Reakció PRÓBAÜZEM
Regisztráció / Bejelentkezés
Hírek Videók Vélemények
Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Jelszó emlékeztető

Fodor Gábor

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Továbbra is a szabadság mellett szeretnék érvelni, azon szabadság mellett, amely természetesen a tudomány szabadságát is jelenti ebben a kérdésben, hozzátenném, és - mint ahogy említettem - mindazoknak a szabadságát, akik gyermekre vágynak, és való…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Továbbra is a szabadság jegyében; Csáky képviselő úr vetette fel, amit én említettem. A tudományos fejlődés szabadságával kapcsolatban említette, hogy vannak korlátok. Én érdeklődnék, hogy melyek ezek a korlátok. Örülnék, ha ezt valaki vázolná neke…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Horváth képviselő úr felszólalásával szeretnék most foglalkozni elsősorban. Először is Horváth képviselő úr azt mondta, hogy én azt állítottam, szerződésben lehet rögzíteni azt, hogy amennyiben a dajkaanya kihordja a terhességét, majd megszüli a gy…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, az emberi jogi bizottság ülésén is kisebbségi vélemény alakult ki a vita során. Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat arról, hogy az emberi jogi, kisebbségi…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnöknő! Kedves Képviselőtársaim! Amikor erről a furcsa című törvényjavaslatról beszélünk, elsőként a négy különböző törvény úgynevezett összegereblyézéséről szeretnék szólni. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében szeretném a tisztelt Ház előtt kifejteni, hogy mege…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Kedves képviselőtársaimnak köszönöm, hogy szóltak, mert azt kell mondjam, ez az értelme a munkánknak, ha egy értelmes vita kialakul közöttünk erről a rendkívül fontos kérdésről, és még egyszer szeretném hangsúlyozni, ezért tartom tragik…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. A vitában megint előkerültek bizonyos szempontok, és ezek kapcsán szeretnék néhány mondatot mondani. Még egyszer a nemzetközi tapasztalatokról; említettem már a beszédemben, hogy valahonnan megyünk valahová, és említettem, hogy nem először for…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Először is Pap János képviselőtársamnak, amikor mondta, hogy a tendenciákra való hivatkozás használhat-e. Azért használ, amit most Faragó képviselőtársam mondott. Tehát ha van valami, amilyen irányba megy a világ, ha minden országban felmerüln…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Az államtitkár úr sok mindent elmondott, és nyilván én két percben nem fogok tudni ezekre kitérni, csak néhányat engedjenek meg az elmondottak közül. Először is az államtitkár úr azt mondta, hogy a tárca képes lett volna a jogszabályalkotásra…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Hadd idézzek egy levélből, amelyet nyilván képviselőtársaim is megkaptak. A levél, amit állampolgárok hozzánk írtak, parlamenti képviselőkhöz, arról szól, hogy gyermeket vártak, egy rutinműtét során komplikáció merült fel a levelet író úr fele…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Megint csak azt tudom mondani, hogy ugyan alapvető vita van köztünk a Házban, de ez a vita is arról győz meg engem, hogy rendkívül fontos kérdésről van szó, amit nem lehetett volna ilyen keretek között és ilyen módon megvitatni, mert ol…

T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta

Fodor Gábor 1999. november 28.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én továbbra is a szabadság mellett szeretnék érvelni, azon szabadság mellett, amely, azt gondolom, a legfontosabb számunkra, hogy szabadon dönthessünk az életünkről, szabadon szerethessünk, ha úgy tetszik, és szabadon legyen a legfontosabb a s…

J/1397 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről H/1728 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról

Fodor Gábor 1999. november 7.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy magam és a Szabad Demokraták Szövetsége nevében néhány észrevételt fűzzek ehhez a beszámolóhoz. Elöljáróban azzal szeretném kezdeni, hogy képviselőtársaim, akik előttem szóltak, elmondták már, ho…

Napirend előtti felszólalások

Fodor Gábor 1999. szeptember 27.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mai napirend előtti felszólalásomban az önkormányzatok helyzetével szeretnék foglalkozni. A tisztelt Ház többsége nyilván egyetért azzal, ha azt mondom, hogy az önkormányzatiság a szabad polgári és demokra…

A/1684 Mit igért Miniszter Úr az egri uszoda felépítésének támogatására?

