840 felszólalás
T/1561 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Elég sajátságos helyzetbe hoztuk magunkat, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, mert egy olyan előterjesztés van előttünk, aminek a támogatása az európai uniós jogharmonizáció szempontjából egyértelmű. Ez odáig elvezetett, hogy jobbikos képviselőtársam még ment…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Országos jelentőségű ügyben szeretném ismételten felhívni a nyilvánosság és a tisztelt Ház figyelmét, hiszen a kormány 2013-ban megkezdett dohányértékesítésre vonatkozó átszervezésének anomáliái egyre nagyobb csúcsokat döntö…
T/1143 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen mulatságosnak is tekinthetnénk azt, hogy gyakorlatilag egy kivonult Fidesz-frakción túl a kormány éppen hogy csak itt van közöttünk, és eközben pedig az ellenzék a jogos kifogásait elmondja, és mindezt láthatóan figyelmen kívül hagyva…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kényszerülök arra, hogy megint vagy még egyszer szóljak ebben a tárgyban, mert néhány héttel ezelőtt, amikor a kormány egy ilyen hozzászólásom után írásbeli választ ígért, mind ez idáig ez nem történt meg…
T/547 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mire a napirend tárgyalásának végére érünk, addigra rájövünk, hogy szinte minden frakció pontosan tudja, hogy mi a helyzet. Az általános forgalmi adó tekintetében a Fidesz olyan helyzetet teremtett, hogy világcsúcstartók vagyunk e tekintetbe…
T/363 Egyes adótörvényeknek a gyermekéhezés felszámolása érdekében történő módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid egyeztetés után átadom a szólás jogát a képviselő asszonynak. Köszönöm. (Szórványos taps.)
T/1371 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt az időkeretet nem kell kihasználnom, mert előttem két képviselőtársam is nagyon szakszerűen kifejtette azt az álláspontot, hogy hol tart a törvény előkészítése ? és most nem a kormánypárti képviselőkre gondolok…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedje meg nekem azt, hogy a Ház elnökétől kapott válasz alapján a mára és holnapra bejelentett hozzászólásaim közül a másikat mondjam el, nem ezzel a címmel, hanem a közoktatásra vonatkozót; ha ezt megtehetem.
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen tisztáznunk kell, hogy mi az a kérdés, amiért ezt önök idehozták, és miért kell nekünk erről beszélni. Ennek egyik oka az lehet, hogy tulajdonképpen két blokkot le kell állítani, és ennek megszűnte helyett kel…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy így magunkra maradtunk, legalábbis a kormány magunkra hagyott így ma estére, így az ő védelmüket most nem tudjuk élvezni. Pedig az elmúlt egy-másfél év alatt a védelem szó alatt annyi minden elhangzott ebben a ház…
I/11256 Kié lesz a dohány?
VARJU LÁSZLÓ (független): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Pályafutásuk talán legszembetűnőbb lenyúlását a köznyelv immár visszavonhatatlanul trafikmutyinak nevezi. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Egy évi 500 milliárdos forgalmat lebonyolító ágazatból kizsuppolták a korábbi jogos tulajdo…
I/11256 Kié lesz a dohány?
