Országszerte több tízezer diák vonult utcára Olaszországban pénteken a Giorgia Meloni vezette jobboldali kormány oktatáspolitikája, a megélhetési költségek emelkedése és a katonai kiadások növelése ellen tiltakozva.
A „No Meloni Day” elnevezésű országos megmozduláshoz a szervezők szerint több mint negyven város csatlakozott,
köztük Róma, Milánó, Torino, Firenze, Bologna, Genova és Nápoly. A demonstrálók több pénzt követeltek az állami oktatásra, az elöregedett iskolaépületek felújítására, valamint a kormány oktatási reformjainak visszavonását sürgették. Különösen ellenezték Giuseppe Valditara oktatási miniszter tervezetét, amely korlátozná a külföldi diákok arányát az iskolai osztályokban.
Rómában a szervezők húszezer résztvevőről számoltak be, Firenzében legalább kétezren demonstráltak. Több helyszínen összecsapások történtek: Torinóban kövekkel és tojásokkal dobálták meg a rendőröket, akik vízágyút is bevetettek, Bolognában pedig a pályaudvarra bejutni próbáló tüntetőket szorították vissza. Rómában a felvonulók egy csoportja
petárdákat dobált az oktatási minisztérium épületére, valamint amerikai és izraeli zászlókat égetett.
Valditara miniszter elítélte az erőszakos cselekményeket, amelyeket az intézmények elleni támadásnak és politikai huliganizmusnak nevezett.
A tiltakozáshullámot napok óta tartó iskolafoglalások előzték meg, amelyek Milánótól Nápolyig számos középiskolát érintettek, és amelyek szervezői a közelmúlt franciaországi diáktüntetéseiből is példát merítettek. A megmozdulások hátterében az oktatás alulfinanszírozottsága, az iskolai infrastruktúra romló állapota, a fiatalokat sújtó lakhatási válság és a megélhetési költségek növekedése áll.
Az egyetemisták már október 12-én sátortáboros tiltakozásba kezdtek a római parlament épülete előtt és több egyetemen, az elszálló albérletárak és a hallgatói támogatások hiányosságai miatt.
A pénteki demonstrációk összekapcsolódtak a Fridays for Future nemzetközi klímamozgalom akciónapjával,
így a résztvevők a fosszilis energiahordozók használata, a háborúk és a kormány környezetpolitikája ellen is felléptek. Az egyik fő szervező, az Opposizione Studentesca d'Alternativa (OSA) október 30-ra, az USB szakszervezet által meghirdetett általános sztrájkhoz kapcsolódva, újabb országos mozgósítást jelentett be.