Fodor Gábor 1999. szeptember 27.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Az egri fedett uszoda ügye túlmutat a város határain - ezt Deutsch Tamás kijelölt sportminiszter úr mondta az uszoda alapkőletételének tiszteletére rendezett ünnepségen. Én egyetértek a miniszter úrral, és azt gondolom, hogy valóban túlmutat a váro…

A/1684 Mit igért Miniszter Úr az egri uszoda felépítésének támogatására?

Fodor Gábor 1999. szeptember 27.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nos, némileg meglepetéssel hallgattam az államtitkár úr válaszát, méghozzá azért, mert az, amikor azt mondja, hogy nem volt reális erre az egymilliárd forintra pályázni, ez azért meglepő és megdöbbentő, mert azt mutatja, hogy a kormány képvi…

Napirend előtti felszólalások

Fodor Gábor 1999. június 14.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hónapokban a közéletben botrányok sorozatát figyelhetjük meg, amelyek valamilyen módon a kormánykoalícióhoz kapcsolódnak, hiszen emlékszünk a megfigyelési ügyre és a bizottság által kialakított botránysorozatra, emlékszünk a Pos…

I/1276 Civil (nem lehet) a pályán?

Fodor Gábor 1999. június 14.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köztudott tény, hogy Magyarország a környezetvédelem területén komoly problémákkal küszködik az uniós elvárások teljesítése miatt. A rendszerváltás óta eltelt időszak bizonyítja, hogy a környezetvédelmi kérdésekkel foglalkoz…

I/1276 Civil (nem lehet) a pályán?

Fodor Gábor 1999. június 14.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Azt gondolom, mindannyian tudjuk ebben a Házban, államtitkár úr is és nyilván a kormány tagjai is, hogy az európai uniós csatlakozásunk egy fontos cél, és az Európai Unió alaposan figyel min…

T/1097 A magzati élet védelméről szóló 1992.évi LXXIX. törvény módosításáról

Fodor Gábor 1999. május 31.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Néhány mondatban szeretném indokolni a javaslatunkat. 2000. június 30-áig az Országgyűlésnek módosítania kell a magzati élet védelméről szóló törvényt az Alkotmánybíróság határozata értelmében. Ha a törvényhozás elmulasztja ezt a köte…

T/1097 A magzati élet védelméről szóló 1992.évi LXXIX. törvény módosításáról

Fodor Gábor 1999. május 31.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban szeretnék néhány mondatot mondani a vitában elhangzott kritikákra. Nos, tehát először Csáky képviselő úr a szemünkre hányta azt, hogy tévesen idézünk az előterjesztésben, hiszen azt mondta, hogy mi azt írjuk, az Alkotmánybíróság nem…

T/1176 A polgári szolgálatról szóló 1997.évi XXI.törvény módosítása

Fodor Gábor 1999. május 31.

DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ülésén, ahogy Potápi Árpád képviselő úr is hivatkozott már rá, valóban vita bontakozott ki a törvényjavaslatról. A bi…

T/1176 A polgári szolgálatról szóló 1997.évi XXI.törvény módosítása

Fodor Gábor 1999. május 31.

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden, néhány percben a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját kifejtsem a polgári szolgálatról szóló törvény módosításával kapcsolatban. Azzal kezdeném, hogy talán ér…

V/838 A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO csatlakozása

Fodor Gábor 1999. március 23.

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy hozzászólásomat azzal kezdjem, hogy megköszönjem mindazok segítségét, akik aláírásukkal lehetővé tették, hogy ma itt, a magyar parlamentben vitanapot tartsunk erről a nagyon fontos k…

V/838 A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO csatlakozása

Fodor Gábor 1999. március 23.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a vitanap végén nagyon röviden, Mécs Imre képviselőtársammal együtt válaszoljunk a vitában fölmerült ellenérvekre. Vázlatosan teszem ezt, ezért elnézést, ha nem lesz mélyebb kifejtése az ellenér…

H/485 Az általános hadkötelezettség eltörlésének kezdeményezéséről

Fodor Gábor 1998. december 21.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a kérdés, amelyben Mécs Imre képviselőtársammal önálló indítványt terjesztettünk a parlament elé, egy olyan kérdés, amely, azt hiszem, nem most először kerül a közvélemény érdeklődésének homlokterébe és talán a parlame…

P/551 Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 50.évfordulója alkalmából

Fodor Gábor 1998. december 7.

