A Két hét az élet arról is szól, hogy a katonai pálya nem pusztán fegyverhasználat és parancsok végrehajtása: összetett vezetési, pszichológiai és szervezési feladat, amelyben a katonáknak szélsőséges stresszhelyzetben is működőképesnek kell maradniuk. Erről, a magyar honvédség állapotáról, a transznisztriai konfliktus veszélyeiről és a katonák társadalomba való visszailleszkedéséről beszélt Takács Márk volt lövésztiszt, katonai szakértő az Országút podcast Katonadolgok című beszélgetésében, ahol Király Farkas kérdezte.
Takács Márk korábban Irakban, Koszovóban és Boszniában is szolgált, századosként szerelt le, doktori értekezését pedig az orosz–ukrán háború szárazföldi műveleteiből írta. A beszélgetés apropóját Két hét az élet című regénye adta, amely egy magyar lövészszázad történetén keresztül mutatja be a katonai gondolkodást és a haderő belső világát.
„Ott szerettem volna lenni, ahol a lényeg van”
Takács elmondása szerint a katonai pálya iránti érdeklődése már gyerekkorában kialakult, noha családtagjai inkább lebeszélték volna a hivatásos katonai szolgálatról. Édesapja műszaki tiszt, keresztapja pedig repülésirányító volt, a lövésztiszti pályát azonban egyikük sem tartotta jó választásnak.
A szakértő végül éppen azért választotta a lövészfegyvernemet, mert úgy érezte, ott találkozik legközvetlenebbül a katonai szolgálat lényegével.
„Lehet, hogy tudat alatt, amikor az ember bekerül a haderőbe, akkor látja, hogy hol van a lényeg. Én arra szerettem volna menni, ahol a lényeg van.”
Jó katonák, ellentmondásos politikai megítélés
Takács szerint a magyar katonák szakmai megítélése a nemzetközi missziókban és a NATO-ban alapvetően kifejezetten jó. A magyar katonatisztek képzettségét és együttműködési készségét a szövetségesek általában nagyra értékelik.
Ugyanakkor a korábbi magyar politikai vezetés NATO-val kapcsolatos konfliktusai a katonák megítélésére is visszahatottak.
„Mivel a közös szövetségi érdekből kifelé beszélt a magyar politikai vezetés, volt olyan alkalom, amikor a szövetségeseink azt mondták: ti most inkább ne gyertek” – idézte fel.
Előfordult az is, hogy egy gyakorlaton a lengyelek külön őrséget adtak magyar katonatisztek mellé, hogy figyeljék, merre járnak és mit csinálnak. Takács szerint ez nem azért történt, mert titkos információkhoz fértek volna hozzá, hanem egyszerűen azért, mert magyarok voltak.
„Ez súlyos probléma volt Magyarország biztonságára való tekintettel” – mondta.
Szakmailag azonban szerinte továbbra is magas a magyar katonák presztízse. A felszereltség javult az elmúlt időszakban, de még mindig jelentős hiányosságok vannak. „A katona azzal dolgozik, amit az adófizetők pénzéből megvásárolnak neki. Ha kevés a pénz, és még aki megvásárolja, az hülye is hozzá, akkor a katona kénytelen saját magának beszerezni vagy nélkülözni egy felszerelést” – fogalmazott.
A hadsereg problémái nem csak magyar sajátosságok
A beszélgetésben szóba került, hogy a katonai szervezetekben miért alakulnak ki merev, sokszor ésszerűtlennek tűnő működési formák. Takács szerint ez nem egyszerűen a szocialista örökség következménye, hanem magából a hadsereg természetéből fakad.
A katonai szervezetben emberek nagy csoportjai hajtanak végre olyan feladatokat, amelyekre normális körülmények között nem vállalkoznának: szervezetten alkalmaznak erőszakot, sokszor életveszélyes helyzetben. Ehhez szigorú hierarchia, parancsnoki rendszer és fegyelem szükséges.
„Ez egy hadsereg, ahol emberek – nem mindig a legkiválóbbak által vezetve – végrehajtják azt, amit az ember alapvetően nem szívesen csinál:
szervezetten üti a másikat.”
Szerinte ezért hasonló problémák jelentkeznek egymástól távoli korszakok és hadseregek esetében is. Az amerikai tengerészgyalogságban például ugyanúgy előfordulhat a „fafejű”, kizárólag a szabályokat mechanikusan követő vezetői hozzáállás, mint egy magyar vagy kelet-európai haderőben.
Transznisztria: rozsdásodó orosz támaszpont és fel nem robbant töltet
Takács Márk regényének egyik fontos helyszíne a Dnyeszter menti, nemzetközileg el nem ismert államalakulat, Transznisztria. A terület az 1992-es moldovai háború óta orosz katonai jelenléttel működik, és a szakértő szerint továbbra is komoly biztonsági kockázatot hordoz.
„A puskapor és a kanóc benne van” – mondta a térségről.
