1 155 felszólalás
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Két dologra szeretném még a figyelmet felhívni, amit a hozzászólásomban is idéztem. Ez a gazdaságpolitika valóban inkonzisztens. Átláthatatlan, követhetetlen, és a vállalkozók számára érthetetlen. Idéztem a számokat, az Európa-hitelből eddig…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is szintén ügyrendi kérdésben kértem szót, ugyanis az előbb egy olyan hozzászólás, felszólalás hangzott el, amely a tényeknek nem megfelelő, valótlan állapotokat tükrözött, és nem valós információkat tartalmazott. Tehát ügyrendi észrevételem az el…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ön, miniszterelnök úr és párttársai is a tavalyi választási kampányban jóléti rendszerváltást ígértek. Ez a jóléti rendszerváltás bekerült a kormányprogramba is, ehhez képest vészjóslóan hangzot…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországon két gazdasági napilap van, amely a gazdasági kérdésekkel elsősorban foglalkozik; milyen érdekes véletlen, hogy a mai napon mind a kettő szintén elemzi a gazdaság álla…
A/4345 Medgyessy-csomag - válasz az eladósodásra
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pénzügyminiszter úr a kérdés előtt hosszasan egyeztetett Juhász Gáborral, hogy a kérdések és a válaszok passzoljanak. Mi ilyen egyeztetést nem végeztünk, úgyhogy miniszter úr számára nekem más és kellemetlenebb kérdéseim vannak. (Dr. Avarkeszi Dezső:…
A/4345 Medgyessy-csomag - válasz az eladósodásra
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kérdésemre nem egészen konkrétan válaszolt, ugyanis nem válaszolt arra a kérdésre, hogy minek az érdekében adósodunk el. Szavaiból az derült ki, hogy egész egyszerűen az állam…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, a Fidesz-frakció is úgy ítéli meg, hogy példátlan, megrázó és felháborító eset történt ma reggel. A kora reggeli órákban megtámadták egy független intézménynek az elnökét,…
H/4249 A közszolgálati média részvénytársaságok alaptőke emelésére szolgáló költségvetési célelőirányzat felosztásáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ahogy az elnök úr is mondta, a költségvetési bizottság tárgyalt erről a délelőtti ülésén, azonban már akkor is jeleztük azokat a házszabályi kifogásainkat, amelyek az indítvánnyal szemben megvannak, é…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Pénzügyminisztérium szokásos feladatai közé tartozik tavasszal, hogy elkezdi a következő év költségvetési számainak előkészítését, a tervezést, számba veszi, hogy milyen bevételi, kiadási tételek várhat…
Napirend utáni felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mondás szerint kétszer ad, ki gyorsan ad. Ezt azzal egészíthetem ki, hogy kétszer ad az is, aki egy rossz döntést visszavesz. Két héttel ezelőtt kérdést intéztem a miniszterelnökhöz a Tisza-tó idegenforgalmát elsorvasztó közlekedési k…
Ü/3532 A Fidesz -Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 12/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendelkezésemre álló három percben én is szeretném röviden
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik Mária képviselőtársam ihletett hozzászólásra. A költségvetési bizottság ma tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és jól tette, hogy tárgyalta. Azt a népi bölcsességet tudom a képviselő asszony számára felidézni, amely úgy szól, hogy nem biztos, h…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évtizedben számtalan alkalommal hallhattunk és beszéltünk arról, hogy a politikai közéletnek azzal kell foglalkoznia, ami az embereket érinti és érdekli. Sokféle felmérés készült…
K/3488 Miért kívánja a kormány a Tisza-tavi idegenforgalom visszaszorítását, a helyi vállalkozók csődjét?