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! 50 évvel ezelőtt fogadta el az ENSZ közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, és azt gondolom, hogy az előttem szóló képviselőtársaim joggal méltatták ezt a dátumot.…

A/560 Hogyan alakul a jövőben az állam szerepe a sajtópiacon?

Fodor Gábor 1998. december 7.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kérdésemet azért szeretném feltenni, mert az elmúlt hetekben különböző sajtóhírek jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Fejlesztési Bank ajánlatot tett annak a svájci tulajdonosnak, aki a Magyar Hírlap tulajdonosa is…

A/560 Hogyan alakul a jövőben az állam szerepe a sajtópiacon?

Fodor Gábor 1998. december 7.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): A miniszter úr válaszából körülbelül azt szűrtem le, hogy tehát a Magyar Hírlapra elment az ajánlat, viszont nemleges válasz érkezett (Dr. Stumpf István bólogat.), tehát a Magyar Hírlapot nem fogja a Fejlesztési Bank megvásárolni. Viszont akkor úgy értelmezem a választ, hogy…

T/250 A büntető jogszabályok módosításáról

Fodor Gábor 1998. november 23.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is kezdem az úgynevezett büntető szabályokkal. Nyilván tudják a jelenlévők, de a hitelesség kedvéért azért még egyszer szeretném leszögezni: jelen pillanatban is érvényben vannak jogszabályok, amelyek a kábítószer-fogyasztásra vonatkoznak,…

Napirend előtti felszólalások

Fodor Gábor 1998. november 23.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A készülő büntető törvénykönyv módosításáról az elmúlt időszakban a Ház falai között is sokat vitatkoztunk már, és mindannyian jól tudjuk, hogy a magyar sajtóban is hónapok óta érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak, és a vitatkoz…

T/250 A büntető jogszabályok módosításáról

Fodor Gábor 1998. november 23.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, és külön köszönöm azoknak a képviselőtársaknak, akik ezen a késői órán is megtisztelnek a figyelmükkel, hogy a büntető törvénykönyv tervezett módosítása kapcsán megosszuk egymással a gondolatainkat. Engedjék meg, a…

A/390 Mi lesz a Nemzeti Kulturális Alappal?

Fodor Gábor 1998. november 9.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian ismerjük azokat a híradásokat, amelyek arról tudósítottak az elmúlt hetekben, hogy a Nemzeti Kulturális Alap megszűnik önálló alap lenni, költségvetése beolvad az új minisztérium költségvetésébe, és…

A/390 Mi lesz a Nemzeti Kulturális Alappal?

Fodor Gábor 1998. november 9.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilvánvalóan az államtitkár úr sem és mások sem egyébként a költségvetésben szoktak nyilatkozni bizonyos döntéseknek a hátteréről, hanem például a sajtóban és itt a parlamentben. Úgy gondolom, hogy azért az a dolgunk, hogy itt ezekr…

T/250 A büntető jogszabályok módosításáról

Fodor Gábor 1998. november 8.

DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Hargitai János képviselőtársam már korrekten ismertette a fő vonalait a vitának, ami a bizottsági ülésen lezajlott, így én mint a kisebbségi vélemény képvis…

A/347 Milyen nemzetközi tapasztalatok alapján döntöttek arról, hogy a bűnözők helyett az áldozatokat büntetik?

Fodor Gábor 1998. november 3.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A büntető törvénykönyv "visszaélés kábítószerrel" bűncselekmény törvényi tényállását az Országgyűlés legutóbb 1993-ban módosította átfogóan. A változás lényege a szigorítás volt, illetve a büntetőjogi felelőss…

A/347 Milyen nemzetközi tapasztalatok alapján döntöttek arról, hogy a bűnözők helyett az áldozatokat büntetik?

Fodor Gábor 1998. november 3.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Akkor én folytathatnám a felsorolást, hogy nem bűncselekmény viszont mindez Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Németországban mellőzhető a vádemelés, és így tovább, és az elterelés intézménye az európai országokban szinte mindenütt létezik, amel…

A/287 Miért kötött titkos megállapodást a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal környezetvédelmi szakemberek áthelyezéséről?