Takács szerint Transznisztria egyfajta, évtizedek óta ott maradt orosz katonai hídfőállásként írható le. A területen fegyverek és lőszerek is lehetnek, de pontosan azt sem lehet tudni, hogy ezekből mennyi maradt meg, illetve mennyit tulajdonítottak el az évtizedek során:
„Olyan, mint egy kissé rozsdásodó, de még mindig működő távoli orosz támaszpont.”
Jelenleg az orosz hadseregnek nincs reális képessége arra, hogy hagyományos katonai erővel beavatkozzon egy újabb moldovai konfliktusba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Moszkva ne avatkozna be folyamatosan a moldovai ügyekbe. Takács szerint az orosz befolyásolás a hibrid hadviselés eszközeivel zajlik: információs műveletekkel, kibertámadásokkal, szabotázzsal és a választások befolyásolásával.
„A hibrid háború végtelen eszköztárával folyamatosan beavatkoznak a moldovai ügyekbe” – mondta.
A regényben egy szovjet gyártmányú vadászbombázó jelenik meg a magyar katonai alakulat fölött. Takács szerint a figyelmes olvasó számára ez egyértelmű utalás: Transznisztriának nincs olyan légiereje, amellyel egy ilyen műveletet végre tudna hajtani, ezért a gép csak orosz lehetett.
A kiképzés felkészít a harcra, de nem feltétlenül a visszatérésre
A katonai kiképzés egyik legfontosabb célja, hogy a katona extrém stresszhelyzetben is képes legyen dönteni és végrehajtani a feladatát. Takács szerint a harci stresszre bizonyos szintig fel lehet készíteni az embereket, a traumák feldolgozására és a civil életbe való visszatérésre azonban a legtöbb állam sokkal kevésbé készült fel.
„A trauma elviselésére és a trauma alatti működésre igen, fel lehet készülni, és fel is készítik általában a katonát. A traumakezelésre viszont nem” – mondta.
A kiképzés során a katonák mentális gátjait és korábbi énképét részben lebontják, majd egy olyan képességrendszert építenek fel, amely lehetővé teszi, hogy extrém stresszben is működjenek. A gondot az jelenti, hogy a harci környezetből való visszatéréshez hasonlóan összetett folyamatra sokszor nincs megfelelő állami program.
Takács az Egyesült Államok példáját említette, ahol a háborús szerepvállalások után
több tízezer veterán maradt hajléktalan,
és a 2010-es évek második felében volt olyan időszak, amikor statisztikailag óránként egy amerikai veterán lett öngyilkos.
„Ha tudtunk a civilből katonát csinálni, akkor fordítva is meg kellene oldani” – fogalmazott.
A honvedségnél nem csak harcolni lehet
A szakértő szerint a honvédséget a fiatalok számára sem kizárólag a fegyveres harc oldaláról kellene bemutatni. A mintegy 23 ezer fős haderőből körülbelül 4–5 ezer katona tekinthető ténylegesen harcoló állományúnak, a többiek számos más szakterületen dolgoznak. A honvédségnél szükség van logisztikusokra, orvosokra, jogászokra, informatikusokra, híradósokra, vegyészekre, műszaki szakemberekre, légvédelmi rakétásokra és vezetőkre is.
„A műszaki tudományok minden területe megvan: vegyi, elektronikai, mechatronikai, mechanikai. És a humán tudományok közül is nagyon sok minden” – mondta.
Takács szerint a fiatalokat nem érdemes pusztán reklámokkal vagy idealizált ígéretekkel megszólítani. A honvédségnek az ő digitális nyelvükön kellene megmutatnia, hogy milyen feladatokat végeznek a katonák, és milyen technológiákat használnak.
Különösen fontosnak tartja a virtuális valóság alkalmazását a kiképzésben. A fiatalok ugyanis ösztönösen mozognak a digitális környezetben, sokkal könnyebben sajátítják el az ilyen rendszereket, mint az idősebb fejlesztők.
„Nem kamuval kell bemutatni, hogy ha bejössz a hadseregbe, akkor a világ legmodernebb technikáját fogod használni. Ez a világ egyik hadseregére sem igaz” – mondta.
A honvédség nyelve nemzetközi
A magyar haderő kis mérete miatt nem tud minden biztonsági kihívásra önállóan válaszolni, ezért az együttműködés és a nyelvtudás különösen fontos. Takács szerint az angol nyelv ismerete ma már alapkövetelmény a tisztek számára.
A magyar katonák ezen a téren szerinte nem maradnak el a szövetségesektől.
„A magyar katonáknak ezen a téren semmi szégyenkeznivalójuk nincs” – fogalmazott, hozzátéve, hogy bizonyos NATO-tagállamok katonáival összehasonlítva a magyar tisztek angoltudása kifejezetten jónak számít.
Takács Márk szerint a katonai pálya nem csupán fegyveres szolgálatot jelent, hanem vezetést, szervezést, pszichológiát, történelmet, műszaki tudást és nemzetközi együttműködést is. A Két hét az élet című regény célja éppen az, hogy ezt a sokrétű világot a civilek számára is érthetővé tegye.