2 202 felszólalás
T/365 A termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményeknek való megfelelés általános szabályairól
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fogjuk meg ezt a kegyelmi pillanatot, és remélem, hogy Nacsa képviselőtársunk is velünk marad, mert most éppen meg szeretném dicsérni. Remélem, hogy ez az a törvényjavaslat, amelyben a parlament minden pártja és…
T/360 Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A költségvetést megalapozó csomag van előttünk, és meg akarnak alapozni valamit, amit a tényszámok ismerete nélkül nem lehet. A Gazdasági Bizottság vitájáról jövünk, és ott is elhangzott, hogy a kormány nag…
I/67 Szervezett munkaerőimport? Ez veszélyes!
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi éveket nagyjából a migráció tematikája lengte be a parlamentben egészen addig, amíg új választásikampány-témát nem talált a Fidesz-KDNP. Én annak idején nagyon örültem annak, hogy azért többen egyetértettünk itt a Házban, talán ép…
I/67 Szervezett munkaerőimport? Ez veszélyes!
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem irigylem államtitkár urat a kényszerű magyarázkodás miatt. Államtitkár úr, százezrével kell önöknek a harmadik világból munkavállalókat hozni? Ön most azt mondta magyarázkodás közben, hogy az ukrán tömeges munkaerőimport nem, az indonéz…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hónapokban olyan nagyon sok ellenzéki sikerről, azért lássuk be önkritikusan, nem beszélhettünk, éppen ezért fontosabb kiemelni azt, ami sikerként könyvelhető el. Önmagában az, hogy a kilakoltatások ellen, a jogsegélyezés érdekébe…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor ma a kisfiammal jöttünk a Parlament felé, és végiggondoltam, hogy a felszólalásom során a kötelező elemeken túl miken kéne végigmenni, akkor bizony eszembe jutott, hogy nagyon sokat beszélt családtámogatásokról ez a kormányzat.…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sokszor hallottuk, hogy mennyire megalapozott ez a költségvetés és hogy a családokkal mennyit foglalkozik. Szeretném azért felhívni az államtitkár úr és képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a régió adóviszonyait vizsgálva van egy ki…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megígérem, hogy semmilyen szavazásra nem próbálok rábírni most senkit a következő percekben, ugyanakkor nagyon örülök, hogy az általam nagyon tisztelt ‑ és ezt nem cinikusan mondom ‑ Bányai Gábor képviselőtársam itt van a teremben. Mi kivál…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Végigültük a költségvetési vitát, tisztességesen jegyzeteltünk, diskuráltunk egymással közéleti kérdésekről, van ugyanakkor egy témakör, amelyről nem nagyon hallottunk, ez pedig a panelprogram kérdésköre. Ki kell fejeznünk, hogy minteg…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Erős a kísértés, hogy reagáljak államtitkár úrra, aki egyébként korrekt módon reagált a képviselőkre. Az egészségügyi szakdolgozók béremelését igen nehéz egy olyan egészségügyi csomagba beleképzelni, amely lényegében 4 százalékkal költ több…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő költségvetés egyfajta „carpe diem”-költségvetés, a pillanat költségvetése, amely nagyon sok pluszbevétellel számol, nagyon sok pluszsarcot hajt be a magyar embereken, de ezeket jellemzően nem a…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Költségvetési időszakban talán érdemes olyan témákat keresnünk, amelyek körül némi közmegegyezés alakulhat ki, hiszen lehet, hogy a végén ebből költségvetési sor vagy támogatás lesz. A mai napon is elhangzott a „gyermekvédelem” kifejezés tö…
H/279 A globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadásának elutasításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán úgy korrekt, hogyha valakinek az álláspontja már az első mondatok során kiolvasható, és akkor nincsen helye további mellébeszélésnek. Alapvetően támogatom a multi cégek közteherviselésbe való bevonását, te…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sok mindenről vitatkozunk itt az ülésteremben, de azt el kell hogy mondjuk, hogy egy dologban nagyjából megegyezünk: egy kibontakozó válsághelyzet hajnalán, jó esetben közepén tartunk. Egy ilyen helyzetben a családok mindennapi bizto…
B/24 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2021. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/201 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2021. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Ors
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Rendhagyó vitákat folytatunk mi minden évben, és azt kell mondjam, ha csak a szűken vett számvevőszéki tevékenységről vitáznánk, akkor is lenne közöttünk azért termékeny polémia. Még a soks…
A/193 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Nagy tisztelettel megvárnám miniszterelnök urat. Köszönöm. (Rétvári Bence: Frakciótársak lesztek akkor? ‑ Nacsa Lőrinc: Jakab már nem lesz itt!)
