Megnevezte Baka András köztársasági elnök az új jelöltjét a legfőbb ügyészi tisztségre, Dr. Fejes Pétert.
Fejes Péter a Vas Megyei Főügyészség büntetőjogi főügyészhelyettese volt, tavaly vonult nyugdíjba.
Az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is oktat, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.
„Vezetőként és tárgyalótermi ügyészként egyaránt bizonyított”, pártpolitikai kötődése nincs, hangsúlyozta az államfő. Baka szerint Fejes Péter „pályája azt mutatja, hogy nem politikai lojalitáshoz, hanem a törvényhez és hivatása szabályaihoz igazodik”.
Baka András úgy látja: Fejes Péter képes lesz helyreállítani az ügyészség pártatlan, kizárólag a törvénynek alárendelt működését,
és elindítani a szervezetet a közbizalom visszaszerzésének útján.
Fejes Péter a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, határozott és kidolgozott koncepciójának sarokpontja „a hagyományos értékrend és az önbecsülés visszaállítása, a társadalmi megbecsülés visszaszerzése, az ügyintézésben a szakmaiság, az időszerűség és a politikamentesség érvényre juttatása”.
Azt közölte: ha az Országgyűlés is bizalmat szavaz neki, a legnagyobb alázattal végzi majd el a nehéz feladatot.