„A korlátozást feloldottuk. Végeztünk” – mondta Zelenszkij a Financial Timesnak adott interjújában az orosz finomítók támadásáról, amit a Kyiv Independent foglalt össze. Közlése szerint Ukrajna az amerikai kérésnek megfelelően három napig szüneteltette ezeket a műveleteket, Oroszország azonban folytatta az ukrán energiaellátás elleni támadásokat.
Trump közbelép
Donald Trump október 11-én jelentette be, hogy Oroszország és Ukrajna energetikai tűzszünetben állapodott meg. Zelenszkij ugyanakkor már aznap arról számolt be, hogy orosz támadás ért egy kijevi erőművet, több városrészben áramkimaradást okozva, majd a harkivi régió energetikai létesítményeit is csapások érték. Külön hangsúlyozta: mindez az amerikai elnök bejelentése után történt.
A finomítók körüli vita már korábban feszültséget okozott Washington és Kijev között. Ahogyan a Reakció megírta, Trump szeptemberben az üzemanyaghiánnyal és az emelkedő árakkal indokolta, miért követeli a támadások leállítását:
„Rengeteg más célpont van. Ne a dízelt támadjátok. Ez árt a világnak.”
Trump ezt követően nagyszabású dízelmegállapodást jelentett be Vlagyimir Putyinnal. Bejelentése szerint Oroszország elsőként több mint 300 ezer tonna dízelt bocsátana az amerikai és a világpiacra, amit további szállítmányok követnének. Washington az üzemanyagárak letörését várja az üzlettől.
Amerikai nyomás alatt
Zelenszkij most az amerikai támogatás körüli nyomásgyakorlásról is beszélt. Állítása szerint amerikai tisztviselők arra figyelmeztették Kijevet, hogy a finomítók elleni támadások folytatása esetén leállíthatják a hírszerzési információk megosztását. Azt is kifogásolta, hogy Ukrajna nem kapott amerikai előrejelzéseket egyes orosz ballisztikusrakéta-támadásokról.
Az ukrán elnök egy újabb megállapodás lehetőségét ugyanakkor nem zárta ki. Arra a kérdésre, hogy orosz viszonosság nélkül is leállítaná-e az energetikai célpontok támadását, további amerikai Patriot-elfogórakéták szállítását nevezte meg feltételként. Ezt az általa kért „minimumnak” mondta.