336 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az előző vitában már elhangzott részemről, hogy imádott városom valójában a Fidesz állatorvosi lova. Itt próbálnak ki mindent, és utána döntenek arról, hogy ezt országosan megcsinálják‑e vagy nem. Az a sztori, amiről most beszélni…
K/15807 Hány idős ember halt meg amiatt, hogy nem jutott neki lélegeztetőgépes ellátás?
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány héttel ezelőtt, amikor már ötpercenként halt meg egy magyar a kórházainkban, és sajnos hozzá kell hogy tegyem, ez a szám azóta sem változott, az ön főnöke cinikusan azt találta mondani, hogy a magyar egészség…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kövezzenek meg, de bevallom őszintén, én gyerekkorom óta nem tudom, hogy húsvétkor miért a nyuszi tojja a tojást. Valószínűleg meg fogok maradni ebben a boldog tudatlanságban, de a tény tény marad, hogy Debrecenben a nyuszi 201 millió forin…
T/15710 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról T/15711 A Hauszmann Alapítványról és a Hauszmann Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról T/15712 A Szegedi Tudományegyetemért Alapítványról, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kormány, kormánypárti Képviselők! Idestova ötödik órája hallgatom önöket, és mondhatni azt is, hogy étlen-szomjan; és meg kell állapítsam, hogy önök okos emberek. És most tegyék a szívükre a kezüket, mert önöket abszolút nem érdekl…
T/15705 A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról
VARGA ZOLTÁN, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Törvényhozás! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért a kormány nem tagadja meg önmagát, hiszen egy vadregényes szerda éjszaka, éjfél előtt egypár perccel nyújtották be ezt az előttünk fekvő salá…
T/15699 Az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról
VARGA ZOLTÁN, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az a helyzet, mondhatnám azt is, hogy az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, vagy azt inkább, hogy rettegek. Az előttünk fekvő törvényjavaslat-csomagnak, ennek a salátatörvénynek, ha ezt egy gyanútlan, ámde l…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hittük, már mindent láttunk, hogy már nincs út lefelé. Láttuk a nemzeti oligarchát, akire rámutatott a miniszterelnök, hirtelen elveszítette vagyona nagy részét, és eltűnt. Láttuk a gyerekkori cimborát, aki írni, de beszélni is a…
K/15501 Miért hazudoznak ennyire nyilvánvalóan? I.
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Szemmel látható, hogy államtitkár úr azt a háládatlan feladatot kapta szerepül, hogy a kínai vakcina reklámarca legyen. Valójában nem egy hálás feladat. Az ég szerelmére kérem, hogy legalább most az egyszer ugorjon le már a demagóg és ostobácska trek…
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Végtelenül sajnálom, hogy Ágostházy államtitkár úr nem tud jelen lenni. Hallhattunk tőle több felszólalást is, kissé talán cinikus, öntelt és nagyképű kioktatást. Én nem is nagyon kárhoztatom ezért, hiszen a Miniszterelnökségen ezt látja, e…
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Egy picikét úgy érzem, hogy valami kétségbeesett csodavárás ez a mai este. Én kétségbeesve akarnék hinni önöknek, hogy amiről beszélnek, ez egy szigorú szakmai kérdés. Önök kétségbeesve akarnak abban hinni, hogy az önök főn…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezen a késő esti órán is teljes bizonyossággal állíthatom, hogy az egyszerű és dolgos Hajdu-Bihar megyei, debreceni embereknek, lakosoknak rengeteg minden benne van a fejében, hogy mi mindenre lenne szükségük. Például jó lenne, ha lenne biz…
I/15369 Oltási káosz, avagy emberek haláláért felelős az Orbán-kormány
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök megbuktak. Megbuktak, mert megbukott az a kormányzati struktúra is (Moraj a kormánypárti padsorokban. ‑ Dr. Rétvári Bence: Már megint?), amelyben például, látjuk nagyon jól, nincs helye az egészségügyi miniszternek. D…
I/15369 Oltási káosz, avagy emberek haláláért felelős az Orbán-kormány
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm, elnök úr. Nem fogadom el a választ, még akkor sem, ha tisztában vagyok vele, hogy önnek munkaköri kötelessége az, hogy hazudjon. (Moraj a kormánypárt padsorokban. ‑ Dr. Hoppál Péter: Ha-ha-ha!) Ellentétben az ön spirituális vezetőjével, Orbán Viktorral, aki viszont ezt v…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bőven vacsoraidő van, engedjék meg, hogy egy recepttel, hogy is mondjam, az étvágyukat egy picikét felcsigázzam. A recept. Végy egy beruházást, ez jó, ha állami, de lehet önkormányzati is, lehetőleg legyen milliós, százmilliós, de az még jo…
K/14991 Hogyan kap oltást, akinél nemhogy internet, de áram sincs?
