84 felszólalás
T/13110 A vállalkozások adóterheit csökkentő intézkedésekről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hallgatva a baloldali felszólalókat, én azt hiszem, egy picit szenvednek abban, hogy elfelejtették, mit hagytak ránk 2010-ben, és ezt mondom Varju képviselőtársamnak. (Varju László: 2025-ben!) Ha emlékeznek rá: önök, akik MSZMP-sek voltak, aztán MSZP-…
K/8113 Mit tesz a Kormány Zalaegerszeg és térsége fejlesztése érdekében?
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Zala vármegye és Zalaegerszeg napjainkra az ország egyik dinamikusan fejlődő térségévé vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Navracsics miniszter úr országjáró körútjának első állomása Zalaegerszeg volt. Miniszter úr a látogatása során kiemelte,…
H/35 Országos népszavazás elrendeléséről
VIGH LÁSZLÓ, az Igazságügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága a házelnök úr felkérése alapján a 2022. május 5-ei ülésén együttes vitában tárgyalta meg a C/21. és a C/22. számú…
H/35 Országos népszavazás elrendeléséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Szeretném megköszönni a véleményeket a javaslattal kapcsolatban. Sokszor vitatkozunk azon, hogy kinek van igaza, a bal- vagy a jobboldalnak. Végighallgatva a vitát, itt volt egy nagyon nagy népszavazás április 3-án, Énszerintem ez egy olyan mély gyomros…
T/17053 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány rendkívüli jogrendet hirdetett, október 15-én lejár ennek a határideje, és ennek a meghosszabbítását kérte január 1-jéig, mindösszesen két és fél hónapra. Én azt hiszem, h…
K/15812 ,,Milyen eszközökkel kívánja a Kormány folytatni a vidéki infrastruktúra fejlesztését?"
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A világjárvány okozta gazdasági válsághelyzet egyik legfontosabb tanulsága, hogy a logisztika mint iparág nagyon felértékelődött. A kormány sok mindent megtesz azért, hogy minél több beruházást hozzon az országba…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításár
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Folyamatosan megy az összehasonlítás, hogy mit csináltak önök abban a nyolc esztendőben, és mit csináltunk mi ebben a tíz esztendőben. A vitánk nem ér véget, mert folyamatosan mondják, hogy önöknek milyen igazuk van, meg mi is mondjuk. Viszont mindig…
T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításár
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Z. Kárpát Dániel hozzászólására, hogy összehasonlítjuk a ciklusokat: nem tudunk mit tenni, összehasonlítjuk. Ha a gyermekeinket óvodába akarjuk vinni vagy iskolába, iskolákat, óvodákat összehasonlítunk, miniszterelnököket, hogy ki hogy tette a dolgát,…
T/9473 A származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazat szeretnék adni Arató képviselő úrnak… (Arató Gergely: Nem lesz ebből bajod? ‑ Derültség az ellenzék soraiban.) Nem. Arról beszélt a képviselő úr, hogy teljesen másképp látjuk a vidék helyzetét. Igen, ön Budapestről nézi, én pedig vidékről. Azt…
K/7792 Miként támogatja a Kormány a szakképzés feltételeinek modernizálását hazánkban?
