Mi történik, ha egy párt tehetős támogatói szembesülnek azzal, hogy nekik is fizetniük kellene a vagyonuk után? Ceglédi Zoltán az ÖT Youtube-csatornáján megjelent videójában a vagyonadó körüli vitát teszi középpontba. Szóba kerülnek a felháborodott milliárdosok, a Forbes vagyonadóval kapcsolatos cikkei és az is, mennyire vehető komolyan a társadalmi egyeztetés, ha mindössze két nap jut rá. Ceglédi szerint Magyar Péter már a kampányban beszélt a vagyonadó bevezetéséről, így az érintetteknek nem kellett volna meglepetésként érnie a tervnek.
A publicista azt is megkérdőjelezi, hogy a gazdagok sikertörténeteiben valóban csak a kemény munka és a tehetség számít-e. Szerinte a családi vagyon és a kapcsolatok sokszor legalább annyira meghatározzák valakinek a lehetőségeit, mint a saját teljesítménye. „Ha ezeknek a sikersztoriknak az idővonalán elkezdünk visszafelé bandukolni, előbb-utóbb elhangzik az a mondat, hogy apám ismert valakit” – fogalmaz. Úgy látja, a vagyon nem csupán pénzt jelent: biztonságot, befolyást, hitelképességet és olyan mozgásteret ad, amely másoknak nem feltétlenül áll rendelkezésére.
A politikai elemző szerint a vagyonadó lehetőséget adhatna a munkát terhelő adók csökkentésére, miközben az állam olyan szolgáltatásokat finanszírozhatna belőle, amelyeket ma sokan csak a saját, már megadóztatott jövedelmükből tudnak megfizetni.
Ceglédi arra is emlékeztet, hogy a nagy vagyonok létrejöttéhez a közösség teljesítménye is hozzájárul: a közlekedési és egyéb infrastruktúra, a jogrendszer, a képzett munkaerő és a működő piacok mind olyan feltételek, amelyek nélkül a vállalkozások sem tudnának sikeresen működni.
A rendszer azonban komoly buktatókat is rejthet. Egy milliárd forintra értékelt vállalkozás például alig termelhet bevételt, vagy akár veszteséges is lehet, ezért a vagyonadó fizetése kényszerű eladásra szoríthatja a tulajdonosát. Az sem egyszerű, hogyan kellene értékelni egy családi vállalkozást vagy egy festménygyűjteményt. Ceglédi szerint ugyanakkor a túl sok kivétel sem megoldás, hiszen éppen a leggazdagabbak találhatják meg a módját, hogyan kerüljék el az adófizetést. A videóban korábbi vagyonátrendezési és adóoptimalizálási megoldásokat is felidéz, és bírálja a társadalmi egyeztetés rövidségét: szerinte a nagyvállalkozók, a befektetők és az érdekképviseletek érdemi bevonására lett volna szükség.
A vita szerinte végső soron nem arról szól, hogy szabad-e valakinek nagyon gazdagnak lennie, hanem arról, milyen terheket indokolt viselnie. Ceglédi a kérdést így foglalja össze: „Egy igazságos adórendszer figyelmen kívül hagyhatja-e azt, hogy valaki nagyon gazdag?”