T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném az Országgyűlés számára tolmácsolni az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság többségi álláspontját, hiszen ebben a bizottságban is, mint oly sok bizottságban, erről a fontos k…
T/5179 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnézést, elnök úr, csak arra irányult a kérdésem, hogy azt gondoltam, a normál menetrendben, tehát a vezérszónoki rendben fogunk beszélni erről, de akkor természetesen örömmel elkezdem a véleményem kifejtését. Rögtön hadd kezdjem azzal, a vita elején szeretném leszögezni az…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy olyan kérdésről szeretnék szólni, amely a magyar belpolitikai életet osztja meg - tegnap egy olyanról beszéltem, amely az egész Európai Unióban vitát kavar. Itt tulajdonképpen az oktatási törvényhez kapcsolódó belpolitikai nézetkü…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Európát egy nagyon fontos vita foglalkoztatja ma, ez a vita az európai alkotmányról szól. A leendő alkotmány egyik része az a kérdéskör, hogy a kereszténységre való utalás bekerüljön-e az Európai Unió alkotmányába. Mint tudj…
H/5285 A Magyar Kormány felkéréséről az Európai Unió alkotmányával kapcsolatos álláspontja ügyében
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében nem támogatjuk ezt az indítványt. Nem támogatjuk azért, mert elviekben sem értünk egyet azzal, ami az indítványban benne foglaltatik. Szeretném előrebocsátani azt, nem véletlen, hogy…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg az érdeklődők, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében kifejtsem álláspontunkat az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban. Azzal kell kezdenem, hogy az Alkotmánybíróság sze…
T/4488 A jogalkotásról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében kifejtsem álláspontunkat a jogalkotásról szóló törvénnyel kapcsolatban. Rögtön előzetesen le szeretném szögezni azt, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban az alapv…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai nap már én sem először szólok innen, a pulpitusról - több más képviselőtársamhoz hasonlóan -, és úgy látom, ahogyan haladunk előre a vitában, részben a javaslatok is egyszerűsödnek, amelyekről vitatkozunk, másfelől…
H/4629 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nevében elmondjam álláspontunkat, véleményünket a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról. Az előttem szólók - igazságügy-miniszter úrral az élen - már…
T/4919 A jogi segítségnyújtásról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, és engedjék meg, hogy néhány percben én is kifejtsem a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját az előttünk levő törvényjavaslatról. Azért szeretnék erre csak néhány perc türelmet kérni, mert az előtt…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan ügyről szeretnék most önöknek beszélni, amely az önrendelkezés alapvető emberi jogát érinti, és az önrendelkezés emberi jogával kapcsolatban az elmúlt hónapokban számtalan vitát tapasztalhattunk a magyar közéletben. Voltak…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ezt az igazán érdekes vitát egy új szemponttal gazdagítsam. Rögtön elöljáróban, a félreértések elkerülése végett is szeretném leszögezni, hogy a magam részéről támogatom az előttünk fekvő törvényjavaslatot, de azt is szeretném világ…
T/3946 A Nemzeti Civil Alapprogramról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Halász János felszólalásához annyit hadd tegyek hozzá, hogy azt gondolom, van modell arra, amit én elmondtam, hogy hogyan tud működni. Részben az egyházak finanszírozása hasonlóképpen folyik ma Magyarországon. Tehát én azt az alapt…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Már csak öt nap van hátra az európai uniós népszavazásig. Igen vagy nem - erről kell döntenünk mindannyiunknak. Számunkra, szabad demokraták számára nem kétséges a válasz: természetesen igen, mint ahogy sok milliónyi honfitársunknak is igen lesz…
T/1552 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról
DR. FODOR GÁBOR, az alkotmány- és igazságügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném tájékoztatni a Magyar Országgyűlést arról, hogy az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága is megtárgyalta az előterjesztést, és a bizottság úgy döntött, hogy általános…
J/4 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2001. évi tevékenységéről H/856 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2001. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. FODOR GÁBOR az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Urak! A különböző biztosok munkájáról szóló parlamenti vita mindig igen fontos állomás szokott lenni az ombudsmani tevékenység vizsgálatában, és meg kell hogy mondjam, sajnálom azt, ho…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Világszerte megemlékezünk ma az emberi jogok napjáról. Az emberi jogokról, amelyek az élethez, az emberi méltósághoz és az emberi szabadsághoz való alapvető jogainkat jelentik. Nem volt ez persze mindig így, hogy ezeket a jogoka…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdeklődéssel hallgattam a vitát, és szeretnék elnök úr instrukcióinak megfelelően a költségvetés tárgykörében maradni. Bár megjegyzem, a téma, amiről beszélek, bizonyos szempontból határterület, mert a költségveté…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy megtisztelték hozzászólásaikkal azt, amit elmondtam. Horváth János képviselőtársamnak hadd mondjam azt, hogy nagyon köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet és mindannyiunk figyelmét a statisztika fontosságára,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elősorban Herényi Károly, Turi-Kovács Béla és Nógrádi Zoltán képviselőtársaimnak szeretném a következőt mondani. Először is a mostani állapot - ahogy már beszéltem róla, de még egyszer szeretném a figyelmükbe idézni - tör…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten megjelent egy cikk egy tekintélyes amerikai folyóiratban (Közbeszólás az MDF soraiból: Ti írtátok?), amely vihart kavart. Ez a cikk, ami a Foreign Affairs című folyóiratban jelent meg,…
I/917 Kikre vonatkoznak az egyenlő esélyek?