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Melengeti a szívemet, hogy a kilakoltatási témában már mindenki jön a Jobbik után, de ne keressünk ebben csoportelsőt! A helyzet az, hogy amikor 2010 őszén, 2011 elején az akkori Jobbik-frakció jó sok tagjával Budafokon egy kilakoltatási es…
I/68 Hány családra vár kilakoltatás?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az információs segítséget külön köszönöm a válaszadó személyét illetően, bár azért nem volt nehéz kibarkochbázni, hogy kivel beszélgetünk erről a kérdésről. Már a 2010 és ’14 közötti ciklusban is megtettük ugyanezt, ha emlékszik, államtitká…
I/68 Hány családra vár kilakoltatás?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már visszamutogatás, akkor 2001-re mutogassunk vissza, amikor az egyoldalú szerződésmódosítások ilyen formában lehetővé váltak. Ki volt akkor a miniszter, államtitkár úr? Gondolkodjunk egy kicsit, hogyha elkezdjük a visszamutogatásnak az…
A/193 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Elnök úr, tisztelettel megvárom a miniszterelnök úr válaszát.
A/194 Mit gondol erről, Miniszter úr?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelettel megvárom a miniszter urat, amennyiben van erre lehetőség. Köszönöm, elnök úr.
T/27 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rengeteget ütöm-verem ezt a kormányt azért, hogy valóban védje a magyar családokat, és nagyon sokszor fogom még, és ezért állok értetlenül az előttünk fekvő csomag és saláta előtt, hiszen itt egy salátatörvénybe rejtve gyakorlatilag végleg…
T/27 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A korlátozott időkeretemre való tekintettel Nacsa Lőrinc képviselőtársamat nem próbálom meg visszarángatni a csillagkapu túloldaláról ide az univerzumba és a valóság talajára. De államtitkár úr már nem volt ilyen bátor. Egyébként Nacsa képv…
T/48 Egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi ... törvényhez kapcsolódó módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Próbáljunk meg akkor egy kevésbé átaktuálpolitizált diskurzust folytatni, mint az előző napirendnél. Nekem egy nagyon egyszerű technikai kérdésem van, amit államtitkár úrnak szegezek. Alapvetően lakhatással, családpolitikával foglalkozó sza…
T/48 Egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi ... törvényhez kapcsolódó módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! De hiányzott már Nacsa képviselőtársammal a jó kis szemfeltáró beszélgetések sorozata! Képviselőtársam, 400 ezer regisztrált bűncselekményről beszélt 2010 viszonylatában, most pedig, ha jól írtam fel, akkor 190 ezerről. Kérdezem öntől, hogy…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Számtalan témát érintettünk a parlament ülésnapján, de azt látjuk, hogy az úgynevezett veszélyhelyzet megszüntetése kapcsán egy nagyon fontos témakör kiemelten kevés figyelmet kap a kormány részéről, ez pedig a kilakoltatások, végrehajtások…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország miniszterelnökéről határoz ma a Ház, és ígérhetem, hogy fogom aprítani önöket eleget a következő években a kilakoltatások, a végrehajtói visszaélések, egyebek kapcsán, lesz nagyon sok vita közöttünk, viszont egy ilyen speciális…
H/35 Országos népszavazás elrendeléséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Dr. Apáti István: Elnök úr?) Elnök asszony! Tisztelettel elnézést kérek, nyilván annyira még nincs késői óra, de azért ez hatással lehet az egyszeri ellenzéki képviselőre, rám pedig pláne. A helyzet az, hogy még szórakoztató is lehetne a m…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Most a színvallás ideje jönne el a fideszes képviselők számára, hogyha kellő számban a teremben lennének ehhez, bár egy államtitkár még ül a helyén, akár még válaszolhat is. Ugyanis a magyar állam számára talán semmi sem akkora üzlet,…
T/25 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása T/26 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy ilyen választási eredményt követően logikus és következetes lépés a kormányzó pártok képviselői részéről néminemű elegancia lenne, hát, Láng Zsolt képviselőtársam erre tökéletesen rácáfolt. Én megértem, hogy hajtani kell a hierarchián…