VARJU LÁSZLÓ (független): Tisztelhetetlen trafikkormány trafikminisztériumának trafikállamtitkára! (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiból.) A közvélemény 62 százaléka lenyúlásnak tekinti a trafiktörvényt. (Az elnök a csengőt megkocogtatja. - Dr. Józsa István: Az is!) Ha ön meg volnagyőződve a pályá…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ennek a törvénymódosításnak a legvisszataszítóbb része az, hogy önök a fiatalok védelme mögé bújva egy mocskos törvényt terjesztenek be, amelynek keretében a saját politikai és gazdasági üzelmeiket igyekeznek elfedni. (Folya…
J/9399 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról H/10097 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán nem fogja önöket meglepni, hogyha ezt a nagy Jobbik-Fidesz összhangot kicsit megtörve, a Demokratikus Koalíció a 9399-es számú jelentéssel és a hozzá kapcsolódó határozati javaslattal nem tud egyetérteni, és azt el is…
J/9399 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról H/10097 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon köszönöm a hasznos tanácsokat, pláne, ha innét is üzennek a köztévének, hogy neki mit kellene csinálni. Hát az biztos, hogy sokat segítene, hogyha a Jobbik felszólalásainak egy jelentős részénél nagyon vigyáznának arra, hog…
J/9399 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról H/10097 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Csak a nyugalom megőrzése érdekében megígérem, hogy akkor most utoljára szólok (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ez a következő másfél évre is vonatkozik?), ha nem provokálják tovább. Csak azért, hogy a képviselőtársam is legyen nyugodt, hogy igenis találkozt…
J/9399 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról H/10097 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Ha már szerették volna, hogy hozzászóljak, akkor szeretném elmondani önöknek, és megismételni azt a korábbi állítást és javaslatot az önök számára, hogy az önök fogalmazása szerinti számonkérés helyett a magyar államnak olyan célokat érdemes megfogalmaznia,…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előterjesztésben lakosságcseréről, dekrétumról, sok minden olyanról beszélünk, amellyel érintett volt családom, egyike azoknak, akiknek el kellett tűrni mindazt, ami akkor megszületett, és mindazt el kellett viselni, amit…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai vitanap címe egész pontosan az, hogy a magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei. Ezt már csak azért is szeretném mondani és emlékeztetni erre, mert van olyan tanulmány és van olyan könyv is, amely foglalkozik…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, ez a mai napirendi pont emlékezetes lesz majd a kormánynak, legalábbis a tekintetben is, hogy ha az előterjesztésében ilyen üres mondatokkal igyekszik operálni, akkor annak milyen súlyos következményei vannak, bár…
H/8787 A magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen a lehetőséget, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt percekben az önök részéről hazaáruló, sötétség, az indulatszavak azok, amelyek önökből kijöttek. Azt kell mondanom, arra kell kérnem önöket, nincs okuk a magyarázkodásra. Önök szerint az sötétség, hog…
T/8989 Egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A téma, amely az asztalon hever, annyira lényeges, hogy akár még komolyan is vehetné a kormányzat, és annak megfelelően járhatna el. Ehhez képest az látszik az eddigiekből is - többen emlegetjük -, hogy egy olyan kényszercse…
T/8989 Egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Arra azért szívesen emlékeztetném két példával Spaller képviselőtársamat, hogy a korábbi időszakban is volt arra példa, hogy igenis, felhívták az emberek figyelmét arra, hogy figyeljenek arra, hogy milyen szerződést írnak alá. Ezt két példával is szeretném…
T/8737 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Erről a törvényjavaslatról kevés jót lehet elmondani, éppen ezért szeretném folytatni azt, hogy keressük meg annak az igazi okát, hogy mi lehetett, ami miatt ez benyújtásra került, merthogy az általában megállapítható…
T/8737 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Viszonylag gyorsan jutottunk el odáig, hogy a badarság szóhasználat uralkodik el, miközben hozzászólása végén képviselő úr is megállapította, hogy jelentős módosításra szorul a törvényjavaslat; ezt pontosítani kell, ezt nem lehet megúszni. Ezzel együtt azt…
I/7937 Miféle pávatáncot jár Ön Brüsszellel? El vagy nem el?
VARJU LÁSZLÓ (független): Igen, köszönöm szépen.
I/7937 Miféle pávatáncot jár Ön Brüsszellel? El vagy nem el?
VARJU LÁSZLÓ (független): Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszterelnök Úr! Kérem, ne beszéljen mellé! Az IMF kedden jön, Orbán Viktor kedden lemond. (Moraj, zaj a kormánypárti oldalon.) Már csak azért is, mert elöljáróban szeretném rögzíteni, hogy egy nem tipikus dakota mondás szerint az ígéret szép szó,…
T/5358 A lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb elhangzott hozzászólás nyomán szeretném kérdezni a jegyzőkönyvvezetést, és szeretném kérni a jegyzőkönyvvezetést, hogy amikor a képviselő úr azt mondta, hogy a fegyvert még nem használták a Magyar Szocialista Párt ellen, nem használ…
K/3647 A kormány legfontosabb gazdaságösztönző eszköze a festőecset?
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unió fejlesztési forrásainak felhasználásában a 2010-es kormányváltásig élen jártunk az új tagállamok között. Ez a helyzet mára megváltozott. Ma már minden számottevő szakértő jóindulattal is a középmezőny aljára sorol bennünk…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Puskás képviselő úr néhány mondása biztos, hogy kihívta maga ellen a sorsot, mert az elmúlt évek alatt egészen más tónusban, más stílusban hallhattuk őt. Most, amikor megértőnek kell lennünk abban, hogy alacsony finanszírozási le…