Puzsér Róbert, Csunderlik Péter és Bogos Csaba az elmúlt napok fontosabb eseményeiről beszéltek a Szélsőközép Önkényes Mérvadó című műsorában.

Aggasztónak nevezték, hogy a világ leggazdagabb technológiai vállalkozói egyre nagyobb hatást gyakorolhatnak a nemzetközi politikára. Elon Musk esetében különösen a republikánusok támogatását és az amerikai kormányzathoz fűződő kapcsolatait bírálták. A beszélgetésben felvetették, hogy

a nagy technológiai cégek gazdasági ereje és politikai szerepvállalása megnehezíti a demokratikus ellenőrzést.

A műsor másik fontos témája Orbán Viktor Bayer Zsoltnak adott interjúja volt, amelyben a volt miniszterelnök a Magyar Péter vezette kormány szakmai felkészültségét bírálta, és azt állította, hogy Magyarország korábban semleges politikát folytatott az orosz–ukrán háborúban. Puzsérék szerint Orbán szakértelemre vonatkozó kritikája hiteltelen, mert korábbi kormányzása alatt a miniszteri kinevezéseknél gyakran a politikai lojalitás volt a meghatározó szempont. Példaként Pintér Sándor oktatási és egészségügyi feladatköreit, valamint a korábbi gazdaságpolitika eredményeit említették.

A résztvevők Orbán háborús érvelését is vitatták: úgy vélték, a korábbi magyar külpolitika nem volt valóban semleges,

és az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás nem azonos a háborúban való közvetlen részvétellel. Hangsúlyozták, hogy a konfliktust Oroszország indította, és szerintük Orbán békepolitikai álláspontja nem ad világos választ arra, milyen feltételekkel lehetne tartósan lezárni a háborút.

0:00:00 Orbán Bayernél

0:24:30 Musk műholdjai

0:43:13 Fogolykiváltó ima

0:50:31 Hollywood egy kézben?

0:57:02 Sportmilliárdok

1:02:34 Molnár Áron vs. sajtó