419 felszólalás
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon röviden, nem szeretnék senkinek a türelmével visszaélni e késői órán. Z. Kárpát képviselő úr hétszer elmondta, hogy az új építésű lakóparkok világának próbálunk seg…
T/13665 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvénynek a csecsemőgondozási díj emelésével összefüggő módosításáról
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szintén igyekszem rövid lenni. Gurmai képviselő asszony szó szerint azt mondta, hogy a törvényjavaslaton van még javítanivaló; Z. Kárpát képviselő úr csatlakozott egyébként a képviselő asszonyhoz: miért nem január 1-jé…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a koronavírus-járvány második hullámának kellős közepén vagyunk, akkor, amikor Európában és Magyarországon is felgyorsult a járvány terjedése. Magyarországon minde…
T/13665 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvénynek a csecsemőgondozási díj emelésével összefüggő módosításáról
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kötelez semmire, amit elnök úr mondott, de igyekszem azért visszafogni magam. A most előttünk fekvő javaslat tartalmilag ugyan rövid, de…
T/13665 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvénynek a csecsemőgondozási díj emelésével összefüggő módosításáról
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megpróbálok nagyon röviden válaszolni csak néhány felmerült kérdésre, és leginkább igyekszem a törvényjavaslattal kapcsolatos ügyekre reagálni, bár nem tudom megkerülni, hogy néhány dolgot ne említsek m…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném megköszönni mindenkinek előre is a segítségét, aki hozzájárul ahhoz, hogy az otthonteremtési programunkat meg tudjuk alkotni. Tisztelt képviselő úrral…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Két rövid megjegyzésem van, utána egy hosszabb is az ön napirend előtti felszólalásához. Az egyik az, hogy mi is azonnal elvárnánk öntől vagy önöktől, hogy az indulatok helyett és…
A/13605 Nyugdíjasok az út szélén?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. 2010-ben mi kötöttünk egy megállapodást a nyugdíjasokkal. Ennek az a lényege, hogy amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a nyugdíjak vá…
A/13605 Nyugdíjasok az út szélén?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Gondoltam, hogy ezt el tudjuk kerülni, de tévedtem. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésem ugyan költői, de ismeri ön Gyurcsány Ferencet? Ahogy önök szokták mondani: igen vagy nem? (Sebián-Petrovszki László: Mi köze van ennek ehhe…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is mindenkinek kivétel nélkül, mindegy, hogy jelen van vagy nincs, szeretném megköszönni a vitában való részvételt, és azoknak külön szeretnék köszönetet mondan…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondta, hogy azt kérik öntől sokan, hogy hallgassuk meg az időseket. 2010 óta nem teszünk mást, mint ezt. Éppen tegnap volt egy Idősügyi Tanács-ülés, ahol megkérdezt…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy képviselő úr is mondta, nincs új a nap alatt, valóban érdemes összehasonlítanunk, hogy mi történt a válság idején 2008-2009-ben, és mi történik ma. Akkor a baloldal a kormán…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön beszélt a járványhelyzetről, a válságkezelésről, és beszélt külön az otthonteremtésről és a családtámogatásról is. Néhány gondolatot engedjen meg ezzel kapcsolatban…
A/13384 Melyek a legújabb otthonteremtési intézkedések?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 2010-ben a Fidesz és a KDNP választási programjának két leghangsúlyosabb eleme a család és az otthon volt, a választóktól kapott felhatalmazással élve ezért is hajtott végre a kor…
A/13384 Melyek a legújabb otthonteremtési intézkedések?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy igaz, ahogy mondja. Nagyon sokan vettek részt ebben a családpolitikában, az önkormányzatok is hangsúlyosan. A magyar családok mindig számíthatnak arra, hogy támogatni és segíteni fogjuk a kormányzat…
A/13395 Követi-e a magyar kormány a lengyel utat a nők jogainak csorbításában?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudom, hogy velem több szerencséje lesz‑e, mint másoknak, de megpróbálok önnek válaszolni. Magyarországon az abortusz kérdése jogilag rendezett, és a kormány e…
