemzetet meg a magyar családokat képviselik. Azt megszoktam, hogy önök egyébként mindig az emberek, a nemzet és a családok ellen hoznak döntéseket. Ezt én már megszoktam. L…
Napirend előtti felszólalások
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Igazán rendkívüli események történtek az elmúlt napokban Magyarországon. (Rétvári Bence: A körzetedben pláne!) Túlzás nélkül mondható rendkívülinek, mert nem igazán történik ilyen mindennap: a kormány tagjai igazat mondtak, és nem csupán igazat mondtak, de…
P/578 A Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Kollégák! Önök először támogatták ezt a globális minimumadót, most meg valamiért nemrég kifaroltak belőle. A pontos okokat, hogy akkor miért támogatták, most meg miért faroltak ki, továbbra sem teljesen értem, de az tény, hogy önök mégsem…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN, a Költségvetési Bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, kedves elnök asszony. Én csupán három frakció egy bizottsághoz beérkezett véleményét fogom a kollégámhoz hasonlóan egyszerűen felolvasni, gazdálkodva az önök idejével. Én a hozzám beérkezett Párbeszé…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Akkor most kifejteném az MSZP frakciójának az álláspontját a költségvetésről. A kormány által benyújtott, Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat korai, de minimum problémás és különösképp átláthatatlan. Ezt a véleményt oszt…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Én is mondhatnám, hogy elnézést kérek, hogy ismét hozzászólok, de két kollégának a hozzászólása miatt is hozzászólnék. Az egyik egy érdemi, a másik csak egy formai dolog lenne. Nyitrai kollégának: van ez a kifejezés, hogy háborús infláció. Ezt megtanulta, a Rogá…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Konkrétan 6 másodpercem van, úgyhogy Nyitrai kollégának mondom, hogy ha kitart amellett, hogy háborús infláció, akkor hívjuk úgy, hogy Orbán miatt zuhanó magyar forintárfolyam, vagy Fidesz miatt tönkretett magyar forint, vagy valami ilyesmit tudok mondani. Ha ön ezt a kifejezést…
T/366 Egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Azt hittem, hogy még valaki van előttem, elnézést, de hát akkor nagy öröm nekem Nacsa kolléga úr után felszólalni egy ilyen fontos témában is. Tegnap is élmény volt, bár egy kicsit korán távozott, lehet, hogy álmos volt tegna…
T/366 Egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy mondatot szeretnék mondani, egy kérésem lenne államtitkár asszonyhoz. Amikor a zárszavát mondja, akkor tegye meg, hogy kerek perec elmondja, hogy az Elf Barokkal kapcsolatosan mi a tervük. Ha a betiltás szó elhangzik az ön mondatában, az nek…
T/363 A pénzügyi szektort érintő egyes törvények módosításáról
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm szépen az informális jelzést is, hogy készüljek. Őszintén mondom, jólesik, mert még gyakorlom itt a műfajt, úgyhogy köszönöm szépen, hogy jelezte itt, hogy készüljek már. Nagyon röviden fogok hozzászólni…
T/365 A termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményeknek való megfelelés általános szabályairól
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, kedves elnök úr. Tisztelt Kollégák! Megpróbálok szokásomtól eltérően lassabban és kevésbé hadarva beszélni, hogy a jeltolmács-kolléganő is tudja követni az ütememet. Valóban, ez egy csodálatos pillanat, amikor, azt hiszem, ho…
T/360 Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Miért vagyunk itt? Miről beszélünk? Szóval, mit akarunk? Miért vagyunk itt egyáltalán most? És főleg miért most vagyunk itt? Ilyen egyszerű kérdéseim lennének egyéb…
T/360 Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. A normál hozzászólás, azt hiszem, egy technikai kifejezés, de megpróbálok ‑ Nacsa képviselő úrtól eltérően ‑ én normál módon hozzászólni. Nacsa képviselő úrnak biztos, hogy egy picivel kevesebb hangerőt javasolnék, picivel kevesebb önteltséget, egy picive…
T/367 Egyes választási tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Nagy öröm itt önökkel tölteni az estét. Ha jól számolom, 11 és fél órája tart a parlamenti ülés. Ha egy pici ilyen kulisszatitkot elárulhatok itt mindnyájuknak (Sebők Éva távozik az ülésteremből. ‑ Nacsa Lőri…
Napirend előtti felszólalások
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Köszönöm. A rendszerváltáskori Deutsch Tamástól idéznék önöknek: senki se higgye, hogy Magyarország jogállam, de úgy kell viselkedni, mintha jogállamban élnénk. Hogy jön ez a költségvetéshez? Hát, sokkal aktuálisabban, mint gondolnánk. A pénzügyminiszter nyújtja…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Így a költségvetés vitájában, amely számomra csak az első vita ‑ Kósa Lajos büszkén jelezte a tegnapi nap folyamán, hogy neki már a 33. vitája, hát, ehhez mérten volt az ő hozzászólásának a színvonala, de visszatérve rám és…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Érdeklődéssel hallgattam ennek a körnek az elején Kósa Lajos úr igen hosszú felszólalását, amelyben, azt hiszem, Fantáról meg a margarinról is beszélt, és mindenféle érdekes anekdotái voltak. A felszólalása elején elmondta, hogy neki ez a 33. költs…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Jó napot kívánok! Örülök, hogy beszélgethetünk. Kicsit sajnálom, hogy a Fidesz-KDNP bojkottálja a parlamentet, lehet, hogy meghallották néhány ellenzéki szavazónak a hangját, bár nem biztos, hogy önöknek címezték ezt. Van egy dolog, amiben egyetértünk. Bi…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! A Költségvetési bizottság elnökeként nagy érdeklődéssel vártam a 2023. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását. Most dől el ugyanis, hogy mi a kormány kiemelt célja, és hogyan akarja elkölteni a magyar adófizetők…
H/279 A globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadásának elutasításáról
VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Jó napot kívánok! Köszönöm szépen a szót. Mielőtt a témáról beszélnék, hadd mondjak egy személyes fél mondatot! Én viszonylag új képviselő vagyok itt az Országgyűlésben, és amikor megnyertem, az önök vezérszónokát, Szatmáry Kristófot volt szerencsém…
H/279 A globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadásának elutasításáról
VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Nagyon röviden már csak egy dolgot szeretnék. Azért ne felejtsük el és jegyzőkönyvezzük a jelenkornak meg az utókornak is, hogy az önök részéről, a Fidesz részéről a vezérszónok Szatmáry Kristóf volt, aki nekem különösen a szívemben van, és mindig szerete…