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország Kormánya hivatalba lépését követően úgy döntött, hogy kiemelt ügyként kívánja kezelni a hazai innováció ösztönzését és az ország versenyképességének növelését. Ezen célkitű…
T/5244 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2010-es választásokat követően az új Országgyűlés feladata volt, hogy megreformálja az alapvető társadalmi normákat képező jogszabályokat. A választások előtt mindenki számár…
T/4784 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném jelezni a képviselőtársaim felé, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy volt egy képviselőtársam, úgy hívták, hogy Wittner Mária, és ő elmesélte nekem, hogy 13 évig volt börtönben, közben négyszer ítélték halálra. Volt a börtönben egy hölgy most…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megnézve a tévévitát, miniszterelnök úr válaszait, és ami az Európai Parlamentben zajlott a másik oldal részéről, igazat adok az ellenzéknek, valóban két világ van Európában is, Magyarországon is. Abban is egyetértek, hogy önök teljesen másképp látják…
T/961 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2008 után kibontakozó nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság Magyarországra is kiterjedő hatással volt, valamint a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó elégtelen szabályozásnak köszönhetően kerültek nehéz helyzetbe az adósok.…
T/18539 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Z. Kárpát Dániel szavaira szeretnék reagálni, aki jelezte, hogy a Fidesz-kormány különösebbet nem tett. Szeretném elmondani, hogy én is vettem fel devizahitelt. Amikor megkötöttem a szerződést a bankkal, az egy magánszemély és a bank közötti kapcsolat…
T/18539 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Z. Kárpát Dániel előbbi felszólalására hadd reagáljak! Azt mondta, nem segítettünk abban, hogy a bankokat megregulázzuk. Hát, akkor én jelzem, hogy 2010-ben, biztosan emlékszik rá, a bankok 15 milliárd körül fizettek bele a költségvetésbe, és a nyeres…
T/17558 Az átmeneti bányászjáradékban részesülők közérdekű nyugdíjas szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatása érdekében egyes törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, csak röviden, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondom a Jobbiknak, amit az államtitkár úr mondott, Cseresnyés Péter, hogy ez egy újabb lehetőség. A vitában korábban beszélgettünk, és Bencsik János is elmondta, hogy a bányászok megkeresték, kérték a leh…
T/17558 Az átmeneti bányászjáradékban részesülők közérdekű nyugdíjas szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatása érdekében egyes törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vitát, azt gondolom, le kell szögeznünk, óriási tisztelet kell hogy övezze a nyugdíjasokat, hiszen ők egy életet már ledolgoztak, és ez élet után, azt gondolom, Bencsik János javaslata egy újabb leh…
T/12066 A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló korábbi módosítás alapján a megyei múzeumok és a megyei könyvtárak a megyeszékhely, megyei j…
T/12066 A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni az MSZP-nek, a Jobbiknak és az LMP-nek a támogatását. Teleki László MSZP-képviselő úrral abban egyetértek, valóban helyi ügyről van szó, és a helyi ügyeket a helyi képviselőknek kell támogatni. Amiben viszont nem értünk egyet, fe…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az előttünk fekvő 2017-es költségvetés szól a családtámogatásokról, szól a munkahelyteremtésről és szól egy tisztességes növekedésről. Én azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban óriási utat tett m…
V/9122 A közoktatás állapotáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megpróbálok rövid lenni, tiszteletben tartani képviselőtársaimat, hiszen ők is szeretnének még hozzászólni ebben a szűk 46 percben. Én polgármesterként 20 évig iskolafenntartó is voltam, egy pici rálátásom van, hogy a különböző kormányok mennyit segít…
T/7408 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában, azt gondolom, egy nagyon fontos dolgot teszünk helyre.…
T/7408 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Aki nézte, a televízión keresztül követte ezt a vitát, őszinte csodálattal adózom feléje, aki végig tudta hallgatni, és Gúr Nándor képviselő úr felé is nagy tiszteletem, le a kalappal egy olyan ember előtt, aki soha nem volt polgá…
T/5137 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslat van előttünk, amely, azt gondolom, az önkormányzati választások óta folyamatosan napirenden van. Hiszen a tavaly őszi polgármester-választás után nagyon soka…
T/5137 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szeretném megköszönni a képviselőtársaimnak a támogatást, mert úgy látom, hogy minden párt képviselője támogatja azt, hogy a kistelepülések polgármestereinek a fizetése emelkedjék. Én azt látom, a vita inkább abban van közöttünk, hogy miként. Nagyon sok javasla…
T/4889 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosítása van előttünk, mely módosítás a környezetvédelmi szempontok hatékon…
T/4643 Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
VIGH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány május elején nyújtotta be a most tárgyalt javaslatot, amely az egyes büntetőjogú tárgyú törvények módosításáról szól. Az Országgyűlés 2012. jún…
I/4494 Zalaegerszeg és Zala megye - A vidék fejlődésének kulcsa a vidéki városok fejlődése
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A vidék fejlődésének kulcsa a vidéki városok fejlődése. Ennek szellemében a kormány megindította a „Modern városok” programot. A program a 23 megyei jogú városunkat célozza, amelyek fejlődése nélkül nem lehetséges…
I/4494 Zalaegerszeg és Zala megye - A vidék fejlődésének kulcsa a vidéki városok fejlődése
VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a választ, miniszter úr. A zalaegerszegieknek és a Zala megyeieknek, amikor találkozom velük, az az első kérésük, hogy a közlekedésben kössük be az országos úthálózatba Zalaegerszeget, illetve az a másik kérésük, hogy munkahelyeket teremtsünk. Köszönjük szépen a…