Fodor Gábor 1998. október 19.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szeptember 22-i lapokban volt olvasható egy újsághír arról, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium 129 munkatársa átkerül a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium alkalmazottjai közé egy titkos megállapodás eredmé…

A/287 Miért kötött titkos megállapodást a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal környezetvédelmi szakemberek áthelyezéséről?

Fodor Gábor 1998. október 19.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Amit ön profiltisztításnak nevezett, azt hiszem, az másképpen is megfogalmazható. A választ hallgatva bennem némi aggodalom merült fel, mert én egyértelműen úgy látom a helyzetet, hogy itt a Környezetvédelmi Minisztériumnak…

Napirend előtti felszólalások

Fodor Gábor 1998. szeptember 14.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés múlt héten kezdődött őszi ülésszakán, rögtön az első nap, amikor elkezdtük a munkánkat, a késő esti órában az országgyűlési biztosok ajánlását és beszámolóját tárgyaltuk, amikor is szomorú vita bontakozott…

<< < 4 5 6 7 8 > >>

Vélemény

Forgács István (Facebook)

Áhítattal csodálják a Messiást, miközben félnek tőle. Hogy majd feladatot ad. Vagy elvárasokat támaszt.

+6 1

Jarábik Balázs (Új Szó)

Kijev az ő szemében már maga is frontváros. A háború hátországa egyre kevésbé hátország.

+2 / −1 3

Tárkányi Zsolt (TISZA)

Ne Debrecenben rendezzék meg a Magyar Akkumulátoripari Napokat!

−21 24

Tóth Máté (Az energiajogász)

A külügyminiszter nyugati energiacégeknek lobbizott állami beszerzésért, a gazdasági tárcánál a Shell embere ül.

+22 4

Szűcs Gábor (Fidesz)

Ő is érezte, hogy ezzel a „kőprofi” csapattal kemény lesz a tél...

+28 / −1 5

Kapitány István (TISZA)

Számunkra a magyar emberek energiabiztonsága az első!

−17 20

Pócs János (Fidesz)

Hull a fáról a levél. Lemondott az energetikai államtitkár.

+22 8

Kapitány István (TISZA)

Garantáljuk, hogy minden jogosult megkapja a havi 5000 forintot!

+1 / −12 9

Ambrózy Áron (Facebook)

Sokszor nem bölcs dolog, ha a stewardesst szavazzák be a pilótafülkébe az utasok.

+35 5

Tóth Csaba Tibor (Mérce)

Nem bolsevizmus a kormány vagyonadóterve.

−11 15

Szabó Gergő (Facebook)

És Magyar Péter odaírja, hogy SZÉGYEN.

+10 2

Apáti István (Mi Hazánk)

👏🏻 Bujdosó Andrea ismét önmagát múlta alul! 🤨 Úgy tűnik, hogy nem bírja a munkájával járó stresszt!

+22 16

Demeter Szilárd (Szamizdat)

Fel kell törnünk a betont, alatta a magyar ugar, gondozzuk vissza legelővé.

+17

Lendvai Ildikó (Népszabadság)

A Tiszára szavaztam, drukkolok sikerüknek, de attól még nem fogadtam teljes egyetértést.

+1 / −47 57

Orbán Viktor (Fidesz)

Nem a sikeres embereket kell büntetni, hanem a gazdaságot pörgetni.

+32 / −2 31

Dévényi István (Facebook)

Netalán ezek a Fidesz végnapjai?

+2 / −65 86

Szerző László (Facebook)

Hogyan adjuk el a brüsszeli térdhajtást nemzeti sikerként?

+23 / −3 25

Bencsik Gábor (Facebook)

A legfőbb sógor minden jogalap nélkül prejudikál.

+28 / −1 11

Németh Balázs (Fidesz)

Kovács Petra Judit „leparasztozta” az ellenzéki képviselőket.

+18 16

Szentkirályi Alexandra (Fidesz)

Egy kiszámíthatatlan ember hangulatváltozása dönt ma Magyarország és magyarok millióinak sorsáról is?

+24 / −2 14

Máthé Zsuzsa (KDNP)

Miért mondtunk NEMET a mai szavazáson?

+35 / −2 30

Kapitány István (Facebook)

Bátorság ahhoz kell, hogy kiállj a gyermekek mellett, és nem ahhoz, hogy nemmel szavazz!

