272 felszólalás
T/13933 A Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy azt Héjj Dávid képviselőtársam kiválóan összefoglalta, egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amely európai uniós tagságból fakadó kötelezettségeink teljesí…
H/15586 A Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy emlékszünk, az Európai Bizottság 2021. január 14-ei döntésével az Európai Unió nem tartotta szükségesnek egy átfogó és a nemzeti ki…
T/15695 Az Egyesült Nemzetek szakosított intézményeinek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban 1947. november 21-én kelt Egyezmény és Függelékei egységes szerkezetű kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja az Egyesült Nemzetek szakosított intézményeinek kiváltságairól és mentességeiről 1947. november 21-én…
T/15695 Az Egyesült Nemzetek szakosított intézményeinek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban 1947. november 21-én kelt Egyezmény és Függelékei egységes szerkezetű kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Igen, köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden megköszönni szeretném képviselőtársaim támogató hozzászólását. Valóban elkötelezettek vagyunk nemcsak az Egyesült Nemzetek Szervezete, hanem más multila…
K/15204 Mire költik az adófizetők pénzét?
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egy tengeri kikötő státuszát nem az határozza meg, hogy ott mi volt korábban, hanem hogy az adott állam jogai szerint ott tengeri kikötő létesíthető. A magy…
P/14918 A Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Nagykövet Urak! A Külgazdasági és Külügyminisztérium üdvözli a visegrádi együttműködés elindításának 30. évfordulójáról szóló parlamenti határozattervezetet, és…
P/14918 A Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ungár Péter képviselőtársam azt mondotta, hogy nem tudta értelmezni a Külügyminisztérium válaszát az Északi Áramlat II. megépítése ügyében. Én segítenék képviselő úrnak…
T/13660 A Közép-európai Oktatási Alapítványról és a Közép-európai Oktatási Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr felszólalásával csak egyetlen probléma van, hogy nem magániskoláról van szó, és nem magánútra terelt közpénzről. Erről egyáltalán nincsen szó. Ez e…
T/13933 A Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvényjavaslat célja Magyarország európai uniós tagságából fakadó kötelezettségének teljesítése, egészen pontosan az Európai…
T/13933 A Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a képviselőtársaim támogató hozzászólását. Külön köszönöm Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, hogy most a mélyfúrástól tartózkodott (Z. Kárpát Dánie…
T/12880 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó Euro-Mediterrán Megállapodás, továbbá a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint azt kiváló képviselőtársam a Törvényalkotási bizottság képviseletében elmondta, egy nagyon fontos megállapodásról van szó, az Európai Unió és Marokkó között a kétoldal…
T/12879 Az Európai Gazdasági Közösség és a San Marino Köztársaság közötti együttműködésről és vámunióról szóló megállapodás és az Európai Gazdasági Közösség és a San Marino Köztársaság közötti együttműködésről és vámunióról szóló megállapodáshoz csatolt j
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Európai uniós tagságunkból fakadó jogalkotási és jogharmonizációs kötelezettségünkből következően és nemzetközi együttműködésünk keretében kerül sor ann…
T/12879 Az Európai Gazdasági Közösség és a San Marino Köztársaság közötti együttműködésről és vámunióról szóló megállapodás és az Európai Gazdasági Közösség és a San Marino Köztársaság közötti együttműködésről és vámunióról szóló megállapodáshoz csatolt j
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak egyetlen mondat: szeretném megköszönni a frakciók támogatását, és kérem az Országgyűlést, hogy szavazáskor is támogassa a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos tap…
T/12880 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó Euro-Mediterrán Megállapodás, továbbá a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jelen törvényjavaslat célja, hogy kötelezettségeinknek eleget téve kihirdessük az 1996. február 26-án Brüsszelben aláírt megállapodást, amely az Euró…