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Értelemszerűen miniszter úrtól is a kedvező választ elfogadom. Tisztelt Ház! A kormány egy március 18-ai rendelettel, amely az elmúlt napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, szabályozta a belvízi utakon a vízi közlekedés rendszerét. Ebből kifolyólag…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai hírügynökségi jelentések szerint némi kiábrándultság érződik a nemzetközi piacokon, mivel a civil várakozásokkal ellentétben lassabban történik az iraki előrenyomulás, és a veszteségek is nag…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy másik indítványhoz szeretnék hozzászólni néhány rövid mondatban, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat általános és részletes vitáját lezárva érdekes dolgok történtek a bizottságban. A bizottsági ülé…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony - ez legyen a legnagyobb tévedése. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány héttel ezelőtt jelent meg a német Deutsche Bank szakmai felmérése, amely a következőket írja: Magyarország az egyetlen kelet-közép-eu…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberek biztonságra és kiszámíthatóságra vágynak, különösen így van ez, ha az otthonukról van szó. Bérlakás vagy saját tulajdonú otthon, családi ház vagy panellakás lényegtelen abból a szempontból, hog…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napirendünkre több olyan téma is került, amely sürgősséggel és kivételes eljárásban fekszik a Ház asztalán. A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának most is zajlik az a frakcióülése, amely ezekben…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A régi mondás szerint az infláció a szegények adója. Minél kisebb jövedelemből kell valakinek megélni, annál nehezebben tud védekezni a pénzromlás ellen. Az infláció igazságtalan, leginkább a szegényeket sújtó sarc, mivel számukra…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is a képviselő asszony felvetésére szeretnék reagálni, és ezt a legnagyobb tisztelettel szeretném megtenni, hiszen a képviselő asszony munkáját ismerem. 1990 óta képviselő, tehát nagyon jól tudja, hogy egy költségvetési vita hogyan, milyen keretek…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is szintén a Miniszterelnöki Hivatal, a miniszterelnökség fejezethez benyújtott módosító indítványok ügyében kértem szót, megragadva az alkalmat, hogy Keller László államtitkár úr itt volt a körünkben, de sajnos közben elment. Ettől függetlenül né…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Annak örülök, hogy Kuncze Gábor sem cáfolta, hogy államtitkárok és államtitkári besorolású személyek ma jóval nagyobb számban vannak a Miniszterelnöki Hivatalban, mint az előző négy esztendőben. Én nem tudom, hogy kinek a programjában szerepelt a tak…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Göndör István szavaiból nekem az világlik ki, hogy nincs tisztában azzal a helyzettel, ami ebben a költségvetésben az önök szavazása után kialakult. Szeretnék utalni arra, hogy az önkormányzati kassza - már többször elhangzott - egyelőr…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság összeült, és az önök előtt fekvő T/1220/1208. számú indítványban összegezte azokat a számokat, amelyeket a Házszabály 121. §-a alapján a költségve…
T/827 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2001. évi költségvetésének végrehajtásáról
VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság megtárgyalta a beszámolót, és támogató határozati javaslattal a tisztelt Ház elé terjeszti. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok sorai…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Túl vagyunk az általános vita első körén, és azt gondolom, néhány tanulságot már leszűrhettünk az eddigi vitából, egyrészt hogy még soha ennyi módosító indítvány nem érkezett be költségvetési törvényjavaslatho…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, hogy még két percet sem veszek igénybe, úgyhogy kérem a jegyzőt, mérje az időt. Ha már Keller államtitkár úr hozzászólt a vitához, akkor hadd ragadjam meg az alkalmat. 838-as számmal szerepel az ajánlásban Selmeczi Gabriella, Budaörs képviselőjének…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is a címzett támogatások ügyéhez szeretnék hozzászólni, hiszen ilyen okból nyújtottam be egy módosító indítványt az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fejezethez; ezen belül a beruházási részhez, amelyben olyan tétele…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke, a kisebbségi vélemény ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a parlamenti ciklusban először terjeszt elő egész évre szóló költségvetési törvényjavaslatot a kormány, így azt is mondhatjuk, hogy…