+1 / −44 75

Karácsony Gergely (Facebook)

Nézzünk szembe azzal a társadalmi drámával, ami Budapest utcáin kialakult.

+2 / −23 30

Baranyi Krisztina (Facebook)

Karácsony Gergely a veszteséges parkolásüzemeltetés hivatalos magyar bajnoka.

+4 / −8 26

Pikó András (Facebook)

Karácsony Gergő, gyere be bármikor, mutass ki egy forint korrupciót is!

+1 / −14 13

Navracsics Tibor (Facebook)

Tegnap este, ma és holnap lehet vitatkozni a vagyonadóról.

+25 / −2 15

Skrabski Fruzsina (Facebook)

Ha nyomasztó volt a Fidesz rendszer, akkor most meg már a béka segge alatt vagyunk.

+6 / −13 32

Orbán Viktor (Fidesz)

A valóság az aranykonvoj-ügyről.

+56 / −2 77

Cs. Király Tamás (Facebook)

Volt egyszer egy Pesti Srácok nyitórendezvény, amiről a 444 szerzője sajátos módon számolt be a tisztelt olvasóközönségének.

+38 / −1 41

Gettónapló (Gettónapló)

Bérleti díj, iparűzési adó – EZ kell a Nyolcnak, nem támogatásért kilincselő, civilnek álcázott léhűtők!

+20 / −2 7

Szalai Máté (A velencei követ)

A háború megmutatta az arab monarchiák sebezhetőségét és külpolitikai válságát. Az Öböl-államok nem tudnak érdemben fellépni.

+3 1

Barcza Mihály (Facebook)

Marco Rubio Athénban az USA patáját a görög filozófia és Jézus zoknijával takarta. Az iciripiciri Reakció meg ezt mind megette.

+1 / −35 31

Demkó Attila (Facebook)

Ez egy nagyon pozitív fejlemény a kárpátaljai magyarság jövője és a magyar ukrán kapcsolatok jövője szempontjából is.

+4 / −3 10

Panyi Miklós (Fidesz)

Ezt a mondatot veszi ki a Tisza a köznevelési törvényből

+1 / −23 16

Tóth Máté (Facebook)

El fog múlni az eufória a Tisza mögött is.

+34 / −1 22

Dúró Dóra (Mi Hazánk)

A mesterséges intelligencia hónapok alatt leépíti a gyerekek gondolkodási képességeit.

+15 35

Bakó Bea (Gemišt)

Viszlát, Gemišt, szia, Bálint!

+2 / −43 33

Vándor Ágnes (Facebook)

Az Index boncasztalán boldog ölelésben talál egymásra a Nyugati Fény Mandula Viktora és az Öt Hont Andrása.

+2 / −40 31

Nacsa Lőrinc (KDNP)

Az ukrán parlament által elfogadott törvény jó irány a kisebbségi oktatás törvényi helyreállítása irányába.

+18 / −1 10

Huth Gergely (Revans!)

Magyarország lassan már államnak sem nevezhető, csak egy szárazföldi kalózfészeknek.

+45 / −1 35

Schmidt Mária (Facebook)

A Terror Háza Múzeumot is működtető Alapítvány köteteit visszahívják a könyvesboltokból.

+41 25

Orbán Viktor (Fidesz)

Fél évvel a választás után hol tart Magyarország?

+51 / −4 49

Tarr Zoltán (TISZA)

Nemzetközi elismerés a magyar sajtószabadságért tett lépéseinknek.

+1 / −49 60

Faggyas Sándor (Szamizdat)

Mindenki csak azt a szeletet látja, amit a saját nézőpontja megenged.

+9 / −1 3

Trombitás Kristóf (Facebook)

A világ nem lesz jobb, akármennyire is fejlettek vagyunk.

+5 / −9 19

Bóka János (Fidesz)

Nézzük, mit kaptak a magyarok kormányzás helyett!

+22 / −3 10

Bujdosó Andrea Anna (TISZA)

A TISZA-frakció jövő heti döntéséig Kaprinyák Tibor nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.

+2 / −25 45

Kurucz Dániel (KözTér)

Kiszámoltam, hogy hány db posztja volt Magyar Péternek, és ebből hány szólt magáról a kormányzásról.

+42 / −2 25

Büttl Ferenc (Mérce)

Borzasztó rossz állapotban vannak a rendszereink, közülük sok nagyon-nagyon forráshiányos.