T/12880 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó Euro-Mediterrán Megállapodás, továbbá a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a frakciók támogatását, és külön köszönöm Balczó Zoltán képviselőtársamnak, hogy személyes tapasztalatával is megerősítette, hogy Magyarország és a Marokkói Királyság közötti kapcso…
T/12878 A Magyarország Kormánya és a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ közötti Székhely-megállapodás megszüntetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jelen törvényjavaslat célja, hogy az Országgyűlés e törvény elfogadásával felhatalmazást adjon a 2014. évi XIII. törvénnyel kihirdetett, Magyarország Kormánya és a Kö…
T/12878 A Magyarország Kormánya és a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ közötti Székhely-megállapodás megszüntetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nacsa Lőrinc képviselőtársam kiváló felszólalásában elmondta, hogy mit gondolunk regionális együttműködésről és környezetvédelemről, illetve azok a területek, amelyeket Keresztes…
T/10954 A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen képviselőtársaimnak a támogató hozzászólásokat és gondolatokat, háznagy asszony gondolatait a nemzet erejéről. Azt gondolom, hogy aki 2010 óta a m…
T/10954 A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen azokat a felszólalásokat, hozzászólásokat és azokat a felszólalásrészeket is, amelyek nem vitatták, és egyetértettek azzal, hogy az alap…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szijjártó Péter külgazdasági külügyminiszter úr több ízben, több helyen hangsúlyozta, hogy magyar érdekek mentén magyar külpolitikát folytatunk, csinálunk, és a magyar nemz…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak egyetlen gondolat. A költségvetés vitáján vagyunk, és azt gondoltam, hogy Stummer János képviselő úr mint a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a költségvetésről és a nemzet biztonságát érintő költség…
T/10217 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel képviselő úrral ezt a vitát már elkezdtük, azt gondolhatom, hogy talán le is folytattuk. Valóban arról van szó, amit itt képviselő úr összefoglal…
T/10217 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A színházakban van egy hiedelem vagy legenda, amely talán Csehovtól származik, hogy ha a színpadra bevisznek egy puskát, akkor annak a harmadik felvonás végéig el kell süln…
T/10217 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen Zsigmond Barna képviselőtársamnak, hogy tételesen felolvasta, miket tett a magyar kormány a magyar emberekért a járványválság idején, és mivel seg…
A/9815 Hogyan segíti a kormány a külföldön rekedt magyarok hazatérését?
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen képviselő úr kérdését. Valóban, a Marokkóban rekedt magyarokon kívül a hétvége folyamán közel 1500 magyar állampolgár hagyta el azt az országot, ahol korábban tar…
T/7686 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Vietnámi Szocialista Köztársaság közötti beruházásvédelmi megállapodás kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen képviselőtársaim támogatását. Képviselő asszony, azt gondolom, hogy kiválóan összefoglalta a törvényjavaslat lényegét, kérem, hogy a szavazással is képviselőtársa…
T/8012 A Magyarország Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a Bolgár Köztársaság budapesti diplomáciai képviseletének ingatlanszükségleteit illető kérdések rendezéséről szóló megállapodás kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm az eddigi támogatásokat, és kérem, hogy a szavazásnál is támogassák a törvényjavaslatot.
T/8027 A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény, valamint az egyes törvények Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő rendezetlen kilépése es
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel az előttünk fekvő javaslat mind a magyar, mind a brit nemzeti érdeket egyaránt szolgálja, ezért kérem, hogy támogassák a javaslatot a szavazás során. Köszönöm, elnök úr.
H/8035 A 2020. év Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Zrínyi Miklós korának meghatározó államférfija és politikusa volt, aki életét szentelte a haza szolgálatának, ahogyan ezt költői munkásságában is megörökítette az ut…
H/8034 A temesvári népfelkelésről való megemlékezésről
VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 30 évvel ezelőtt, 30 esztendővel ezelőtt ebben az időben Kelet-Németország, Csehszlovákia és Magyarország talán már túl voltak a rendszerváltó hajnalhas…