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A sajtóban megjelent hírek szerint a foglalkoztatás terén mindenki számára egyenlő esélyt kíván teremteni a minap alakult Esélyegyenlőségi Főigazgatóság. Új programok kidolgozásával próbálnak segíten…
I/917 Kikre vonatkoznak az egyenlő esélyek?
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát köszönöm, és a válaszából azt véltem kiolvasni, hogy egyfelől bízhatunk abban, hogy az antidiszkriminációs törvény megszületik a parlamentben, az Igazságügyi Minisztérium a parlament elé fogja…
H/576 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működése és felügyelete során felmerült aggályok kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Mivel az előző napirendi pontok is hosszas vitát eredményeztek, nem szeretném igénybe venni ezt a 15 percet, amit az elnök úr nagyvonalúan megelőlegezett az előterjesztésre, hanem nagyon…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt parlamenti Képviselők! Tisztelt érdeklődők, mindenki, aki nézi, hallgatja a parlamenti közvetítést. Azt gondolom, közhely, ha azt mondjuk, és természetesen sokan hivatkoztak erre a közhely igazsá…
K/605 Még egyszer a választásokról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Július 4-én, az Erzsébet híd lezárásával demonstráló csoport révén Budapesten az utcai politizálás átlépte a még elfogadható kereteket. A törvényellenesen tüntetőkön túl azok is felelősek a történtekért, akik a vál…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista-liberális koalíció létrejövetelekor is deklarálta, hogy egyik legfontosabb szándéka, hogy helyreállítsa a jogállamot ebben az országban, helyreállítsa mindazzal szemben, ami az Orbán-kormány tén…
T/186 Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy néhány szóban én is hozzászóljak az előterjesztéshez. Azért is bocsátom előre, hogy néhány szóban, mert képviselőtársaim elég alaposan elemezték már az előttü…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk lévő program azokat a politikai célokat foglalja össze, amelyek a Szabad Demokraták Szövetségének és a Magyar Szocialista Párt koalíciójának a politikai céljai. A Magyar Szocialista Párt a szociáldemokrácia elveit vallj…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A mai nap a rendszerváltás utáni magyar parlamentarizmus egyik legsúlyosabb válságának a napja. (Zaj, felzúdulás a Fidesz soraiban.) A jobboldali Orbán-kormány egyszerre taszította bel- és külpolitikai v…
A/5667 Milyen eredményt hozott a Fidesz kormány vízlépcső politikája a Szigetköz környezetvédelme szempontjából?
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Kit kérdez, engem?
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyben vészhelyzet van. Ma már ezt mindannyian tudjuk, és bizony hetek óta, sőt mondhatom azt, hogy hónapok óta beszél erről a közvélemény, kórházi tiltakozásokat, egészségügyi dolgozók…
Napirend előtti felszólalások
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban, és nyugodtan mondhatom, most már az elmúlt héten is általános meglepetést, sőt megdöbbenést keltett az a törvénytervezet, amely az Igazságügyi Minisztériumban készült el, és amely…
T/3804 A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség biztosításáról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A beterjesztett törvényjavaslat abba a sorba illeszkedik, amely a Szabad Demokraták Szövetsége részéről egy nagyon fontos politikai irány, ez pedig az esélyegyenlőségért való küzdelem, illetve küzdelem a diszkrimin…
A/4635 Arany mezők, ezüst hajó....?
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilván mindannyian tudják képviselőtársaim is itt a tisztelt Házban, hogy elkezdték forgatni azt a magyar filmet, amelynek már az elején tudjuk, hogy happy end lesz benne, ez a Bánk bán jelen pillanatban; az a Bánk…
A/4635 Arany mezők, ezüst hajó....?
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A szocialista-liberális koalíció komolyan vette a kultúra autonómiáját, és esze ágában sem volt ízlés alapon beleszólni a kultúra irányításába. Azt gondolom, hogy szemben önökkel, mi ehhez tartottuk magunkat, a Magyar Mozgókép Alapít…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy a mai vitát folytatva az előbbi, az állampolgári jogok általános biztosának beszámolóját követő vita után most a kisebbségi biztosról és az ő tevé…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Először Kurucsai képviselő úrnak szeretnék válaszolni. A Gandhi Gimnáziumot magam is jól ismerem, és büszke is vagyok rá, hogy a miniszterségem alatt jöhetett létre. Nagyon örülnék annak, ha a képviselő úr is büszkélkedhetne Baranyában - nyilván másokkal…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nem párbajozni szeretnék, hanem egyetlenegy apró megjegyzést szeretnék tenni, mert most már azt gondolom, hogy tényleg a végére ér ez a vita. Többedszer jön elő, nemcsak a mostani vitában, hanem az elmúlt hetekben a magyar közvéleményben is a zámolyi romákka…
J/3868 Az adatvédelmi biztos beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4579 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
DR. FODOR GÁBOR, a SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Biztos Urak! A mai hosszú nap utolsó témája az adatvédelmi biztos beszámolója. Engedjék meg, hogy magam is most ezzel foglalkozva és rövidebbre fogva a felszólalásomat…