A Kontrollnak nyilatkozó Tanács Zoltán szerint a kormány már nyáron kezdeményezte a vezetők távozását, amiről a kutatóhálózat irányítótestülete dönthet.
A kormány ideiglenesen Stipsicz András matematikust javasolja a hálózat élére.
Tanács szerint novemberre új törvény születhet a HUN-REN működéséről.
A miniszter a Gondosóra-programot is bírálta: állítása szerint a több mint százmilliárd forintos kiadás feléből is meg lehetett volna valósítani a szolgáltatást. Tanács közölte, hogy a feltételezett túlárazás miatt feljelentést tesznek. Azt is állította, hogy a program működtetőjének és a Fidesznek az együttműködése révén a párt százezer idős ember adataihoz férhetett hozzá. Az ügyben adatvédelmi eljárás indult.