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Önöknek a sporthoz azon kívül, hogy szétlopják ott a pénzeket, mindösszesen annyi közük van, hogy sportot űznek abból, hogy pokolian átrázzák a magyar népet. Emlékezzünk rá, hogy több tízezer lélegeztetőgép p…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ugye, mindenkinek megvan még az, amikor a Fidesz ledobta a politikai kommunikációs atombombáját alig egy-másfél évvel ezelőtt, miszerint Debrecen lesz a fideszes világ új fővárosa. Pontosan hogy is hangzott el ez az őrültnek tűnő mon…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Be kell valljam, debreceniként aggódom Kósa Lajosért. A kormány képviselői itt a Házban is, akár a mai nap is azt mondják, hogy Kósa Lajos áldozat. De hát az én Pityu haverom azt mondta, hogy ilyen áldozatok általában a börtönben vagy a pszichiátrián köt…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokan úgy gondolhatják, és ezt a pánikkormány, Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos és szervilis fideszes képviselői még csak erősítik is, úgy kommunikálják, hogy a mai Magyarországon elég fideszesnek lenni egy nagyváros vezet…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nacsa képviselő úrnak igaza van, ki kell itt fejteni minden, számunkra fontos sikertörténetet. Többek között most olvashatjuk szinte mindenütt, hogy Magyarország két dologban biztos dobogós: az európai korrupciós mérésekben, és dob…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy életemben személyesen először volt szerencsém látni a jegybank elnökét. Nagyon meghökkentett különben az, ahogy fellépett a pulpitusra, hihetetlen színészi kvalitásaival elmondta a beszédét, majd szintén, mint egy…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ígérem, rövid leszek. Végtelenül sajnálom, hogy Nacsa képviselő úr is elhagyta a Fidesz süllyedő hajóját és elmenekült, így maximum csak üzenni tudok neki, neki és a 133 másik bátor honfiúnak és honhölgynek, a kedves vezetőnek (Derültség a…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, soha nem hittem volna, hogy egy kormányzat ilyen infantilis mélységekbe kerülhet, mint a jelenlegi kormány. Nem az a kérdés, hogy ki győzött és ki veszített, hanem valójában az a kérdés, meddig lehet hazugságban tartani egy országot. És ne…
Napirend előtti felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Drága kormánypárti Képviselők! Azt hiszem, eljött a pillanat, amikor tisztázniuk kell jó pár kérdést, tudniillik önök nem keresztények, nem antikommunisták, nem Soros-ellenesek és még csak nem is nemzetiek, sőt az elmúlt hét…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a parlament drága idejét most egy találós kérdéssel raboljam. Kósa Lajos volt polgármester eladta, buktunk rajta. Papp László, a jelenlegi polgármester visszavásárolta, buktunk rajta. Az állam most államosította, bukni fo…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezen a késői órán igen kínos témáról kell beszéljünk, hiszen miközben a kormányfő körömszakadtáig harcol látszólag az Európai Unióval, valójában a józan ésszel szemben a jogállamiság miatt, csupán azért, vélhetően, hogy tovább lophas…
A/13874 Hogyan számol el az "emberminisztérium" több ezer magyar halálával?
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elfogadom.
A/13874 Hogyan számol el az "emberminisztérium" több ezer magyar halálával?
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök papírtigrisek. Ötvenszer hallottam ezeket az adatokat, de én azt tudom mondani, hogy az egyik ismerősöm sírva hívott fel, azt mondta, hogy koronavírusos, és halálfélelme van; attól fél, hogy be fog kerülni a kórházba, mert ha bekerül,…
Napirend utáni felszólalások
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy Debrecen város vezetői már idestova két évtizede a legkevésbé sem gyanúsíthatóak azzal, hogy ellenzékiek lennének. Akár Kósa Lajos, akár a jelenlegi polgármester is hű, és mondhatnám azt is, hogy szervilis katonája…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallgatom itt a vitát. Elsősorban is a magyar társadalom, a magyar családok egyfajta 22-es csapdájában vergődnek. Megvásárolnak vagy megpróbálnak megvásárolni egy lakást egyrészt azért, amiért a kollégám, Varju Laci mondja, az az egyetlen v…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azon ritka pillanatok egyikét éljük, amikor egyet kell hogy értsek Nacsa képviselő úrral, aki azt mondta, hogy egy családbarát fordulat következett be az önök kormányzása kezdetén, és ez azóta is tart. Képviselő úr, önnek nagyon igaza van,…