+3 / −37 40

Velkey György László (TISZA)

Emlékszem azokra az órákra, a felfokozott hangulatra, a telefonokra, az üzenetekre és arra a pillanatra, amikor világossá vált, hogy közösen sikerült.

+2 / −64 119

Robert C. Castel (Facebook)

Finomítót finomítóért. Trump energia-tűzszünete a finomítókra korlátozódik.

+10 / −2 11

Isky Annamária (Játszótéri Filozófus)

Pócs képviselő úr megerősítette, amit mondtam: ebben a körben a kritika árulás lett. Még egy ilyen vereség után is.

+2 / −56 45

Hidvéghi Balázs (Fidesz)

A Tisza arcátlan hazugságspirálja!

+31 / −2 12

Skrabski Fruzsina (Facebook)

Ne használják az előzetest politikai leszámolásra!!!

+4 / −21 21

Dull Szabolcs (Facebook)

A Pride-ra épp azért nem ment el Magyar, hogy ne idegenítse el ezeket a szavazókat.

+2 / −30 39

Márki-Zay Péter (Facebook)

Orbán kimondta az ítéletet saját maga felett.

+2 / −48 41

Orbán Viktor (Fidesz)

Veled vagyunk, Levente! 💪

+45 / −2 36

Donald Trump (Truth Social)

Azonnali hatállyal ENERGIA-TŰZSZÜNET lép életbe az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban.

+8 / −1 23

Ursula von der Leyen (X)

A háború új, még komorabb szakaszba lépett.

+2 / −62 50

Volodomir Zelenszkij (X)

Megköszöntem Ursulának a megkapott 1,24 milliárd eurót. Hálás vagyok a jövő heti 3 milliárd eurónyi katonai támogatásért is.

+2 / −25 29

Hortay Olivér (Fidesz)

A háború kezdete óta az EU 19-szer annyit költött orosz energiára és műtrágyára, mint az USA.

+24 / −1 8

Orbán Anita (TISZA)

Az Európa ellen irányuló orosz hibrid tevékenység esetében a szolidaritásról beszélek.

+2 / −55 51

Robert C. Castel (Facebook)

Mi lesz a Közel-Keleten a félidős választások után? Háború.

+17 / −1 10

Vitézy Dávid (TISZA)

A vasútfejlesztést kell megmentenünk a szabálytalanság következményeitől.

+1 / −25 29

Németh Balázs (Fidesz)

Kiakadt a katás körmös.

+29 / −2 35

Tóth Máté (Facebook)

A szakmai javaslatom Tisza-kormánynak a KATA-tervezethez: dobjátok ki a picsába, és álljatok neki újra…

+6 / −6 10

Kapitány István (TISZA)

Április 12. óta egy jobb hely lett Magyarország.

+2 / −84 115

Tóth Máté (Az energiajogász)

1038-ban bejöttek a németek, és a magyarok lázadásba kezdtek.

+23 / −1 11

Bóka János (Fidesz)

Rémisztő, de ismerős forgatókönyv rajzolódik ki az IMF idei ajánlásaiból.

+27 / −2 21

Szentkirályi Alexandra (Fidesz)

Ismét abba a folyóba lépnénk, amelybe a Gyurcsány–Bajnai-kormányok vezették az országot.

+15 / −2 18

Magyar Péter (TISZA)

A bukott hatalom emberei ordibálnak.

+3 / −73 104

Komjáthi Imre (MSZP)

Szüksége lenne az országnak és az új kormánynak is egy baloldali ellenzékre.

+1 / −22 40

Molnos Péter (Facebook)

A vagyonadó a műgyűjteményeket is bevonná a megadóztatandó vagyonelemek körébe. Óriási hiba ez a döntés.

+15 / −1 23

Andrássy Gyula (Az Est)

Nem hallgathatok a vagyoni adó azon részéről, amely adóalanynak kívánja tekinteni a műtárgyakat. Ez egy antikulturális adó.

+28 / −1 8

Schmidt Mária (Facebook)

A szankciós politika egész bizonyosan sikertelennek bizonyult.

+26 / −2 27
Reakció
  • Impresszum
  • Reakció kommentszabályzat
  • Reakció véleményszemle irányelvek
  • Adatvédelmi tájékoztató

© 2026 Reakció. Minden jog fenntartva.