Hétfőn 13 órakor ismerteti Magyar Péter az Országgyűlésben a 2027-es költségvetés alapjait. A miniszterelnök a jövő évi büdzsét az igazságosság és a fejlődés költségvetésének nevezte, amely Magyarország újjáépítését szolgálja. A kormány az állam működésén takarítana meg, miközben állítások szerint a milliárdosoktól és a környezetszennyező vállalatoktól származó bevételekből több forrást juttatna a családoknak, a magyar vállalkozásoknak, a nyugdíjasoknak, az oktatásnak és az egészségügynek.

Magyar Péter jelentős beruházásokat is kilátásba helyezett a lakhatás, a közlekedés és a vízügy területén, amelyekhez uniós forrásokat is felhasználnának. A miniszterelnök azt ígérte, hogy a korábbi években hátrányt szenvedő társadalmi csoportok támogatása mellett stabilizálják az államháztartást. 

Mit ígérnek?

A kormány korábbi bejelentése szerint 2027-ben 500 milliárd forinttal növelnék az egészségügyre fordított állami forrásokat. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a többlet több mint 40 területet érintene. A célok között szerepel a betegellátás javítása, a várólisták csökkentése és az egészségügyi dolgozók megbecsülésének növelése.

A kormány 2027. január 1-jétől több nyugdíj- és szociális ellátás összegét is emelné. A bejelentett intézkedéscsomag több mint 700 ezer embert érinthet, a tervezett költsége 123 milliárd forint. 

Az öregségi nyugdíj legkisebb összege a jelenlegi 28 500 forintról 120 ezer forintra emelkedne. Az ennél magasabb, de továbbra is alacsony nyugdíjakat sávosan növelnék. A nyugdíjasoknak szánt SZÉP-kártyás támogatás is a korábbi vállalások között szerepel. Ennek sorsa is eldőlhet az új költségvetéssel.

A megváltozott munkaképességű emberek ellátásai, köztük a rokkantsági és rehabilitációs ellátások, 10 százalékkal emelkednének. A 65 év feletti, rokkantsági ellátásban részesülők juttatása nem lehetne alacsonyabb havi 120 ezer forintnál. Az árvaellátás legkisebb összege 50 ezerről 60 ezer forintra nőne, az időskorúak járadékát pedig megdupláznák.

A családi pótlék emelését szintén 2027-re ígérték. Magyar Péter korábban a juttatás megduplázásáról beszélt, szeptemberben pedig jelentős emelést helyezett kilátásba. A pontos összegek és a bevezetés részletei a költségvetési tervekből derülhetnek ki.

A szektornak is béremeléseket ígért Magyar Péter a kampányban, illetve az elmúlt hónapokban: a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak 25 százalékot, de szintén várják a beígért fizetésemelést a nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak, az egészségügyi szakdolgozók, a rendvédelmi állomány és a közgyűjtemények dolgozók is.

A kormány több nagyobb fejlesztési programot is kilátásba helyezett. A Baross Gábor vasútfejlesztési program keretében tíz év alatt 3550 milliárd forintot fordítanának a vasút megújítására. Emellett elindítanák a Wekerle Sándor lakhatási programot és az országos vízmegtartási programot is. A beruházások megvalósításában uniós forrásokra is számítanak. A hétfői költségvetési ismertetés egyik fontos kérdése, hogy ezekhez a fejlesztésekhez milyen ütemezést és mekkora forrást rendelnek.

Milyen adóváltozásokat terveznek?

A kormány október elején több, 2027-re tervezett adóváltozásról is részleteket közölt. A vagyonadó javasolt szabályai szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre 1 százalékos adó vonatkozna, a 100 milliárd forint feletti vagyonrészre pedig 1,5 százalékos kulcsot alkalmaznának. A tervek a külföldön tartott vagyonra és a vagyonkezelőkhöz rendelt vagyonelemekre is kiterjednének. A kormány a vagyonadóból évi mintegy 200 milliárd forintos bevétellel számol.

A kisadózó vállalkozók tételes adóját, vagyis a katát ismét szélesebb kör számára tennék elérhetővé. A tervek szerint mellékállású vállalkozók, nyugdíjasok és egyetemisták is választhatnák ezt az adózási formát, és ismét lehetne cégeknek, illetve szervezeteknek számlázni. A főállású katások havi adója 100 ezer, a mellékállásúaké 50 ezer forint lenne, az éves bevételi határ pedig 18 millióról 22 millió forintra emelkedne.

Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, az ekho szabályait is módosítanák. A hivatásos sportolók jelenlegi, 500 millió forintos kedvezményes éves értékhatárát a tervek szerint az általános, 60 millió forintos szintre csökkentenék.

A kormány korábban a zöldségek és gyümölcsök áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését is kilátásba helyezte, de egyelőre kérdés, hogy ezt mikor vezetik be. 

A jövő évi büdzsé egyik meghatározó eleme lesz, hogyan alakul az államháztartási hiány és az államadósság. Magyarország 2030-ra kitűzött euróbevezetési célja miatt a költségvetési politikának az euró bevezetéséhez szükséges feltételekkel is összhangban kell lennie. A hétfői ismertetésből derülhet ki, milyen hiánnyal számol a kormány, és hogyan kívánja összehangolni a támogatásokat, az adóváltozásokat és a beruházásokat a költségvetés egyensúlyával.