2 202 felszólalás
A/1700 Meddig még?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Miniszter Úr! A miniszter úr meg sem kísérelte megmagyarázni azt, hogy miért gyengül jobban a forint, mint háborúban álló országok fizetőeszközei ‑ egészen elképesztő! ‑, ahogy arra sem válaszolt, hogy mernek‑e ilyet beleírni az érintett törvénybe; nyilván nem mernek, mert…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, amikor a képviselőtársak már összepakolják holmijukat, és lassan véget ér a parlament ülése, így késő délután a forint benézett a 428 forintos euróval szembeni árfolyam alá, a dollár tekintetében pedig 441 forintnál jár ugyanez a muta…
B/16 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 H/542 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy az érintett tárgykörökről beszélhetünk. Úgy gondolom, hogy a biztos úr munkája és a hivatal munkája nagyon alábecsült és alulbecsült terület még most, jelen pillanatban is. Tehát ha rajtam múlna ‑ e…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma több feddést kaptak ellenzéki képviselők kormányoldalról, hogy miért nem tartózkodnak folyamatosan az ülésteremben. A helyzet az, hogy most, amikor egy nemzeti sorskérdésünkről szeretnék beszélni, akkor két kormánypárti képviselőtársam t…
T/1201 A Magyarország és az Andorrai Hercegség között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adókijátszás és adóelkerülés megakadályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ha előlem kiesnek, én akkor is felkészült vagyok. Mindig úgy vagyok öltözve, hogy egy szakmai vitában részt vegyek. Szeretném leszögezni, hogy itt adott egy közös minimum, mi ezt a javaslatot támogatni…
T/1305 Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Mostanában némiképp megszaporodtak az Európai Unió irányából érkező különböző rendeletekkel, irányelvekkel kapcsolatos javaslatok. Nyilván az irányelveknél van a jogalkotónak olyan cselekvési szabadsága, hogy az átülteté…
H/1314 A központi költségvetés címrendjének az Integritás Hatósággal összefüggő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én őszintén respektálom a kormánypártiak erőfeszítéseit, hogy hozzájussunk a Magyarországnak járó uniós pénzekhez. Szögezzük le itt az elején, hogy itt nem valamifajta könyöradományról vagy segélyről van szó. En…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napokban ért véget az a könyvfesztivál, amely a könyvkiadók és egyébként a könyvolvasók, a könyvekért rajongók számára minden évben az egyik kiemelt találkozó a több nagy közül. Szeretném elmondani, hogy egy kibontakozó válsághelyzetben,…
A/1373 Miért nem a magyar munkavállaló az első?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár Magyarországon százezer olyan magyar, korábban dolgozó honfitársunk van, aki lénye-gében semmiféle-fajta ellátást vagy átképzési támogatást nem kap egy szűkmarkú rendszer miatt, mégis azt látjuk és meglepve látjuk, hogy Magyarország Kor…
A/1373 Miért nem a magyar munkavállaló az első?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Én őszintén sajnálom államtitkár urat, hogy ennyire kényelmetlen neki a válasz, de két percben sikerült kibekkelni, hogy akár egy szót beszéljen brazil vagy éppen kolumbiai kasszásokról és szobalányokról. Egészen elképesztő, hogy ön nem beszél arról, ho…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, gyorsan visszatértünk a taposóba, de azt el kell mondani, hogy egy válságidőszak hajnalán vagy talán már elején, közepén jó lenne, ha nemzeti minimumokat tudnánk kimondani, és talán abban szekértáboroktól függetlenül meg lehetne állapo…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Némi távolságtartással szemléltük eddig a Fidesz-KDNP képviselőit, amikor a családok védelméről beszéltek 23 ezer végigasszisztált kilakoltatás után, de most azt látjuk, hogy az ingatlan-, az albérletárak elszállása után még a demográfiai a…
S/694 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak, tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat ‑ a továbbiakban: OGY határozat ‑ 1. pontja a következők szerint módosul: az Országgyűlés az Európai Ügyek Bizottságába G…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a parlament nyári szünetre vonul, megszavazta a költségvetést. Ez hagyományosan az év legfontosabb törvényjavaslata, viszont most elmondhatjuk azt, hogy az évtized legnagyobb pénzbehajtása található benne, hiszen egyik évről a másik…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már hallom a kormánypártiak flegma beszólásait, de az a javaslatom, hogy válaszoljanak egy kérdésre: igaz‑e, hogy önök még a piaci árú rezsin is nyerészkedni akarnak? Igaz‑e, hogy megtartják azt a 27 százalékos áfatartalmat a piaci ár felé…
A/487 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Megvárnám miniszterelnök urat, köszönöm a türelmét.