A/13395 Követi-e a magyar kormány a lengyel utat a nők jogainak csorbításában?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Remélem, hogy képviselő úr olvasta is a nyilatkozatot, amiről kérdez, és nem csak a sajtóból tájékozódott ezzel kapcsolatban. Engedje meg, hogy felsoroljam a legfontosabb hivatkozásokat, hogy teljesen t…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is annyit szeretnék önnek mondani, hogy az első hullámban Magyarország kiválóan védekezett, az egészségügyet sikerült felkészíteni a második hullámra, így mindenki, a…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm, hogy összefoglalta azokat az intézkedéseket, amelyeket 2010 óta a polgári kormány tett a családok segítése érdekében. A kormány célja, hogy egyre könny…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Mindannyian emlékszünk arra, hogy 2010 előtt a magyar családok nemcsak a válságban, hanem békeidőben sem számíthattak a baloldali kormányokra. Akkor, abban az időbe…
A/13322 Hol a trükk a CSOK mögött?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az első mondatban hadd utaljak az ön első mondataira. Ha ön elfogadta a válaszadó személyének az én személyemet, akkor szerintem felesleges reklamálnia, hogy ki válaszol a…
A/13322 Hol a trükk a CSOK mögött?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban úgy van, ahogy képviselő úr mondta, hogy több ciklus óta dolgozunk együtt bizottságban is és az Országgyűlésben is, és eddig viszonylag kiszámítható és szakmai volt ez a munka, habár ön is emlékszik rá, hogy sok minde…
A/13235 Milyen eszközökkel segíti a Kormány a családalapítás előtt álló fiatalokat?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! 2010 óta azon dolgozunk, hogy a magyar családok élethelyzetét javítsuk, a gyermekvállalást támogassuk és a gyermeknevelésben segítséget nyújtsunk. Tíz év alatt két és…
A/13235 Milyen eszközökkel segíti a Kormány a családalapítás előtt álló fiatalokat?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönjük szépen az eddigi támogatásukat, képviselő asszony. Nekünk továbbra is fontos a magyar családok támogatása. Az elmúlt időszak legnagyobb otthonteremtési programján dolgozunk, ennek az elemeit fogjuk az elkövetkező id…
A/13239 Hogyan segíti a kormány a családokat?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, ahogy ön is utalt rá, 2010-ben a kormányváltás után Magyarországon családbarát fordulat történt. Erre azért is szükség volt, mert a 2002 és 2010 közötti baloldali kormány…
A/13239 Hogyan segíti a kormány a családokat?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Valóban, ahogy ön is mondta, Európában is példaértékű ‑ és ezt nem mi mondjuk, hanem az európai partnereink ‑ az a családtámogatási rendszer, amelyet bevezettünk 2010 óta. A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon csal…
A/13179 Mit tanácsol nekik, Miniszter Asszony?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Mindannyian tudjuk, emlékszünk rá, 2010-ben egy csődközeli országot vettünk át, amelyben a költségvetés is kiszolgáltatott helyzetben volt, és a magyar családok is kis…
A/13179 Mit tanácsol nekik, Miniszter Asszony?
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm, képviselő úr. Sajnálom, hogy nem figyelt a válaszomra. Éppen azt mondtam önnek és az Országgyűlésnek, hogy mindenkinek igyekszünk segíteni. A fiataloknak is segítettünk az elmúlt időszakban. A kormány folyamatosan bővíti azon támogatások, leh…
Napirend előtti felszólalások
ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy ezt a témát felvetette itt a Házban. 2010-ben egy demográfiai értelemben is csőd szélén álló országot vettünk át, minden fontosabb demográfiai mutatóban a mélyponto…
T/10097 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény és a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény módosításáról
ZSIGÓ RÓBERT agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak két mondatot engedjenek meg; az egyik: mindannyiuknak köszönöm itt a parlamentben és a bizottságokban is azt a munkát, amelyet elvégeztek. Köszönöm a jobbító módosító indítványokat is, amelyeke…