T/360 Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pedig az ember mindig reménykedik. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Túl vagyunk egy nagyon hosszú, monumentális költségvetési vitán, ahol azért egymásnak feszültek a világképek, és azt látjuk, hogy a költségvetést megalapozó csomagnál azér…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egészen elképesztő Nacsa képviselőtársam érvelése, hogy ha a 2010 előtti, általam amúgy nem rajongott gazdaságpolitikai korszak megtehetett valamit, ami nem jó, akkor most önök is megtehetik a sárga lapáttal a h…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elnöki intelmet ildomos betartani, bár tény, hogy Illés képviselő asszony azért nagyon sok mindenkit megihletett a szavaival itt az ülésteremben. Én óva intenék attól képviselőtársakat, hogy egy szakmai vitában érvként használják fel azt…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A helyzet az, hogy a Nacsa Lőrinc-i flegmaságokhoz képest én ezt a pillanatot már átéltem akkor, amikor a budai Várban önök megpróbálták a védett bérlakások egy részét magántulajdonná formálni és azok egy részét bezsebelni. A helyzet az, ho…
S/584 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat 4. pontja a következők szerint módosul: az Országgyűlés a Költségvetési Bizottságba V. Németh Zsolt, Fidesz, helyett Sz…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A családok és a gyermeket nevelő családok védelme érdekében szólalok fel, de Tállai államtitkár urat hallva nekem kezd összeállni a kép. Ön azt találta mondani, hogy az infláció szempontjából akár még jobban is állunk, mint a környező orszá…
A/487 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelettel, megvárnánk a miniszterelnök urat.
A/576 Miért hagyja a kormány, hogy a gyenge forint elpárologtassa a magyar családok jövedelmét?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő költségvetés tervezetében egészen elképesztő, háromszázhetven-egynéhány forintos euróárfolyammal tervezi Magyarország Kormánya mind a családok támogatását, mind a gyermeket nevelők támogatását, de elfeledkezik a kormány be…
A/576 Miért hagyja a kormány, hogy a gyenge forint elpárologtassa a magyar családok jövedelmét?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államtitkár úr által hivatkozott inflációs adatok, mint ma már említettem, mérik az írható DVD árváltozását és a CD lejátszására képes hifitorony árváltozását is. Nézzék meg inkább az alapvető élelmiszerek drágulását, de még ezen fékezet…
P/578 A Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért ezt nem gondoltam volna, tehát hogy a multi cégek érdekvédelme mentén ennyire kemény kirohanásokat látunk kormányzati részről, ez egészen elképesztő. Én a 2010 környéki időszakban tüntetésen szegeztem beszédemben többször a 2010 előtt…
A/487 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Nagy tisztelettel megvárnánk a miniszterelnök urat.
A/488 Támogatja-e a kormány a magyar gyermekek későbbi életkezdését és lakhatását?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a faramuci helyzet állt elő, hogy egy lakhatási programot három minisztériumon is számonkérhetünk ebben az esetben, de nyilván majd a válaszadásra kijelölt tud rendet tenni abban a dzsungelben, ami előttünk fekszik. Azzal szembesülünk, h…
A/488 Támogatja-e a kormány a magyar gyermekek későbbi életkezdését és lakhatását?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mi jövő-alapkoncepciónk egyáltalán nem csak a bérleményekre vonatkozik. Ha valaki olyan szerencsés, hogy tud új építésű lakást vásárolni, támogassuk ezt is az elhelyezett félmillió forint, mondjuk, 18 éven át gyarapított összegéből. A pro…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogyha meg szeretnénk vitatni valamilyen problémát Magyarországon, érdemes objektív mércékhez nyúlnunk, én pedig a lakhatás témájában is előszeretettel forgatom azt az infótablót, amelyet itt kinn bármelyik képviselőtársunk átvehetett. Inne…